Köszi, Jeannie 5. rész - Borotválás

Végre eljött a péntek! Fél 7 körül szüleink itt hagynak minket. "Vacsora 2 Személyre" kuponjuk van egy kellemes vendéglőben. Következés képpen, egy hosszú vacsora, plusz extra utazás, plusz a szokásos templomi események, plusz bevásárlás, azaz éjfélig, de inkább hajnali 1-ig nem lesznek itthon. Hál'isten a 24 órás bevásárlás. Ők elkerülik a tömeget, mi pedig elkerüljük, hogy meztelenül kapjanak minket.

Amikor 5 körül felmentem az emeletre Sue épp a fürdőszobából jött ki köntösben. A szobája ajtajánál bevárt.

– Hol vannak? – kérdezte ártatlanul, utalva a szüleinkre. Amikor mondtam, hogy lent vannak, egy pillanatra széttárta köntösét, pajzán arckifejezéssel. Egy pillanatra a melleit és a bozontot, mielőtt a köntös becsukódott.

– Hagytam melegvizet, hacsak nem kell hideg-zuhany, kistesó. Talán, hamarosan makulátlan tiszta akarsz lenni. Ha meglepetést szeretnél, gyere a szobába, amikor elmentek.

Mivel amúgy is áporodottnak éreztem magamat a késő délutáni ízzasztó tanóráim miatt, amikor Sua a szobájába indult, én a zuhany irányába indultam.

Miután polóra és farmerra váltottam, anyám szeme láttára, kivittem a szemetet, és megsétáltattam a kutyát, valamint elvégeztem minden rutint, ami késleltethette volna az indulásukat. Az utóbbi időben Sue-val mintagyerekekként viselkedtünk, így figyelmük irányunkban lanyhultak. Természetesen nem kívántuk szüleink szoros felügyeletét és a tervünk működőképesnek tűnt.

6:18-kor elindultak szokásos esti programjukra. 15 másodperccel később már Sue szobájánál voltam, és kopogtam. – Elmentek!

Sue szobájának ajtaja feltárult és Sue a karjaimba ugrott. Kézen fogva sétáltunk be szüleink szobájába. A legközelebbi ablakból messzire elláttunk. Elég messzire ahhoz, hogy biztosak lehessünk abban, anya nem felejtett-e el valamit, és nem vette-e rá apát, hogy forduljanak vissza. Közös "Igen!!! "-nel nyugtáztuk, ahogy terepjárójuk elhagyta a látóterünk.

Meg akartam ragadni Sue-t, de elutasított.

– Ha szórakozni szeretnél ma este, menj a szobádba, vetkőzz le, ülj le és várj meg. – mondta, majd a szobája felé vette az irányt.

Ledöbbentem. Biztosra veszem, hogy semmi olyat nem tettem, amivel magamra haragíthattam volna. Szomorúan, de követtem az utasítását. Miután levetkőztem, leültem az ágyam szélére, és vártam az érkezését.