Hihetetlen történet

1. fejezet
2000. július 2. St. Louis.
Tucat kört tettem meg a repülőtér érkezési oldala körül, mert a járőr igyekezett érvényt szerezni a várakozási tilalomnak! Végre Ashley, a húgom kilépett az ajtón, megálltam, besegítettem a kocsiba. Annyira nagy volt a forgalom, hogy azonnal indulnom kellett, nem tudtam megölelni az esztendeje nem látott testvéremet. Az autópályán tudtam megpuszilni a kezét.
– Alig múlt dél: csavargunk előbb, vagy siessünk hozzám?
– A házad ráér... kíváncsi vagyok az óvárosra! Azt hallottam, itt mindenféle jósok, csepűrágók, zenészek láthatók.

Leparkoltunk a St. Marie templom közelében, és sétálva ismerkedtünk a várossal.

Három hónapja költöztem St. Louis egyik kertvárosába, Saint Charlesba. A Missouri közelében vettem házat. Még alig volt időm megismerkedni a várossal.

Az egyik kapu feletti cégér hirdette: Gala asszony megmondja a jövendőt!
– Oh! – sóhajtott Ashley – mindig kíváncsi voltam mit mond a jósnő a jövőnkről – kuncogott – csak öt dollár! – és húzott be az udvarra.
– Tudod, hogy szemfényvesztésnek tartom – morogtam – megvárlak kint...
– Ne légy ünneprontó – fogta meg az arcom, és adott egy csókot – a tiedre is kíváncsi vagyok...
Mint mindig, most is beadtam a derekamat... kéz a kézben léptűnk be egy szokásos irodába, középkorú nő ült az asztalnál, a pénzről nyugtát kaptunk.
Belülről egy kellemes alt hang hívott beljebb. A befüggönyözött szobában egy asztal mögött ült Gala. Kinézete alapján üzletasszonynak néztem. Helyet mutatott, leültünk vele szemben. Belenézett az üveggömbbe, elmosolyodott:
– Hm! nem is tudom... vegyes érzésem van... – nézett ránk elgondolkozva – Látom Uram, hogy ön nem kíváncsi a jövőjükre. Annyira erősen kapcsolódik a sorsotok... csak közös sorsot látok. Hiába nem hiszel benne, rólad is szólok. A kérdéseimre csak igen-nem választ várok, a végén értelmezzük, megbeszéljük. Tehát, kezdjük a múlttal. Tegyétek a mutatóujjat a gömbre – megtettük, elmosolyodott, csóválta a fejét – nagyon régóta kapcsolódtok, szeretitek egymást. Testi-lelki egyesülésetek még nem teljes! Mindketten keresitek a helyeteket, újak vagytok itt. Mutassátok a tenyereteket – megsimította, elmosolyodott – értelmiségi... de – mosolygott rám – építhetsz valamit. Eltaláltam? – kérdezte.
– Szinte teljes pontossággal! – mondta Ashley – csak mi...