Az én öreg lovagom 2. rész

Sziasztok! Edit vagyok és újra jelentkezem. Bár amióta elmeséltem a történetemet azóta eltelt tíz év, mégis örömmel gondolok vissza az én drága Pista bácsimra, aki sajnos azóta már nem él. Akkor a történetem végén azt írtam, hogy van egy korban hozzám illő párom. Nos, az Ő neve Péter és pár év együtt járás után a felesége lettem. Nagyon szerettem őt és ahogy akkoriban írtam, minden téren megkaptam tőle mindent. Jó volt az ágyban, munkájában sikeres, figyelmes és hűséges társam volt a mindennapokban. Amikor összekötöttük az életünket, úgy terveztük, hogy előbb megteremtjük az alapjait egy közös családi életnek, s majd, ha minden megvan, jöhetnek a gyerekek. Minimum kettő, de én a több elől sem zárkóztam el.
Az élet azonban máshogy gondolta.
Mi a tervek szerint belekezdtünk, vettünk egy telket, amin építkeztünk, vettünk két autót, meg egy bernáthegyit és azt mondtuk, – Igen, készen vagyunk! Jöhet a baba!
Az első nyáron, miután elkészültünk a házzal, elutaztunk Bulgáriába és hatalmas elánnal vetettük bele magunkat a „baba projectbe”. De sajnos nem sok sikerrel jártunk. Mint ahogy az utána következő időkben sem. Lassan eltelt egy év, amikor a nőgyógyászom azt javasolta, vizsgáltassuk ki magunkat. Az eredmény lesújtó volt. Petinek egy gyerekkorában rosszul elvégzett, műtét miatt, nem lehet saját gyereke. Kiborultam. Hónapokig tartott mire, úgy-ahogy túlléptem rajta. Gőzerővel temetkeztem a munkába. Bár még mindig ugyan ott dolgoztam, annál a cégnél, ahol megismertem Pistabát, de már nem kijáró alkalmazott voltam, hanem egyfajta diszpécser. Hozzám futottak be a szolgáltatásunkat megrendelők igényei, én pedig kiadtam a munkákat a kijáró személyzetnek. Intéztem a szabadság igényeket, vezettem a munkaidő nyilvántartásokat stb... stb...
Otthon teljesen jeges volt a hangulat. Peti maga alatt volt és ő is a munkájába temetkezett, csak egy-egy „Szia! ” és egy-egy puszi egymásnak, majd elmenve egymás mellett, zombimód éltük meg a mindennapokat. Ez így ment egy jó darabig, amikor is az egyik kolléganőm a figyelmembe nem ajánlotta azt a cikket, amit a neten talált, egy dokiról, aki a párom problémájának a szakértője és most költözött haza külföldről. Mikor Peti megtudta, hogy van egy csekély esélye annak, hogy mégis apa legyen, újra fellobbant közöttünk az a bizonyos szikra. Nem akarok untatni senkit a részletekkel, a lényeg, habár fagyasztott mintával, de bekerültünk a lombik programba, aminek nagy reményekkel és óriási örömmel vágtunk neki.