Testvérek egymás között 3. rész

... Ezt látva földhöz vágtam a telefont, ami 4 felé repült, de biztosra menve a szék lábát még bele is vágtam a kijelzőbe.
– Elment az eszed? – hajolt le, nézegette. – Még a kártya is összetört.
– Előfizetéses? – kérdezve mellé guggolva.
– Feltöltős. – kivettem a kezébe tartott darabokat és a kukába dobtam. – Veszünk újat. – Alszunk együtt...?
Merengve, elgondolkozva nézett.
– Igen! A telefonommal történtek után mernék nemet mondani. – gúny, félelem tükröződött mosolya mögül.
– Ne gondolj szadista, idegbeteg állatnak. Engem egy céltudatos nővé kupált az élet. És igen, amit a fejembe veszek, az úgy van nincs apelláta.
Megettük a kaját, gyors mosdás, fogmosás és csendben, sötétben feküdtünk egymás mellett, egymás kezét fogva. Csendesen, magában motyogósan szólt hozzám.
– A cseléd házban hallgattam, ahogy két nő foglalkozik egymással. Érdekelt, de gyáva voltam. Férjem egy , szadista barom volt. Hagytam magam, előbb szabadultam. Vert ha nem állt fel neki, ha közben lelankadt, ha nem tudott üríteni, miért nincs gyerekem, szóval mindenért kaptam. Mindig egyre figyeltem hol fog megütni, bántani, fájdalmat okozni. Ezek után a húgom olyat tett velem... – harapta el a mondatot.
– Figyelj csak. Te az élettől csak rosszat kaptál. Ezek szerint tegnap születtél újra számomra. Kényeztetni akarlak, az eddigi sanyarúságát életednek felejtsd el. Új nap kelt fel számodra. Kaptál ízelítőt testiségből, de ez egy hangyapiszoknyi amit a tested rejteget még neked. Segítek, segíthetek? – a szemem hozzászokott a sötéthez, szeme nyitva. Arcom lassan közelítem az övéhez. Ő is mozdul felém, megölel, puszilgat. Simogatja hátam, tenyere letéved fenekemre. Lassan fejtem ki bugyijából. Segít. Ennek örülök, hisz akkor oldódik. Lassan rám mászik, de bizonytalan. Arcát tenyerembe fogom, csókra húzom, közben melleim fogdossa. Erősebben mit kéne és rámenősen.
– Figyelj rá, figyelj rám. Gyengéden, lassan, ráérősen. Van időnk. – kicsit hagytam még gyakorolni rajtam, de végig éreztem bizonytalanságát, rémültségét, a bizonyítani akarását. Rájöttem ez egyikünknél se vezet sehova. Gyengéden toltam oldalra.
– Juditkám, drágaságom! Azt hiszem most arra van szükséged, hogy tanulva élj át mindent.