Unokatesóm 9. rész

... A hét eleje mindkettőnknek zűrös volt, és még nyomozgattunk is. Szerdán este Éva már felszabadultan kérdezte, hogy nagy baj lenne-e, ha már csütörtökön este fölmennék hozzá? Örömmel mondtam, hogy jöjjön, intézek szabit, erre azt mondta, hogy pénteken Pesten lesz dolga, dolgozzak csak én is.
Csütörtökön 14 óra körül hívott telefonon, hogy kb. fél óra múlva indul. Nyugodtan összepakoltam az irodámban, hiszen ha meg is hajtja a kocsit, a délutáni csúcsforgalomban öt, fél hat körül lesz Pesten. Én 3 után értem haza, felvettem az itthoni játszóruhámat, aztán a laptopomon dolgozgattam holnapra előkészülve. Fél öt után fékcsikorgás. Ijedtemben felugrottam és ablakhoz rohantam. A szívem megállt egy pillanatra, azonnal leizzadtam és remegett a lábam. Egy fekete, sötétített üvegű Skoda Oktávia állt a kapubejárómban, kék villogóval a tetején. Semmi mozgás. Az agyam vadul pörgött, amikor megcsörrent a telefonom.
– Nem engedsz be? – hallottam Éva hangját, de a kocsiját még mindig nem láttam, csak a kék villogósat.
– Hol vagy? – kérdeztem elcsukló hangon, mert idegességemben a sírás kerülgetett.
– Itt, a kapubejáródon – felelte.
– Rohadjál meg! – a fotelba dobtam a telefont. Remegő lábakkal mentem ki, nyitottam a kaput, garázst. Ahogy kilépett a kocsiból, nekiestem. Ököllel ütöttem a válla alatt és ordítottam:
– Szemétláda, rohadék, buzi, geci... – leállított, magához húzott, én meg a vállán zokogtam.
– Mi baj van, Ildi? – kérdezte zavarodottan.
– Az, te hülye! – mondtam már kicsit csillapodva, és a kocsija tetejére mutattam, de ahogy csukódott le a garázsajtó, nem is kellett oda néznie, a villogó fény betöltötte a teret. Gyorsan hátra nyúlt a még félig nyitott ajtón, és lekapcsolta. Végre megszűnt a villogás. Minden erő kiment a lábamból, lassan térdre estem előtte és a sarkamra ültem. Ő a fekete nadrágjával elém térdelt és magához húzott.
– Bocsánat, elfelejtettem lekapcsolni. – Lassan puszilgatta, nyalogatta le a könnyeimet a szemeimről, arcomról.
– Ne haragudj a kirohanásomért, de rád még nem számítottam, és bejelentés nélkül egy így érkező autó... – öleltem meg végre megkönnyebbülve – Ebben a mai világban soha nem lehet tudni, ki jelent fel. – Alig fejeztem be, már tapadni is akart a számra, de elfordítottam a fejem.