Buszon kezdődött

Van két jó barátnőm. 17 évesek vagyunk, iskolai szünet, nyár.
Hülyülni támad kedvünk, fagyizunk, sétálunk, kirakatot nézünk és jókat nevetünk. Elindulunk egy parkba. Elfáradunk, felszállunk egy buszra. A buszon meglátunk egy helyes srácot, közrefogjuk. Én kerülök szembe vele, Timi hátulról szorít hozzá, a másik oldalról Vera a srácot igyekszik hozzám préselni. Közben én élvezettel dörgölőzök a sráchoz. Tetszik neki, mert feláll a farka. Intek szememmel Verának, aki erre bátran alányúl a srácnak és simogatja a már teljesen kemény faszát. A srác észleli, de hagyja. A busz megy, mozgat minket, arcunk ér először össze. Kellemes érzés nekem és a fiúnak is tetszik, mert néha már szándékosan érinti hozzám az arcát. Élvezem, de többre vágyom. Nézem az ajkait és megnyalom a számat. A fiú felbátorodik és apró puszit ad ajkamra. Következő döccenésnél viszonozom. Ezt többször ismételjük. Hamarosan csókolózunk. Nagyon jól csókol. Alig észlelem, hogy közben Timi felhúzza a szoknyám és le a bugyim. Egészen a bokámig rángatja. Hátra fordulva szemrehányóan nézek rá, ő mosolyog vissza. Kilépek a feleslegessé váló ruhadarabból, mert úgyse húznám vissza. Koszos lett a busz padlójától.
Csókolom tovább a srácot, eközben érzem amint Vera kiverte neki, mert rám spriccel. Nem lankad le ettől. Becsusszan a vágatomhoz és a busz mozgása ütemére, ott keverednek össze nedveink. Elmélyítjük a csókot, én már kapaszkodok belé. Vera segít rajtunk. Beigazítja a faszt a puncimba, jó helyen lesz ott – gondolja. A csajok vihognak, én élvezek. A srác azt élvezi, hogy a szájába lihegek. Semmi veszély, egyszer már elsült. De talán mégis lesz neki még egy. Talán nekem is. Puncim izmaival szorongatom, ringatom a csípőm, ő is mozog. Már nem tartjuk magunkat a busz üteméhez. Bal lábamat kissé megemelem, a fiú aranyos, mert segít. Tartja a lábamat és még beljebb nyomul. Nincs neki nagy, kellemesen feszít. Puncimmal fejem tovább és a csókot se hagyjuk abba.
– Ez az, csajszi. – hallom barátnőim biztatását.
A parkot szerintem már ők is elfelejtették. Szerencsére a busz hurokjáratban megy. Élvezhetjük egymást a visszaúton is. Ő nem lankad és az én kedvem se. De amikor odaérünk a házunkhoz közeli megállóba, lesöpröm a szoknyám, kiengedem magamból. Még arra is van időm leszállás előtt, hogy gyorsan elrejtsem avatatlan tekintetek elől nedveinktől csillogó szépségét és tenyerébe csúsztassam a telefonszámom. A fülébe lihegem:
– Hívj fel mielőbb. Kívánlak.