Viki, a szomszéd lány 2. rész

Pár pillanat pihegés után, szép lassan leengedte a lábait a derekamról, de a nyakamat nem engedte el, ahogy egy kicsit eltávolodtam rögtön megcsókolt, nem eresztett el. Ezt magamban mosolyogva fogadtam és teljesen magamhoz húzva néhány perces csókcsatába kezdtünk levezetésként. De ezek a jó pillanatok nem tarthatnak örökké. Sokszor lassan maguktól érnek véget, de van, hogy valami zavaró tényező okozza eme pillanatok megszakadását, mint ahogy most is történt! Viki telefonja rezegni kezdett, megértettem, hogy nem vette fel az apjának se, le volt véve a hangja és rá volt dobva egy párna. Érdekes módon ez csak lassan és később tudatosult bennem. Azt hittem Béla, hívja, hogy felébredt-e? Igazából, ez még egyikünket sem érdekelte, szenvedélyesen folytattuk az előző tevékenységünk számunkra kedves levezetését. A tényleges kizökkentő esemény tényező az én telefonom megszólalása volt.
Van az egyik közösségi videómegosztón egy szám, a Bélavagyok című „remekmű”. Szóval voltam olyan botor, hogy a „Bélavagyok, Bélavagyok, Bélavagyok, Béla. ” szövegű refrént állítottam be csengőhangnak.
Higgyétek el, ha a lány apját Bélának hívják, és miközben épp szenvedélyesen csókolózol vele, amikor is megszólal így a telefonod, akkor akármilyen jól csókolsz bele fog nevetni a csókba.
– Ne már! – nevetett fel Viki a telefon megszólalása után pár pillanattal, ezzel megszakítva az eddigi tevékenységünket. Kuncogva engedtem el a faltól, és mentem ki a telefonomért, közben ő is megnézte az övét
– Hú, ez az osztfő! – Elkerekedett a szeme – Már elmúlt tíz óra! – kiáltott fel, majd gyorsan magára kapott valamit, akkor még nem vettem észre, de kidobálta a ruháimat oda elém. Én közben felvettem a telót!
– Helló! Minden rendben! – mondtam Bélának, szinte rögtön.
– Oh hála az égnek, akkor már felébredt! – hallani véltem a megkönnyebbült sóhajt – Majd azért elbeszélgetek vele, ha hazaérek!
– Ne legyél vele durva, elég mélyen aludt, sőt még a telefonját is párnával jutalmazta. – meséltem neki az apró részleteket, persze kihagyva az eseményeket – Sőt szerintem már órán is lesz. – én most vettem észre a kidobált ruháimat, így elkezdtem felöltözni a telefonálás közben.
– Köszönöm, hogy átrohantál! – hálálkodott.