Jó tett helyébe 3. rész

Egy nagyon komor nap végére értem. Dühös és csalódott voltam, mert kirúgtak munkahelyemről, a barátnőm közölte, hogy egy lúzer vagyok és többé látni sem akar, és mindezek tetejébe a metrón még ki is zsebeltek. Szerencsémre, csak némi kp-t tudtak ellopni tőlem. Ilyen állapotban szálltam fel a buszra, ami igencsak zsúfolt volt, de nem volt kedvem várni a következőre. Így is majd félóra, mire haza érek – gondoltam. Igyekeztem egy kapaszkodót keresni, nehogy elessek, így keveredtem a csuklós busz csukló részéhez, ahol egy kissé hangos társaság vihorászott, perverz megjegyzéseket téve az általuk körül állt középkorú hölgyre. A hölgy nem tudott kapaszkodni semmibe, ezért ahogy a busz mozgott, ő is úgy csapódott hol az egyik, hol a másik sráchoz, szó nélkül tűrve megjegyzéseiket. A dolog odáig fajult, hogy tapogatni, kezdték, és egymás felé lökdösték a hölgyet, aki akkorra már eléggé kétségbeesettnek tűnt, de még mindig nem kért segítséget. Igaz, senki sem sietett segítségére a közel állók, vagy ülők közül.
– Szopassuk meg a csajszit – hallottam egyik sráctól – álljuk körbe szorosabban, és nyomjuk le. Úgy sem fog kiabálni, mert az ujjam a szemén lesz és kitolom, ha kiabál.
Nagyot röhögtek a felvetésen, és szorosabban állták körül a hölgyet, majd egyikük a fejére tette a kezét, és lenyomta. A hölgy csendben tiltakozott, majd eltűnt a srácok között.
No ez már sok volt! Néhány mozdulattal elértem a csoportot, és egy két jól irányzott, vesére mért ütéssel szét rebbentettem őket – Mit akartok a nejemtől – üvöltöttem – mocskos gazemberek! – és a már földön térdeplő hölgyet felemeltem és szorosan átöleltem. – Takarodjatok, mert mindegyikőtöket kicsinálom – és egyikükbe alaposan bele is rúgtam. Hirtelen olyan sok hely lett körülöttünk, azt hittem bunyó lesz, de éppen buszmegállóba értünk, a srácok villámgyorsan leugrottak és ahogy láttam el is iszkoltak.
Néhányan megtapsoltak, mások helyeslően bólogattak, de korábban senki sem tett semmit.
A hölgy reszketve állt ölelő karjaimban, azt hittem menten összeesik, ezért megkértem egy idősebb urat, adná át helyét a hölgynek.
– Nem kell – mondta a hölgy – nekem is le kellett volna szállnom az előbb, de majd a következő megállóból visszamegyek.
– Rendben – mondtam és lassan elengedtem az ölelésből, de ő nem tágított mellőlem, hanem hangos zokogás tört ki belőle. Újra átöleltem, és halk szavakkal nyugtatgattam, mígnem elértünk a következő buszmegállóba, ahol lesegítettem a buszról.