Anita Úrnő naplója - Megkésve

Csengettek.
– Gyere be! – mondta az Úrnő, éppen csak az arcát megmutatva az ajtórésben. A harmincas éveiben járó férfi, kezében a sporttáskával belépett az ajtón.
– Késtél tíz percet – csattant fel az Úrnő, miután az ajtó becsukódott.
– Elnézést, Úrnőm, az autóm... – szabadkozott a szolga.
– Nem érdekelnek a nyamvadt kifogásaid! Nem voltál itt időben, pedig szükségem lett volna rád! Azt hiszem, ma nem lesz jó napod! – vágott közbe ingerülten az Úrnő, miközben idegesen babrálta hosszú, göndör vörös haját.
– Egy perced van, hogy átöltözz, és szolgálatra jelentkezz a szobámban! – és ezzel elviharzott, hangosan becsapva szobája ajtaját. A szolga tekintete vágyódva követte a formás fenekét, és a rajta feszülő fekete latex ruhát. Feltűnt neki, hogy az Úrnő combközépig érő fekete lakkcsizmája fölött új harisnyatartót hord. Elkezdett vetkőzni, és tudta, hogy két perc is kevés lenne ahhoz, hogy elkészüljön az átöltözéssel. Máris megbizsergett egész teste, mert tudta, hogy az Úrnő ezért is meg fogja büntetni.
Miután a vetkőzéssel végzett, felvette a láncos mellhámját, a bőr tangáját, magára csatolta a nyakörvet, a bőr alkarszorítókat, és egy mély lélegzetvétel után benyitott az Úrnő szobájába.
Az Úrnő a díványon ült, hanyagul hátradőlve, kissé szétvetett lábakkal, jobb kezében lovaglópálcával.
– Azt hittem, ilyen kezdés után legalább egy kicsit a kedvemre akarsz tenni, és igyekszel az öltözéssel – mondta szemrehányó hangsúllyal.
– Igyekeztem, ahogy tudtam, Úrnőm – suttogta alázatos hangon a szolga.
– Nem eléggé! – vetette oda az Úrnő.
– Gyere ide és csókolgasd a lábaimat, hátha megenyhülök – parancsolta szolgájának cseppet sem kedves hangnemben.
A szolga a lábai elé omolva csókolgatni kezdte a lakkcsizmát. A bőr és a lakk illata az orrában erotikus emlékeket ébresztett benne, érezte, hogy lassan merevedni kezd ahogy haladt felfelé. Lassan már a csizma széle felé közelített, remélve, hogy hamarosan szájával illetheti imádott Úrnője bőrét.
Lovaglópálca csattant a hátán, nem túl erősen, és belebizsergett a háta.
– Mondom a lábamat, te ostoba! – mondta az Úrnő.
Engedelmesen elindult lefelé, és odaadó csókjaival terítette be lábbelit.
– Nyalogatni is fogod? – kérdezte az Úrnő megvető hangsúllyal.
– Ha az Úrnő azt parancsolja... – rebegte a szolga.
– De nem parancsolja. – válaszolt az Úrnő.
– Amúgy is elég rosszul csinálod – folytatta, majd lábát a férfi mellkasára helyezte, és egy határozott mozdulattal ellökte magától.
Egyensúlyából kibillenve a szolga kezével megtámaszkodott, mellkasán apró piros pontot hagyott az Úrnő tűsarkú csizmája.
– Eredj, és hozz nekem egy martinit, jéggel. – parancsolta szolgájának.
– Igenis, Úrnőm – pattant fel a férfi, és eliramodott a konyha felé.
Mire visszaért, az Úrnő már bekapcsolta a tévét.
– Parancsoljon, Úrnőm – nyújtotta felé az italt. Az Úrnő lakk-kesztyűs keze megindult, de megállt félúton a pohár felé.
– Mióta szolgálunk fel martinit citrom nélkül? – csattant fel.
– Elnézést, Úrnőm, a múltkor... – szabadkozott a férfi.
– Ne gyere megint ezekkel a buta kifogásokkal – vágott közbe vészjósló hangon az Úrnő.
– Indulj! – parancsolta, és amint a szolga hátat fordított, abban a pillanatban csattant a lovaglópálca a fenekén. Ezúttal nem túl szelíden.

– Parancsoljon – nyújtotta ismét az italt a szolga pár perccel később.
– Hmmm... cukor a pohár szélén, citromkarika és jég... úgy látszik mégsem vagy teljesen használhatatlan – vette át az Úrnő, és belekortyolt.
– Megmasszírozhatnád a lábamat, kicsit fáj – mondta nyűgös hangon.
– Ahogy parancsolja – hajolt meg a férfi, és elkezdte levenni az Úrnő csizmáját. Elé helyezkedett törökülésben, az Úrnő lábát a lábai közé vette, és gyengéd, de határozott mozdulatokkal gyúrni kezdte a formás vádlit.
– Hát ennyit a holnapi jó időről – mormolta maga elé az Úrnő, miközben a tévét nézve iszogatta a martinijét.
– Mit parancsol? – pillantott fel a szolga az formás láb bűvöletéből.
– Semmi, semmi – mondta az Úrnő, és kikapcsolta a tévét.
– Sehol semmi értelmes adás – sóhajtott, és hátradőlt, miközben a dívány másik oldalára dobta a távirányítót.
Szemét becsukva élvezte, ahogy az erős férfikezek kényeztették a lábát.
– Feljebb is lehet – mondta élvezkedve.
A férfikezek azonnal feljebb indultak, már a combjánál jártak. Ágyéka belebizsergett a gondolatba, hogy ezek a kezek mit művelhetnének a testével, ha a tulajdonosuk szabadjára engedné őket.
– A másik lábamat is – parancsolta, és a fürge kezek megszabadították a csizmájától.
Szemét behunyva élvezte a kezek kényeztetését. A masszírozás olykor-olykor simogatássá lanyhult, az Úrnő gondolatai messze kalandoztak, kizárva belőlük a szolgát, de meghagyva a kezeket. Ezek a testetlen kezek fel-alá rohangáltak a testén, bejárva minden illő és illetlen területet.
– Feljebb – suttogta.
Gondolataiban a testetlen kezek féktelen vágyra gerjedtek, leszaggatták róla a ruhát...
– Feljebb – sóhajtotta.
– Még? – kérdezte tétován a szolga, akinek a kezei már az Úrnő combján voltak.
– Igen, feljebb – parancsolta az Úrnő, és a szolga kezét a szeméremdombjára húzta, majd visszahanyatlott a gondolatvilágába.
Most már kezek tucatjai kényeztették meztelen testét, simogatták, bekrémezték, beléhatoltak, ujjak ficánkoltak benne...
Ágyékát forró nedvesség öntötte el, miközben a szolga engedelmesen masszírozta az immár szélesre tárt lába közét.
– Elég! – mondta halkan, de határozottan, amint kitalált a kezek labirintusából.
A szolga zavartan felpattant, parányi bőrtangája már nem tudta körülölelni ágaskodó péniszét.
– Valamit rosszul csináltam, Úrnőm? – kérdezte esdeklő hangsúllyal.
– Nem – válaszolta az Úrnő, miközben levette a latexruhát magáról.
– Csak zavar a ruha – és pár mozdulat után már csak a karközépig érő lakk-kesztyű volt rajta, majd visszahelyezkedett a díványra.
– Masszírozd még a lábamat – parancsolta a szolgának, miközben jobb kezének mutatóujját végighúzta a nedves vágatában, félreérthetetlenül jelezve, hogy hogyan is kell a lábat értenie a szolgának.
– Boldogan, Úrnőm – mondta a férfi, és letérdelt.
Az Úrnő szemét lecsukva próbált visszatalálni a perverz vágyakkal teli kezek világába, ahol testét elmondhatatlan gyönyörben részesítik a síkosított, test nélküli végtagok, miközben szolgája szakértő módon kényeztette a kéjbarlangjának bejáratát.
De a kezek nem jöttek, ugyanakkor érezte, ahogy a feszültség halmozódik benne.
– Nyalj! – parancsolta.
– Hogy? Úrnőm? – kérdezte hitetlenkedve a szolga.
Válaszul az Úrnő belemarkolt a hajába, és a fejét ráhúzta a kopasz nyílásra.
– Mit nem értesz azon, hogy nyald ki a puncimat? Csak csináltál már ilyet? Ne, ne is válaszolj! – nyögött fel az Úrnő, ahogy megérezte, ahogy a szolgájának megfeszített nyelve kettéválasztja kisajkait, és elsuhan a csiklója fölött.
Szolgájának haját elengedve hátradőlt, és lábait még inkább szétnyitva ágyéka fel-alá járt, diktálva az ütemet a szolgájának.
Érezte, hogy a nyállal keveredett nedvei elindulnak a fenekének vágatában, mint egy forró lávafolyam.
– Az ujj... az ujjaddal... a fenekemet... is – nyögte.
Szolgája azonnal kicsit oldalra mozdult, és jobb keze elindult arrafelé amerre a szája szorgosan dolgozott. Az Úrnő érezte, ahogy a férfi hüvelykujja körözni kezd a hüvelyének bejáratánál, miközben a nyelve is átváltott a fel-alá mozgásról a körkörösre.
– Hülye!... a fen... a fenekemet! – nyögte nem túl határozottan.
A hüvelykujj helyét átvette a mutatóujj, ami rálelt a fenékvágat forróságára, és alaposan bizsergetni kezdte a hátsó bejáratát.
– Dugd... már... be... – szerette volna parancsolni az Úrnő, de inkább kérlelésnek hangzott.
Fantáziája ismét szárnyra kapott, és elröpítette egy világba, ahol a farkak alatt heregolyók helyett nyelvek nőnek. Kitárta magát, és befogadott egyet, és miközben a punciját feszítette, kitöltötte a szerv, az alatta lévő nyelvek szorgosan kényeztették. Persze jöttek a testetlen kezek is, szorongatták a mellét, behatoltak a fenekébe, izgatták, ahol csak érték.
Szolgája nyelve tüsténkedett a nedves puncijában, az ujja dolgozott a fenekében, miközben ágyéka egyre vadabbul mozgott fel és alá, lakk-kesztyűs kezével szorította a melleit, majd...
... fantáziájában a duplanyelves test nélküli farok ágyékához szorult, és miközben a nyelvek még mindig nyalogatták, a farok pulzálva terítette be elképesztő mennyiségű fanyar illatú szerelemmézzel, melleiről, alhasáról csorgott le kétoldalt...
Lágyékából aranyló zsibongásként kúszott fel a jól ismert bizsergés a gerincén a fejéig, majd odaérve cafatokra szaggatta belső énjét, amelyek csilingelő foszlányokként szállingóztak az éjsötét én-űrben...
Sikolyát még visszhangozták a falak, markában a díszpárna csücskét szorongatva lassanként araszolt vissza az öntudata...

– Azt vedd le – mutatott az Úrnő szolgájának parányi bőrtangájára, ahogy összeszedte az erejét és méltóságát – és hozd ide a testápolómat.
– Azonnal, Úrnőm – pattant fel a szolga, arcáról egy pillanat alatt eltűnt az elégedett mosoly.
– Oda – mutatott a közeli dohányzóasztalra az Úrnő a visszatérő szolgájának – Te pedig ülj oda – és a dívány felé intett.
– Ami most történt, és ami történni fog, az nem is történt meg – mondta szigorú hangsúllyal az Űrnő, miközben egy fekete szemkötőt vett ki a szekrényből. Érezte, ahogy a szolgájának a nyála, és saját nedvessége még mindig ott van a belső combján, és ahogy járás közben összedörzsölődik... izgalmas érzés.
– Értettem – felelte alázatosan a szolga, ahogy Úrnője feladta rá a szemkötőt.
– Fel ne merd emelni a kezedet! – parancsolt rá az Úrnője.
– Igenis – suttogta a férfi, miközben az Úrnő levette a kesztyűit.
Az Úrnő szolgája elé térdelt, majd kezébe vette kissé már lankadó férfiasságát, lassan húzogatni kezdte a bőrt a makkon, majd jól megmarkolta, miközben a másik kezével a férfi golyói megtámasztotta alulról. Érezte, ahogy markában pulzálva éled újra a férfi vágya. Az Úrnő agyában bevillant az orgazmusa előtti kép, ahogy a farok beteríti spermával. Lassan elkezdte kezével izgatni a szolgáját, akinek a farka már eddigre teljesen merev lett.
– Ó, Úrnőm, kérlek... – nyögte.
– Meg ne szólalj még egyszer! – szakította félbe az Úrnő.
Óvatosan szájába vette a férfi merev farkát, és nem mozdult. Érezte, ahogy a férfi egész teste megfeszül a nemvárt gyönyörtől, farka vadul ficánkolt. Lassan elkezdte beljebb engedni a férfi farkát a szájába, majd kifelé. Ahogy a makk széle kicsusszant az ajkán, a szolgája összerándult. Újra lassan leeresztette a fejét, majd felemelte, ezúttal teljesen.
Egyik kezébe testápolót engedett, majd megragadta a férfi farkát, és lassúsággal húzogatta fel és le, érezte, hogy a férfi vágyai máris háromszoros sebességgel száguldanak. Természetesen szándékosan lassított is, a testápolótól sikamlós hüvelykujjával többször megsimítva a duzzadó makkot, apró nyögéseket csalva ki a szerv gazdájából. És újra fel, újra le, lassan, megfontoltan. Érezte a férfi lélegzetvételéből, hogy mennyire fel van izgulva, mennyire vágyik már, hogy kiadhassa magából a férfias töltetét. Ágyékának apró mozgásai gyorsabb ütemért esedeztek, combizmát akaratlanul is megfeszítette időnként. A férfi hátul támaszkodó kezei remegni kezdtek, és könyökére ereszkedett. Úrnőjének keze egy metronóm kíméletlen ütemességével mozogtak az égre meredő férfiasságán, és ezen sem a szolgája gyorsuló lélegzetvétele, sem az izgalomban összehúzódó herezacskó hatására nem változtatott. Ismerte jól a férfiak reakcióit, úgy játszott rajtuk mint művész egy hangszeren: mindenki le tudja ütni a zongora billentyűit, de csak a megfelelő sorrend, és ütem garantálja az élvezetes alkotást. Ő most a saját élvezetére játszott a férfin: hergelte, izgatta, és amikor érezte, hogy közeledik a pont, ahonnan nincs visszaút, lassított, kezet, fogást váltott, így gyötörve a férfit, akinek a mellkasán a mellhám alól más apró izzadtságfolyamok törtek utat a szőrzeten keresztül.
– Vedd le a szemkötőt! – parancsolta.
A szolga azonnal levette, és lefelé pillantott Úrnőjére, aki a testápolótól sikamlós kezeivel épp a melleit simogatta.
– Ez biztos tetszeni fog neked – mosolygott szolgájára az Úrnő, majd a férfi merev farkát a mellei közé vette, két kézzel összeszorította a melleit, és elkezdett mozogni fel és le.
Felpillantott, és látta szolgája arcán a vadállatias vágyat, látta mennyire izgató számára a látvány, és tudta, hogy hamarosan a férfi kiadja magából a felgyülemlett feszültséget.
– Emlékszel, mit mondtam, amikor jöttél? – kérdezte az Úrnő, picit gyorsítva az ütemen.
– Most válaszolhatsz – mondta, miután a szolgája nem szólt semmit.
– Igen, Ú.. Úrnőm... hogy.. hogy.. ez nem az... én napom lesz.
– Pontosan, valamint – ismét gyorsított egy kicsit az ütemen, érezve, hogy a férfi mindjárt elélvez – azt is, hogy tíz percet késtél.
– Azt hiszem, ezért ma tíz perccel előbb küldelek el – mondta az Úrnő, és felállt.
Látta, hogy a szolgája másodpercekre van a kielégüléstől, látta a tomboló vágyat a férfi szemében, és rendkívül mulatságosnak találta.
Kiemelt egy törölközőt a szekrényből, és elindult a fürdőszoba felé.
– Mire végzek a fürdőszobában, ne legyél itt! – parancsolta.
– És ha ki mered verni a farkadat a lakásomban, soha többé nem jössz ide – nézett vissza a fürdőszoba ajtajából az Úrnő a díványon lihegő szolgájára.