A bűnös sziget 2. rész

Saint-Domingue
1789 május 4 – 11
Kedves Aubrey
A nagy pestisjárvány idején élt az a Boccaccio, aki Dekameronjába megénekelte az erkölcstelenséget. Bár, csak a páterünk prédikációiból hallottam róla, bármit is írt az olasz az eltörpült mindaz mellett, amiket Camille kastélyában tapasztaltam. Az romlottság örvénye sajnos engem is magával rántott. Amikor másnap frissen és kipihentem felébredtem, Lola megmosdatott majd rám adta vadonatúj ruhámat. Férfiként te el sem tudod képzelni, milyen örömet éreztem, amikor az ezüst virágokkal díszített sárga selyemruhát megpillantottam. A fűző szorított, a mélyen kivágott felsőrészből szinte kibuggyantak a melleim. De már ezt sem bántam. Szép akartam lenni! Miután végzett velem, a tükörből, egy igazi versailles-i kurtizán bámult rám.
Estére vendégek jöttek hozzánk. Az itteni fehér közösség krémje – mondta gúnyosan Lola, akivel igencsak megbarátkoztam. Nagyjából egykorúak lehetünk – neki persze fogalma sem volt arról, hogy pontosan mikor született – karcsú, alacsony barna bőrű lány volt. Annyira tetszet, hogy szerettem volna vele is kipróbálni mindazt, amit nagynénémmel csináltam, de nem mertem megkérni rá.
– Kik lesznek itt? – Kérdeztem, miközben öltöztetett.
– Francois de Courtbelier ezredes, aki még a madarakat is képes röptükbe megdugni, – vihogott – Saint Simon abbé, ő lesz a gyóntatód is, de nem kell félned tőle, mert csak a fiukat szereti, Marie-Claude Gerbet és fia, akik... hogy is mondjam, még mindig igen bizalmas viszonyba vannak egymással.
– Ezt nem értem – hökkentem meg.
– Jaj, te kis apácanövendék – puszilta meg vállamat – az a nő több mint tíz évig szoptatta a fiacskáját, majd miután végleg elapadt a teje addig játszott a kis Gustav fütyülőjével, míg abból nem kezdett el a jönni a tejecske.
– Ez undorító – kiáltottam fel, de rögtön el is vörösödtem, az amit Camellivel csináltam sem sokkal jobb. Lola kedvesen, úgy tett mintha nem észre sem venné a zavaromat.
– Itt lesz még Gabrielle de Isabert grófnő. Ő a leggonoszabb mindközül.
– Mintha csak Szodomában lennék.
– Igen – vált komorrá a hangja – ez a hely megérett a pusztulásra.
– Jókor érkeztem ugye? – Mosolyodtam el.
– Ki tudja – simogatta meg a hajamat – de grófnőtől óvakodj. Rémes történetek keringenek róla. Állítólag Versaillesból is a bűnei miatt száműzték ide. Sajnos ő a nagynénéd legjobb barátnője.
– Régóta?