A szerelem árnyékában 4. rész

Délután már a nagyfőnök irodájában voltam. Mosolyogva jött elém. Kezet fogott, és barátságosan hátba veregetett.
– Gratulálok fiam! Igazi hősként tekint rád itt mindenki! – Gondolom azért jöttél, hogy felvedd a munkádat.
– Igen uram! – dadogtam kissé megilletődötten.
– Nos, marad minden a régiben. Te vagy továbbra is a pincérek főnöke, és szabadidődben dolgozhatsz a séfed mellett. – Ha továbbra is jó így neked.
Boldogan fordultam ki az irodából, siettem a kabinomba, hogy a cuccaimat szét tudjam pakolni. Mélyen a gondolataimba merülve váratlanul egy keresztfolyosónál összeütköztem valakivel. A kedvenc pincérlányunk volt. Természetesen tudtam a nevét mióta a főnökük lettem. Yvette Chatillonnak hívták. Vékony barna lány, kék szemekkel, és pici cicikkel, örökké mosolygós csinos pofival.
– Szia főnök! Úgy örülök, hogy újra itt vagy köztünk! – ölelt magához.
– Nekem is nagyon hiányoztatok – vidultam fel egy kicsit.
– Ennek nagyon örülök! Legyél egy óra múlva az étteremben! – kérte, majd adott egy gyors puszit, és elviharzott.
A kért időben az étteremben voltam, de üres volt. Bosszúsan fordultam a konyha felé, hogy legalább ott körülnézhessek. Mikor beléptem a lámpák felgyulladtak, és hangos üdvrivalgással fogadtak a bentlévők. A séf lépett elém.
– Mindenki boldog, hogy itt vagy kölyök! Nagyon aggódtunk érted! Néztük a műsorod is, nagyon megijedtünk a történteken! – ölelt meg tőle szokatlan módon.
Mindenki oda jött hozzám gratulálni. Kellemes mellett elmeséltették velem az egész történetet. Másnap reggel elkezdtek az utasok szállingózni, és estére már mindenki becsekkolt. Elindultunk. Elkezdődtek a dolgos hétköznapok.
Az elmúlt idők történései rányomták a bélyegét a hangulatomra. A fiúk megértőek voltak velem, csak Yvette mosolya tudott jobb kedvre deríteni. Meglepődve vettem észre, milyen jól érzem magam a közelében. Napról-napra erősödött a kölcsönös vonzalom egymás iránt.
Szabadnapomat szokásos módon a medence mellett napozóágyon töltöttem. Nézelődés közben hirtelen egy fekete Kleopátra frizurás, karcsú, igen csinos hölgyre lettem figyelmes. A medence túloldalán sétált, mikor felém nézett. Ledermedtem, déja-vu érzés fogott el.
– Felejtsd el! Őt még te sem fogod tudni meghódítani! – szólalt meg egy hang mellettem.
Yvette volt az.
– Mi? Mi? Mi van? – tértem vissza a jelenbe.