Vágy

Hideg, téli este volt. A hó nagy pelyhekben hullott alá, fehér köpönyegével bevonva a várost és Eve szívét. Valaha ez a szív dobogott. Most várt. Ahogy a hűvös szél átjárta minden csontját, összébb húzta magán a kabátját. Nézte az embereket, akik a hóesés elől menekülve szaporábbra vették lépteiket. Mindenki sietett csak ő nem. Neki már nem volt hova mennie. Csak bandukolt lassan és némán gondolataiba mélyedve. Elmosolyodott, ahogy az emlékek megrohanták és elborították elméjét. Karácsony volt, ő és Eric együtt készülődtek a szentestére. A férfi a fával foglalatoskodott, míg a lány a konyhában főzte az ebédet. Egész napjukat átjárta a szeretet és az egymás iránt érzett szerelem, tisztelet. Amikor végre este lett, együtt nevettek a fa alatt ülve az ajándékok bontogatása közben.
Később a kandalló előtt szeretkeztek. Még most is beleborzongott a emlékekbe, hisz a képek olyan elevenen éltek benne mintha csak tegnap történtek volna. A különbség csak az, hogy Eric már nincs vele, és mással készülődik az ünnepekre. Valaha nagyon szerették egymást. A környezetükben mindenki azt gondolta ők az Álompár. Talán az esküvőre sem kellett volna sokat várni, ha nem jelenik meg Ő. A nő, aki tönkretette kettejük kapcsolatát. Eve-t kirázta a hideg ahogy arra a délutánra gondolt amikor rájuk nyitott a hálószobában, félreérthetetlen helyzetben... "Hogy tehetted ezt? "Miért? " Még mindig fájt. Sőt rohadtul fájt, de az idő (ahogy mondani szokták) begyógyította a sebeket. Az ominózus nap óta eltelt közel egy év, de Eve azóta sem tudott mással lenni. Próbálta másokkal, máshogyan... és nem ment. Irtózott a tudattól hogy Ericen kívül valaha más is hozzáérjen. Hirtelen hangokat hallott, de ahogy körülnézett rájött hogy ezek csak a fejében vannak. Egy mély és érzéki férfihang töltötte be a tudatát és nem hagyta menni. Lerogyott egy padra és átadta magát a hívó szónak. "Olyan gyönyörű vagy! "
"Szeretlek, kérlek, ne hagyj el soha! " Ilyen és ehhez hasonló szavakat hallott és ennek hatására elsírta magát. Nem érdekelte hisz senki nem volt a parkban rajta kívül. Körülnézett és rájött hogy tudat alatt oda jött ahol először találkoztak. Most már nem számít... A hideg a csontjaiba hatolt, arcán megfagyott az utolsó, sós könnycsepp is elindult.