Asztaldísz másképp 1. rész

Még régebben történt, amikor főiskolába jártam, ami annyit jelentett, hogy minden második héten csütörtökön és pénteken előadások voltak Pesten. Általában szerdán este utaztam a fővárosba, hogy másnap reggel kipihenten tanulhassak. Pénteken pedig délután utaztam haza. A munka és a tanulás mellett nem igazán volt semmilyen kapcsolatom. Lett volna lehetőségem, mert a boltban. ahol dolgoztam és a suliban is tapadtak rám a srácok, de komoly kapcsolatra gondolni se mertem, mert az a tanulás rovására ment volna.
Ide tartozik még talán az is, hogy annak idején, amikor nem kellett Pestre utaznom, otthon a klubba jártam táncolni minden pénteken este. Azért akkor, mert olyankor volt pl. karaoke is, meg szinte minden barátom, barátnőm akkortájt ért rá és így velük tölthettem az időmet. De a fő ok a tánc volt. Éltem-haltam a mozgásért amit csak a ritmus adhatott. Otthon is szoktam persze táncolni egyedül, de az teljesen más érzés volt, más élményt adott.
Egyik péntek délután, mielőtt indultam volna haza, Zsolti, az egyik csoporttársam megkérdezett:
– Titti, lenne kedved elkísérni engem egy táncestre?
– Milyen táncestre?
– Nem igazán tudom. Kaptam egy meghívót két személyre, de azon a helyen még sose jártam. Igazából nem is én kaptam, hanem apu, de neki külföldre kellett utaznia üzleti ügyben, így ezt „megörököltem“.
– Ha azt se tudod, tényleg táncest lesz-e, akkor nem hiszem, hogy érdemes lenne itt maradnom.
– Miért? Vár otthon a srácod?
– Nincs semmilyen srácom – mondtam és ráöltöttem a nyelvem.
– Ok, bocsi, nem akartam indiszkrét lenni.
– No para.
– De ha meggondolod magad és mégse tetszene az est, ígérem, ingyen hazaviszlek a szüleim autójával.
– Persze, hogy aztán a kórházban töltsem a hétvégémet?! – nevettem rá. Most rajta lett volna a nyelvöltés sora, de ehelyett elkomolyodott.
– Ez nem volt vicces. Úgy két hete egy barátom miattam került kórházba.
– Mi történt? Beittál vagy elszálltál?
Egyre neheztelőbben nézett rám, de aztán átfordult a tekintete zavartba.
– Egyik sem. nem élek. Egyszer próbáltam a füvet, de másnap annyira rosszul voltam, hogy soha többet semmi ilyet. Antialkesz nem vagyok ugyan, de inni is csak akkor szoktam, ha nem vezetek és olyankor is inkább csak a gátlások oldása végett. Amúgy a zsaruk szerint nem én voltam a hibás. Belénk szaladt oldalról egy hülye, akinek tele volt a feje.
– Akkor nem is te voltál a hibás.
Félszegen rám mosolyogva mondta: