A szerelem árnyékában 4. rész

Délután már a nagyfőnök irodájában voltam. Mosolyogva jött elém. Kezet fogott, és barátságosan hátba veregetett.
– Gratulálok fiam! Igazi hősként tekint rád itt mindenki! – Gondolom azért jöttél, hogy felvedd a munkádat.
– Igen uram! – dadogtam kissé megilletődötten.
– Nos, marad minden a régiben. Te vagy továbbra is a pincérek főnöke, és szabadidődben dolgozhatsz a séfed mellett. – Ha továbbra is jó így neked.
Boldogan fordultam ki az irodából, siettem a kabinomba, hogy a cuccaimat szét tudjam pakolni. Mélyen a gondolataimba merülve váratlanul egy keresztfolyosónál összeütköztem valakivel. A kedvenc pincérlányunk volt. Természetesen tudtam a nevét mióta a főnökük lettem. Yvette Chatillonnak hívták. Vékony barna lány, kék szemekkel, és pici cicikkel, örökké mosolygós csinos pofival.
– Szia főnök! Úgy örülök, hogy újra itt vagy köztünk! – ölelt magához.
– Nekem is nagyon hiányoztatok – vidultam fel egy kicsit.
– Ennek nagyon örülök! Legyél egy óra múlva az étteremben! – kérte, majd adott egy gyors puszit, és elviharzott.
A kért időben az étteremben voltam, de üres volt. Bosszúsan fordultam a konyha felé, hogy legalább ott körülnézhessek. Mikor beléptem a lámpák felgyulladtak, és hangos üdvrivalgással fogadtak a bentlévők. A séf lépett elém.
– Mindenki boldog, hogy itt vagy kölyök! Nagyon aggódtunk érted! Néztük a műsorod is, nagyon megijedtünk a történteken! – ölelt meg tőle szokatlan módon.
Mindenki oda jött hozzám gratulálni. Kellemes sörözés mellett elmeséltették velem az egész történetet. Másnap reggel elkezdtek az utasok szállingózni, és estére már mindenki becsekkolt. Elindultunk. Elkezdődtek a dolgos hétköznapok.
Az elmúlt idők történései rányomták a bélyegét a hangulatomra. A fiúk megértőek voltak velem, csak Yvette mosolya tudott jobb kedvre deríteni. Meglepődve vettem észre, milyen jól érzem magam a közelében. Napról-napra erősödött a kölcsönös vonzalom egymás iránt.
Szabadnapomat szokásos módon a medence mellett napozóágyon töltöttem. Nézelődés közben hirtelen egy fekete Kleopátra frizurás, karcsú, igen csinos hölgyre lettem figyelmes. A medence túloldalán sétált, mikor felém nézett. Ledermedtem, déja-vu érzés fogott el.
– Felejtsd el! Őt még te sem fogod tudni meghódítani! – szólalt meg egy hang mellettem.
Yvette volt az.
– Mi? Mi? Mi van? – tértem vissza a jelenbe.