Álom 7/3. rész

A fiú teljesen leblokkolt. Hadbíróság, futkosó, a lányt is meghurcolják, ősz nagyapóként fog leszerelni.
Cikáztak a gondolatai, miközben bénultan ült.
A lány eszmélt hamarabb.
Összekapkodta a ruháit, és csupaszon, kezében a ruhacsomóval, tétován nézett körül.
A sok, polcos, fiókos szekrényke között egyetlen ajtóval csukódó volt, így nem volt nehéz a választás. Odalépett, és a legnagyobb fakk – ból egy dobozt kikapva, félretéve, maga alá gyűrve a ruhacsomót, bekucorodott, és magára húzta az ajtót.
A fiú tágra nyílt szemekkel, döbbenten nézett. Mi lesz itt?
A dörömböléshez képest, viszonylag nyugodt arccal lépett fel a főhadnagy.
– Tüntesse el ezeket, és öltözzön fel, aztán indítsuk be ezt a ketyerét! – Fáradtan ült le a monitor elé, és halántékát dörzsölve, csukott szemekkel várta a rendszer beindulását.
A fiú, még mindig pánikban, rohanvást hurcolta a fekhelyét alkotó matracot, plédet, takarót, a lokátor melletti bunker egyik száraz tiszta helyiségébe.
Dobogó szívvel tért vissza a kabinba, de csak a bóbiskoló főnökét látta.
Egyébként csend, rend, fegyelem.
Remegő lábakkal ült a helyére, a szekrényke mellé. Félve nyitotta résnyire az ajtót, és kukkantott be, a meztelenül lányra.
Szerencse, hogy a hűtő ventillátorok zúgtak, így nem hallatszott a lány halk kuncogása, amint a fiú rémült arcát meglátta az ajtónyílásban. Ellenállhatatlan vigyorgási kényszer fogta el, olyan mulatságosnak találta a fiú ijedtségét.
Maga a riadó végül alig néhány percig tartott.
A fiú, még mindig falfehér arccal köszönt el a főnökétől, aki a kabin előtt beszélgetni kezdett egyik kollégájával.
Hogy jobban lássa őket az ablakon át, óvatlanul a szekrényke elé lépett.
Mint a Rendőrakadémia című filmek egyikében, kinyúlt két kéz, és lerántotta a nadrág sliccét, villámgyorsan előkapta a fiú fütykösét.
Mire észbekapott volna, már cuppant is a lány ajka, az ijedtségtől meglehetősen kornyadt szerszámon.
Ijedtség ide, vagy oda, az eszköz igen rövid idő alatt beledagadt a lány markába, aki megsejtve a fiú tartózkodását, bőszen szopni, nyalni, szívni kezdte az egyre inkább hadrafogható szerszámot.
A fiú, minden önfegyelmét összeszedve rezzenéstelen arccal állt, így is, úgy is.
A másik szájának, ajkainak, bőrének finomsága, a bőven termelt nyál, a cikázó, makkját masszírozó nyelv...
Minden erejére szüksége volt, hogy kívülről ne látsszon rajta semmi.
A beszélgetők elindultak végre.