Naplóbejegyzés - Alsónemű nélkül a földalattin

Kézitáskám az ölembe veszem, és azon írom gondolataimat a füzetembe. Nem bánom, hogy rázkódik a metró. Akik nem olyan szerencsések, hogy a kevés ülőhely közül bármelyikre leüljenek, minden gyorsulásnál és fékezésnél kapaszkodniuk kell. Kezem ilyenkor kicsit megcsúszik, denem is szándékozom különösen olvashatóan írni, így sokkal kisebb az esélye annak, hogy valaki véletlenül a vállam fölött átnézzen, és beleolvasson a naplómba.

Ennek a kockázata persze elhanyagolható, hisz mindenki fáradt és letargikus a hosszú munkanap hőségétől. Ezen még az alagút viszonylag húvös menetszele sem változtat. Az a kevéske szellő, amely az ablaküveg tetejénél lévő szellőző-nyíláson bejut a kocsiba, nem képes semlegesíteni a szorosan egymáshoz nyomódó emberek melegével. Mindenki gondolataiba temetkezve áll, vagy ül a helyén, arról ábrándozva a kánikulai nap után, hogy otthon egy hűsitő zuhany után felszisszentsen egy behűtött sort, felfrissítve magát előbb kívül, majd belül, elterülve a hűvös elfüggönyözött szobában, vagy a kert árnyat adó fái alatt, vagy kint az erkélyen.

Az jutott eszembe, hogy kicsit paradox a helyzet. A szerelvényben összezsúfolódva az ember feladja megszokott távolságtartását, hagyja, hogy az intimszféréjéba belépjen a másik ember. Alig tud ellenállni a másik véletlenszerű érintéseiknek és embertársai többé-kevésbé kellemes testszagának. A névtelenség leküzdhetetlen. Nem tudhatod, ki áll melletted? Még a néhány gyorsan elmormogott udvariassági mondatok sem vezetnek beszélgetéshez vagy akár egymás megismeréséhez. Ez az ötlet kíváncsivá tesz. Kik azok az emberek, akik körülöttem állnak? És talán néhányuknak ugyan az a gondolata, mint nekem.

Amikor észreveszem a pillantását, önkéntelenül keresztbe teszem a lábam és kiegyenesedem. A szemem sarkából a velem szemben ülő két férfit kezdtem el stírolni. Az egyik szundikál. A másik tekintete egyértelműen a meztelen combomat firtatja. "Minden férfi disznó! " Csak lassan enged fel a reflexszerű felháborodásom, ahogy leírom, mi jár a fejemben, és helyet ad ennek az új, izgalmas gondolatnak: "Látott valamit?... Tudja?... "

Könnyű, virágos nyári ruhám kényelmetlenül tapad a hasamhoz és a hátamhoz, ezért igazgatom, lazítgatom a tapadását.