A jó katonák követik a parancsot

Péntek, Kabul külvárosában, laktanya, 18:00, 2006. július
„Jó hírek fiúk! Talán AJ mégsem olyan seggfej, mint gondoltuk! ”
Jelentette be Brian McKay. Megveregette Abdul hátát, amikor Robinson hadnaggyal a nyomukban beléptek a körletbe. Aztán ugyanezt a karját a vállára vetette, és magához húzta. „Ez a kis fattyú odakint bratyizott az ellenséggel, és talált valami szaftosat. Egy igazi James Bond ő! ”
A következő tíz perc túlzó dicséretekkel és hálával telt, miközben McKay magára vállalta, hogy elmesélje az egységüknek a legfelsőbb vezetéssel való találkozásuk részleteit. Abdul természetesen sok részletet megszépített, és csak azt az információt adta át, ami a helyzet szempontjából lényeges volt. Semmi többet. Nem kellett tudniuk Hamdiyáról.
Miután McKay meséje véget ért, kérdésekkel bombázták. Ezek közül sok a „kinek a farkát kellett leszopnod, hogy ezt megtudd? ” típusú, vagy hasonló volt. Végül azonban magára hagyták, hogy felkészüljön a rajtaütésre.
Robinson hadnagy félrehívta, miután megszabadult a gúnyolódásuktól. Robinson különleges parancsnok volt. Az ő egységének sokkal több mozgástere volt, mint a többieknek. A felettesük helyett inkább az apjuknak érezte magát, aki egy csapat lármás fiút próbál megzabolázni. De attól még tiszt volt. Sokat vártak tőle, és a csapat minden hibájáért ő felelt. Így hát néma egyetértés alakult ki közöttük. Gondoskodott róluk, és megúsztak néhány szabadidejükben elkövetett csínyt, ők pedig száztíz százalékosan teljesítettek, amikor kellett. Szigorú, de igazságos apa.
„Lehet, hogy nem hallod tőlük, de értékelik, amit tettél. Csak szeretném, ha tudnád. ” Robinson egyenrangú félként beszélt Abdullal.
„Igen, uram. ” Volt Abdul szokásos válasza, amikor Robinson megszólította.
Persze tudta, hogy nem gondolják komolyan, amit mondanak. Együtt végezték el a kiképzést. Együtt voltak bevetésen, együtt aludtak, együtt ettek, és együtt harcoltak. A kiképzőtábor második napja óta „Csókos”-nak nevezték, de ritkán érzett rosszindulatot a szavaik mögött.
A testvérei voltak. Hozzá hasonlóan jó katonák voltak, és a jó katonák követik a parancsokat.

Péntek, a lázadók táborán kívül, 21:00
Abdul vette át a parancsnokságot, amikor az épület bejáratánál felsorakoztak. McKay, a szokásos irányító, megkocogtatta a vállát, hogy tudassa vele, mindenki a helyén van.
„Készen állsz, AJ? ” Ellenőrizte McKay még egyszer utoljára.