Anyuci a hátsó ülésen 1. rész - Egy hosszú, kemény utazás

Az ember nem veszi észre, mennyi mindent összegyűjtött, amíg el nem jön a költözés napja.
Mivel a kisebbik , a fiunk végre főiskolára ment, két költözést is végrehajtottunk egyszerre. A férjemmel, Alexszel egy alig néhány mérföldre lévő társasházi lakásba költöztünk, de előbb tizenhat órányi útra vittük fiunkat, Cory-t a főiskolára. Mivel minden holminkat el kellett helyeznünk egy raktárban (még három hétig nem kaptuk meg a lakáskulcsot), egy kéthetes autós kirándulást terveztünk, miután Cory-t kitettük.
Ahogy pakoltuk a kocsit, Cory összes cuccával, plusz a bőröndjeinkkel a majdnem háromhetes körútra, rájöttünk, hogy nagy bajban vagyunk. Mire a kocsi bepakoltuk, már csak két embernek maradt elég hely: a sofőrnek és valakinek, aki közvetlenül a sofőr mögött ült a hátsó ülésen. Minden máshol a tetőig volt felhalmozva Cory cuccai és a mi bőröndjeink.
A férjem megpróbált mindent átrendezni, de egyszerűen túl sok volt belőle. Végül azt javasoltam: „Coryval együtt bepréselhetnénk magunkat oda hátra”.
„Tizenhat órára? ” Kérdezte Alex. „A végén teljesen egymás idegeire mennétek. ”
„Hát, így valószínűleg több pihenőt kell majd tartanunk” – vontam meg a vállam.
„A teáscsésze méretű hólyagoddal ettől függetlenül is szükségünk lesz rá” – viccelődött Alex, akit mindig is idegesített, hogy milyen gyakran kell megállnunk. Ő az a „láb a gázra és tartsd ott” típusú fickó volt, míg az én hólyagom az a fajta utas, aki ragaszkodik ahhoz, hogy rendszeresen megálljon rózsát szagolni. (Vagy ha nem volt hivatalos hely, ahol megállhattunk volna, talán csak azért, hogy a virágok illatát érezzem. )
Coryhoz fordultam, aki ugyanolyan karcsú volt, mint én: „Kibírod tizenhat órán át az öreganyád mellett összezsúfolódva? ”.
„Csak ha muszáj” – egyezett bele vonakodva a mindig szarkasztikus fiam. Érzett némi ellenállást, de rájött, hogy az egyetlen alternatíva az lenne, ha ott kellene hagynia néhány cuccát, ami egyáltalán nem volt számára elfogadható.
„Legyen óvatos ezzel a hozzáállással, fiatalember” – vágtam vissza. „Tizenhat órán át fogsz mellettem szardíniát játszani, úgyhogy valószínűleg jobban jársz, ha jó kedvemben találsz. ”
Meg kell jegyeznem, hogy nagyon meleg augusztusi nap volt, és az útra csak egy könnyű nyári ruhát vettem fel, hogy a lehető legszellősebben öltözzek.
Az utolsó – indulás előtti – után Coryval egymás mellé préselődtünk az egyébként egy személynek elég tágas, kényelmes helyre.