A szerelem árnyékában 5. rész

Nem hittem a szememnek! Őt láttam a múltkor a medencénél! A jéghercegnő! Percekig álltam megdermedve, mikor villámcsapásként ért a felismerés.
– Kia? – suttogtam. – Kia! Te vagy az?
– Csak egyvalaki hívott így engem! – fagyott le a mosoly az arcáról.
Arcomat fürkészve szólalt meg újra.
– Luigi? – kiáltott fel meglepetten.
– Mio piccolo tesoro! – repült szinte hozzám.
Könnyezve ölelt magához nevemet ismételgetve.
Kia, azaz Chiara Giuliani tíz évvel volt idősebb nálam. Hároméves koromtól mindig a nagybátyámnál Viareggioban töltöttem az egész nyarat. Giorgio Mancini az anyám öccse, egy jól menő étterem tulajdonosa, és főszakácsa. Kia a szomszéd kislány, akit az első pillanatban megszerettem, és ha tehettem mindig a szoknyáján lógtam. Élveztük az állandó együttlétünket, és ez évek múlásával sem változott. Kia szeretett anyáskodni fölöttem, vigyázott rám, mindig a tengerparton viháncoltunk este lefekvéskor megfürdetett, sokszor mesét is mondott. Sok időt töltöttünk Giorgo bácsi éttermében. Kia szakács lett, és hol is dolgozott volna máshol, mint Giorgio bácsi konyháján. Elszakíthatatlanok lettünk egymástól.
Megtanultam zöldséget, hagymát vágni, később már komolyabb feladattal is megbízott. Így dőlt el végérvényesen, hogy én is szakács leszek. Tizennégy éves voltam amikor Kia minden előzmény nélkül az egyik napról a másikra eltűnt. Senki sem tudott róla semmit. Hiánya mogorvává változtatott, munkámat is kedvtelenül végeztem. Giorgio bácsi is más lett. Feszült, és türelmetlen. Azt hiszem ez volt az egyik oka, hogy szakács vizsgám után nem mentem vissza Giorgiohoz dolgozni.
Percekig szorosan öleltük egymást.
– Hogy merészeltél csak úgy hirtelen eltűnni? – néztem a szemébe.
– Elmondom! Csak nem itt, és nem most! – nézett rám szomorúan.
– Összetörted mindenki szívét, és köddé váltál! – folytattam.
– Gyere le este hozzám, kééérlek! Várni foglak! – fordult el tőlem.
Este türelmetlenül kopogtam az ajtaján. Egy könnyű köntösben fogadott. Mikor becsuktam az ajtót sokáig álltunk egymással szemben bámulva a másikat. Derekánál fogva magamhoz húztam, és megcsókoltam. Csókunk egyszerre volt vad, türelmetlen és mohó. Benne volt a táplálta kölcsönös vonzalom, és az egész lényének a hiánya. Mikor abbahagytuk, egymás vállára tettük a fejünket csendben szorosan egymással összefonódva álltunk. Kis idő múlva éreztem testének apró rázkódásait.