Horgászat 5. rész

– Mi van veletek? – kérdezte Magdi Pistit, miközben a halat a grillre tette
– Semmi – felelt Pisti mogorván – csak ez valahogy nem az én napom.
– Inkább Sanyival beszélnél? – erősködött Magdi, a hitetlenség szikrájának homályos fényével a szemében. – A vak is észrevenné, hogy valami nem stimmel nálatok. Minek emészted magad? Nem vagyunk már barátok? Nem bízol bennem? – kérdezte Pistit, miközben erősen a szemeibe nézett. Pisti elfordította a tekintetét, és zavartan, megszégyenült hangon megszólalt.
– Persze, hogy megbízok benned, de ez nem olyan egyszerű – suttogta, és szemei elfátyolosodtak.

Magdi levette a halakat a grillről.
– Gyere üljünk le. Nem gondolod, hogy ki kéne beszelned magad? Megfogod látni, hogy jobb lesz. A nyaralásotokon történt valami? Pisti szomorúan bólintott, és leült Magdi széke mellé a fűre.
– Tényleg lefeküdt Jutka egy fekete sráccal? – kezdte el nejem a vallatást.
– Kettővel is. – nyögte ki Pisti.
– Hm... Nem semmi. De hogy kezdődött?
– A campingben megismerkedtünk egy idősebb párral. A férfit Bélának, a nőt Klárinak hívták. – kezdte Pisti vontatottan – Már többször voltak ott, és jól ismerték a környéket. Közösen átjártunk egy nudistatelepre, és egyik este elmentünk táncolni. A nők leültek, mi meg elmentünk a bárhoz, hogy valami hűsítőt felhajtsunk.
– És ott voltak a feketék? – türelmetlenkedett Magdi.
– Nem. De tulajdonképpen ott kezdődött a hülyeség. – mondta Pisti, aztán Magdi térdere borulva elakadó hangon suttogta – Ne haragudj. – és nehéz, mélyről jövő sírásba kezdett.

Magdi egyik kezet a vállára tette, a másikkal anyáskodva beletúrt Pisti hajába.
– Dehogy haragszom – szólt elkeseredett barátomhoz – nyugodtan sírd ki magad. Az megnyugtat. Jó tíz perc után barátom izmai elernyedtek, és légzése is nyugodtabb lett.
– Miről beszélgettél Bélával? – kezdte Magdi újra a gyontatást.
– Úgy, minden féléről. Aztán elkezdte dicsérni Jutkát, hogy milyen aranyos, meg intelligens, meg jó formája van. Kissé éreztem magam. Túl sok volt a dicséret. Én is megemlítettem, hogy Klárinak igen fürgén vág az agya, meg a nyelve is.
– Az igaz – vágta rá Béla, és egy pillanatra elgondolkodott.
– Nem félsz, hogy valaki elcsábítja tőled Jutkát? – kérdezte egy különös színezettel a hangjába.
– Nem gondolkoztam ilyenen. De nem hiszem, hogy fenn állna ez a veszély.