Jelmezbál

John Fenington megállt a galérián, és végignézett az alul hömpölygő tömegen. Régen nem volt jelmezes farsangi táncesten; nyolc éve, felesége halála óta nem találta a helyét, nem járt mulatságokra. Hat évet távol, Angliában élt, kutatott...
Most eljött, mert meglepődésére a szervezők kézzel írt levélben hívták meg, őt, az egy félévre érkezett vendégprofesszort! Megtudta, hogy ezen az egyetemen az oktatóknak is „kötelező” részt venni a félévet kezdő jelmezbálon. Igazából a rendezők kérdése lepte meg, fejezzék be a mondatot: „Azért választottam ezt a karaktert, mert ma éjszakára... ”. A válaszokat éjfélkor, az állarcok levétele után a honlapon teszik közzé névvel, elérhetőséggel és a jelmez megnevezésével együtt. Csodálta az ötletet!

Elgondolkodott, hogy milyen jelmezt válasszon: úgy döntött, hogy hűen a középkori irodalmi tanulmányaihoz, az „Elveszett Paradicsom” egyik (eredetileg latin nyelvű ősnyomtatványként megjelent) változatának a főhősét, a bukott angyalt, a pokol fejedelmét személyesíti meg. Biztos volt benne, senki sem emlékszik már, hogy egyetemistaként lefordította, és húsz éve facsimile-biling formátumban kiadta. Jelmeze hűen másolta a regény illusztrációját: fekete passzos ruha, a szemét takaró maszk, fekete kövekkel díszített fekete abroncskorona és fekete szárnyak!

A fiatalok általában a divatos filmek hőseinek; a kollegák alkimistának vagy középkori hírességeknek öltöztek. Üdítő kivételt jelentett néhány görög és római istennő és császár.
A galériáról meglátott egy nőt: egyszerű fekete fűzőt viselt, fekete szárnyakkal, a szoknya kígyóbőrt imitált. Hosszú, sötét haja keretezte a fekete maszkot, fekete bársony diadémján fekete kövek csillogtak. A könyvben így ábrázolta a középkori művész a pokol fejedelmének lányát (egyúttal szeretőjét, anyját)! Izgatott lett, ki olvashatta, láthatta... és miért ezt választotta?
Találkozni akart az ismeretlennel, felé indult!
Szerencsére mindketten elég magasak, ezért nem veszett el a lány. Láthatóan a nő is közeledett felé. Amikor közel ért, látta egyetemista lehet, a húszas évei elején tartott. Nem volt ötlete, ki lehet!
Végre ott álltak egymással szemben, a tömeg kis kört alkotott, látták összeillik a két karakter.
– Princesz! – hajolt meg előtte John – örülök, hogy körünkben látom. Gyönyörű, mint mindig
– Felség! – pukedlizett a lány – örülök, hogy ismét láthatom.
– Princesz, megkaphatom ezt a táncot?