A gondolatod

Az asztalomon lévő villany fénye olyan erősen világította meg, már lehunyt szemeimet, hogy ezzel esélyt sem adott rá, hogy elbóbiskoljak. A forró hő viszont, ami belőle sugárzott, kellemes melegséggel borította az arcomat. Egy percig szinte már otthon éreztem magam, amikor a telefonom fülsüketítő hangja szólalt meg. A kellemetlen csörgő hang egy másodperc alatt felriasztott, és én máris koromsötét irodában találtam magam, magányosan. Már mindenki hazament, csak az én kis asztalomat világította meg az a fehér lámpácska.
Gyorsan magamhoz tértem, és a hangos telefonomhoz nyúltam, anélkül, hogy megnéztem volna ki is hívott.
– Halló? – nyüszítettem a mobilba, míg megfáradt szemeimet dörzsöltem.
– Remélem nem felejtetted el a találkát Sophieval? – jött az eleven hang, a vonal másik oldaláról.
– Neked is 'Szia' apa... – válaszoltam sóhajtva.
– Nem akarok lebőgni előtte, te is tudod, hogy a szomszédom, és...
– És elmond mindent a szomszédoknak – fejeztem be a mondatot. – Tudom apa! – szóltam vissza, miközben az asztalomon vergődő lapokat egy helyre tereltem.
– Még az irodában vagy? – terelte a témát.
– Igen.
– Nem kellene ennyit dolgoznod. A végén még vénlegény lesz a fiamból... – panaszkodott, míg én elindultam kifelé, át a sorokba rendezett asztalokon, a cuccaim társaságában. – Tudod ez a szomszéd kislány nagyon odavan érted. Főleg azóta a grillezés óta.
– Apa, ott találkoztunk először. Azelőtt nem is látott – folytattam.
– Miről beszélsz? Hiszen mutattam rólad képet – vágott vissza nagyzolva.
– Azt a fotót, amit a pénztárcádban hordasz, tizenöt éve? – kérdeztem vissza gúnyosan, majd az épületből kilépve, a kocsimig sétáltam.
– Nagyon aranyos tízéves voltál.
– Nem hinném, hogy a nők a tízéves kisfiúkra buknak – motyogtam, míg a telefont a vállamhoz szorítottam, hogy ki tudjam nyitni az aprócska, piros volkswagen ajtaját.
– Én már négyévesen is ismertem anyádat.
– Aztán szépen el is váltatok – ültem be, és a kezemben hömpölygő lapokat gyorsan az anyósülésre dobtam.
– Ez igaz, de nekem legalább volt akkoriban egy csinos nőm, de neked már mióta nem volt barátnőd?
– Tudod, hogy nem vagyok egy barátnős típus. Most le kell tennem. Vezetek.
– Rendben. Ó, ne felejtsd a holnapi családi ebédet! Végre találkozhatsz Irissel. Légy jó, és ne késs!
– Szia, apa! – köszöntem el, majd lenyomtam a telefont, és a papírhalmaz tetejére hajítottam.