A szerelem árnyékában 2. rész

Álmosan, szemüket dörgölve ébredtek fel a lányok. Rémülten néztek körbe.
– Hol vagyunk? És hol van a hajó? – kérdezték sírásra görbült szájjal.
Úgy döntöttem, nem kertelek elmondom az igazat
– Valószínű, hogy egy áramlat messze sodorta a csónakunkat hajótól, miközben aludtunk. Másik ideérkező hajó pedig nem láthatott meg bennünket. A jó hír pedig az, hogy innen nem messze partot vagy szigetet láttam, éppen arra evezek, hogy még világosban oda érjünk – nyugtattam a lányokat.
– A többit majd kikötés után megbeszéljük. – bátorítottam a két megriadt leányzót.
– Mielőtt odaérünk illendő lenne bemutatkoznunk. Én Szakolczai Lajos vagyok.
– Barbara Collins mosolyogta el magát a nagyobbik.
– És te? – néztünk egyszerre a legkisebbre.
– Temesvári Juli – szólalt meg ijedten.
Elnevettük magunkat, és én ismét elkezdtem evezni.
Késő délután futott partra a csónakunk. Azután, hogy biztonságos távolságra húztuk a tengertől, körbenéztünk. A látvány lenyűgöző volt. Csodálatosan sárga homokos tengerpart, beljebb ritka, banán, ananász fákból álló narancsligetes partvidék tárult szemünk elé.
– Ez a paradicsom – hüledeztünk.
Mikor az első ámulaton túl voltunk a lányok panaszkodni kezdtek.
– Szomjasak, éhesek vagyunk – néztek rám kétségbeesetten.
Elővettem a sporttáskámat, és kivettem a palackozott ásványvizet. A lányok kicsit csodálkozva, de annál nagyobb örömmel kortyoltak. Ezalatt előszedtem a zsemléket, felvágtam, megtöltöttem szalámival, sajttal, és némi zöldpaprikával. Némán falatoztunk. Mikor befejeztük az étkezést a lányok puszikkal halmoztak el.
– Olyan jó, hogy itt vagy nekünk – hálálkodtak.
Beesteledett. Még egy kicsit beszélgettünk, főleg egymásról. Elmondtam, hogy tizennyolc éves vagyok, és szakácsként dolgoztam a hajón. Barbi tizenhét éves középiskolás, és ősszel lesz utolsó éves. Szülei kőgazdagok, híres ügyvédi irodát vezetnek, nagyon befolyásos emberek. Juli most töltötte be a tizenhármat, ősszel lesz nyolcadikos, a szülei tanárok, és a nagyszülei fizették be őket erre az útra. Nemsokára ránk tört az álmosság. Az útitáskáinkat a fejünk alá téve a homokos parton mély álomba zuhantunk.
Reggel én ébredtem fel elsőnek. Felkeltem, csak néztem a két alvó lányt. Barbi vörös hajkoronáját, fehér bőrét a szeplőivel együtt. Majd Julira vándorolt kíváncsi tekintetem. Szőkés vállig érő göndör haja remekül illett szépséges arcához.