Áron kalandjai 3. fejezet - Gruppen

Miután betettük a csomagjainkat a recepcióhoz, lementünk a konyhába, ahol Hans már várt minket.

– Á, fiúk, de jó hogy itt vagytok. Menjünk egy kicsit odébb, jó?

Kimentünk a szűk folyosóra, ahol halkan, hogy mások ne hallják, belekezdett a mondandójába.

– Van egy rossz hírem: egyeztettem a vezetőnkkel, és nem tudok sajnos túlórapénzt adni a tegnap esti túlóráért.

„Na, ez szép! Itt is vannak sóher seggfejek”, húztam a számat.

– Viszont megegyeztem vele, hogy kaptok egy extra pihenő műszakot. Így most nem kell dolgoznotok.

„Na, ez nem várt jó hír volt! Mégiscsak más itt a munkamorál! ”

– A lányokkal már megegyeztem.

Már rábólintottam volna, Guillaume azonban közbeszólt:

– Nem lehetne nekünk inkább a holnapi reggeliztetést kihagyni? Elvégre ha ketten hiányoznak most este, az kevésbé problémás, mint ha négyen, nem?

„Mi a fenét csinálsz, te barom?! ”

Hans méregette a francia fiút, majd jóváhagyta.

– Jó, akkor ti a holnapi reggelit kapjátok meg.

Mindketten megköszöntük, ám amikor kiléptünk a konyhából, a franciának szegeztem a kérdést:

– Ezt most miért?

– Gondolkodj: ha ma este bulizunk a csajokkal, akkor holnap reggel nagyon korán kellene fölkelnünk. De mert ők már nem dolgoznak, így a buli után mi is tudunk pihenni.

– Hm, nem is olyan hülyeség.

– Persze, hogy nem az – kacsintott.

„Egyre jobban bírom ezt a csávót. ”

A vacsoráztatás gyorsan elrepült, szerencsére nem voltak túl sokan, és Hans a kis késésünket is kivételesen elnézte. Kilenc óra után már én is a saját szobámban készülődtem az esti partira. Egy szakadt, kék farmer, egy hawaii mintás ing meg némi hajzselé, és már készen is volt az ultimate csajozós partiállat kinézet. Írtam egy üzit Viviennek a Facebookon, majd lementem.

A többiek már rám vártak a hallban, mindannyian bulizós ruhában. Marta különösen elegánsan nézett ki a fekete egyrészesében, de Agata se volt kutya a kék farmer és fehér, fodros top kombinációjában. Mindketten kisminkelték magukat, a lengyel csaj egy kicsit talán túlzásba is esett a szemhéján a sötétzöld festékkel.

– Mi van, ilyen nehéz volt elkészülni? – cukkolt a szőke. – Mi már régóta itt várunk rád.

– Jó, de nekem csak tizenöt percre volt szükségem, nem három órára.