Szeged, szeretem 2. rész

Már több mint egy hónapja, hogy Zita és én együtt voltunk. Már hetek óta kinéztem magamnak, ahogy a többi gólyával beszélget, a folyósón keresi a tantermeket, vagy a kávéautomatánál áll. Nem volt túl magas, olyan 160 centiméter körül lehetett, hosszú fekete haja és barna szeme volt. Kerek feneke volt, és mellek területén sem kellett szégyenkeznie. Formás volt és arányos. Egy apró kisleány, aki csak rám várt.
Egy este, kissé illuminált állapotomban közeledni mertem felé, és nem kellett csalódnom; nem utasított vissza... Csodálatos estét töltöttünk együtt. Nem hoztam önmagam, mivel az és némi hatására sokkal jobban elengedtem magam, olyan dolgokat tettem és mondtam, amelyeket csak álmodni mertem. És ő belement a játékba.
Ennek ellenére nem ítéltem el. Rá volt szükségem, a csókjaira, az érintésére, a testére és a lelkére. Másnap az álom szertefoszlott: egyedül ébredtem. Az asztalomra egy papír fecni volt támasztva, amin a világ leggyönyörűbb kézírásával Zitám szavai és telefonszáma állt. Mosolyogtam. Szerelmes lettem.

Napok teltek el, és nem mertem telefonálni. Gyávaság? Taktikázás? Inkább az előbbi. Féltem, hogy elrontok valamit, hogy nem tudok összefüggő szavakat alkotni, ha még egyszer meghallom a hangját. Tudtam, hogy abban az épületben van órája, ahol nekem, és következetesen kerültem a találkozást. Nem voltam még kész. De nem voltam elég ravasz.
Nehéz volt az elmúlt másfél óra. Kemény zárthelyit írtunk. A dohányzóban az alacsony falnak támaszkodtam, rágyújtottam és beszippantottam a kávé illatát. Szerettem, a cigaretta halk zizegését, ahogyan beleszívtam, letüdőzni a füstöt és lassan kiengedni. Ahogy a cigarettafüst kiszállt a számon, és lassan kezdett eloszlani, egy fekete alak tűnt fel a dohányzó ajtajában. Mikor a füst jobban felszállt, a lélegzetem is majdnem elakadt. Zita állt ott, fekete csípő-farmerben és egy kék-fekete kivágott topban. Gyönyörű volt, ahogyan ráfeszült a ruha tökéletes testére. Hirtelen beugrott egy kép, amint a konyhámban az asztalon ül, szétvetett lábakkal és leengedett hajjal. Éreztem, hogy forróság fut végig a testemen és tettem egy tétova lépést a tündéri jelenés felé.
– Nem hívtál fel. – mondta, se nem vádlón, se nem szomorúan. Éppen csak megjegyezte.
– Én... – kezdtem, de a szavamba vágott.