Az ifjúság édes madarai 6. rész - Szerelmem Zilia

A téli szünet kezdetéig éltem a világomat. Volt, hogy Encivel keféltem kettesben, vagy beszállt Nóri is és hármasban nyomtuk. De volt olyan is párszor, hogy Nórival jöttünk össze ketten. Imádtam a magasságát, meg a hosszú nyelvét. Ha ők nem értek rá, akkor ott volt Evi. Zárás után kiverte amíg én ujjaztam őt. Vagy nyaltam aztán megengedte, hogy a melleire élvezzek, vagy csak simán leszopott. Próbáltam rábeszélni, hogy engedjen be a pinusába is, de azt még mindig nem akarta.
Szóval majdnem minden nap volt valami. Istenbizony néha már úgy éreztem túl sok ez a jóból, lassan nem fogom bírni. Gondoltam a karácsonyi szünetben majd kipihenem magam.
Így is történt a szünet első néhány napján. Aztán Karácsony másnapján épp a tesóméktól tartottam hazafelé amikor a telefonom. Evi volt az.
– Szia! Nem zavarlak?
– Nem. Mondd nyugodtan.
– Kéne egy kis segítség.
– Na mi a szitu? Nem azt kaptad a Jézuskától amit kértél?
– Ha – ha! Egy unokahugomnak kéne segítség. Valami agyhalott nagyfejű a minisztériumban kitalálta, hogy az egyik országos tanulmányi versenyt a két ünnep között rendezzék meg. Az uncsihugom is indul rajta, de mivel a szünet miatt a kolik be vannak zárva, nem tudok neki szállást szerezni. Arra gondoltam talán nálad alhatna egy éjszakát.
– Nem vagyok hotel. Miért nem néz valami panziót, vendégházat, stb.? – kérdeztem elég elutasító stílusban, mert tényleg a pihenésnek akartam szentelni az év végét. És semmi kedvem nem volt hozzá, hogy valami eminens unokahúg belerondítson.
– Az ünnepek miatt sehol sincs szabad hely. Lécci segíts. Meghálálom.
– Hogyan?
– Majd megbeszéljük. Kérhetsz tőlem valami igazán perverzet. Na?
– Tuti csak egy éjszaka lenne?
– Tuti. Holnap reggel érkezik, lepakol, elmegy a versenyre, este ott alszik, reggel verseny, aztán délután jön haza. Na?
– A jó szívem fog a sírba vinni. Add meg neki a címemet. És remélem csinos!
– Nem az eseted. Duci, izzadós, pattanásos..., majd meglátod.
Másnap miután megszólalt a csengő és az ajtó előtt álló lány Evi unokhúgaként mutatkozott be, megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy Evit meg fogom fojtani.
A kislány nem volt se duci, se pattanásos és még izzadós sem. Egy 16 éves, gyönyörű, csinos, jó illatú lányt tessékeltem be az előszobába. S még a neve is csodálatos volt: Zilia. Könnyed, légies, formás, mint a viselője. A hangjától meg a hideg kirázott. Nem lehet elmondani milyen volt, azt hallani kellett.