Anyám, a celeb 1-2. rész

1. rész – Szövegkönyv
Marc, 18 éves vagyok. Egy nevenincs cég karácsonyi partiján ültem, ünneplőbe öltözött vadidegenekkel. Mit keresek itt? Nos, az est most kezdődött. Anyám Veronika, 38 éves, az egyik leghíresebb celeb.

A celeb élet nem olyan szikrázó a valóságban, mint amilyen kívülről tűnik. Nem csak filmbemutatókból és díjkiosztókból áll. Még egy olyan tehetséges nő is mint az anyám, sem tudja elkerülni a céges rendezvényekből, bútorbolt megnyitókból vagy falunapokból álló haknit, ha meg akar élni és jól akar megélni. Kisgyerekként is mindig is szívesen kísértem, és amennyire az iskola lehetővé tette, 16 éves korom óta minden időmet vele töltöm. Kicsit aszisztense, kicst testőre vagyok. Nehéz elhinni, de néhány menedzserke azt képzeli, hogy egy szállodai szoba meglátogatása utána beletartozik a hackni stábjába.

Ez valójában apámnak lenne való? Nos, ez nehéz téma... Gyűlölöm. Amikor anyám 19 évesen megismerkedett vele, vagy 20 évvel idősebb volt, és meglehetősen ismert a televízióban és moziban. Anyának szerencséje volt, hogy egy kisebb szerepet kapott egy hollywoodi filmben, és olyan jól teljesített, hogy felajánlottak egy közepes méretű szerepet egy igazán nagy költségvetésű filmben. Ez lehetett volna az ugródeszka egy igazán nagy karrierhez az USA-ban, ha nem lép közbe valaki, nevezetesen én...

Apám, az akkori menedzsere, és még 100 ember fűzte éjjel-nappal, hogy ne dobja el a szerencséjét egy gyerek miatt. Apám "kölyöknek" vagy "békjónak" nevezett, de anyám döntött, és kitartott mellettem. Rendkívül hálás vagyok neki ezért.

Nos... apám hamarosan lelépett, és "felfedezte" a soron következő 18 éves szőkéjét. Még ma, 60 év felett is ez a kedvenc sportja. Nyilván a fiatal hölgyek, nem a sármja miatt voltak vele, aki akár a nagyapjuk is lehetett volna. Inkább, mert a tévében akarják viszontlátni vastagon sminkelt arcukat. És persze nem veszik észre, mennyire nevetségessé teszik magukat. De a felszínesség sajnos ennek az iparágnak a sajátja.

Emiatt az előtörténet miatt, az apámmal való kapcsolatomat a minimálisra korlátozódott. Elkerülhetetlen azonban, hogy időnként összefussunk egymással a rendezvényeken. Eleinte gúnyos mosollyal nézett rám, "Mi lehetett volna anyádból nélküled? ", de ahogy felnőttem, és megerősödtem, úgy váltott arca bűnbánóvá, és rémültté.