Melltartó-szaki 1. rész

Az istenit, de utálom ezt. Egy újabb nevetséges vita a barátnőmmel tegnap este, és most itt vagyok egy áruház fehérnemű részlegén, és próbálok valami cuki alsóneműt találni, hogy kiengeszteljem. Ne is kérdezd, hogy miről szólt a vita, ez egy állandó és folyamatos probléma az elmúlt 2 hónapban ugyanarról a szarságról. Mondogatom is magamnak, ez a szakasz majd elmúlik, de úgy tűnik, nem. Pedig kedvelem őt, ezért állok itt a fodros melltartók sorában, hátha találok valamit, ami megváltoztatja a kapcsolatunkat.

– Elnézést, itt dolgozik? – hallom, ahogy a mögöttem lévő nyikorgó hang megkérdezi. Megforgatom a szemem, és veszek egy mély lélegzetet. Mármint, Jézusom, attól, hogy gombos ing van rajtam, még nem vagyok valami kibaszott eladó.

Elkeseredetten felsóhajtok, és elkezdek megfordulni: – Hölgyem, úgy nézek ki, mint egy... ", de nem jut eszembe semmi más, amit mondhatnék, amint megpillantom a legcsodálatosabb nőt, akit valaha életemben láttam. Szőke haja rövid lófarokban, mélyzöld szemei egy vastag szemüveg mögül kandikálnak ki, vastag ajkak, hosszú lábak. Farmer rövidnadrágba és blúzba van öltözve.

De őszintén szólva, először észre sem vettem mindebből semmit, mert a figyelmem azonnal a hatalmas keblére terelődött. Soha nem láttam még ilyen tökéletesen formált, hatalmas melleket. Nem tökéletes gömbök, mint valami szemrevaló cicik, amelyek egyenesen előre nyúlnak. Nem, ezek fiatal, természetes mellek voltak, enyhe megereszkedéssel, ami tudatta, hogy teljesen valódiak.

A nő várakozóan és némi idegességgel nézett rám: – Maga melltartó szakértő? – és az alsó ajkába harapott. Egy tincs lógott az egyik szeme elé, ami megbabonázott... várjunk csak, épp most kérdezett valamit.

– Én... ööö... én... – dadogtam: – Persze, az vagyok. Melltartó szakértő. Ez, ez a szakmám. Ez az, amit csinálok, igen. – Szedd össze magad.

– Jó. – és olyan mosolyra húzta a száját, amitől egy kőszikla is elolvadna. Oké, azt sem tudom, hogy ez mit jelent, szedd össze magad, haver. Koncentrálj! Úgy tűnik, nem vesz tudomást a baklövéseimről, és tovább beszélt: – Nem voltam benne biztos, hogy dolgozik-e itt valaki, aki melltartókra specializálódott.

Hát persze, hogy nem. Nyilvánvalóan nincs olyan, hogy melltartó specialista. De nem akartam kijavítani. – Hát, megtalálta a megfelelő személyt. Miben segíthetek, asszonyom? – mosolyogtam, amely reméltem, hogy nem tűnt hátborzongatónak, hiszen valójában a csodálatos adottságait bámultam.

– Új melltartót szeretnék, és reméltem, hogy ön tud nekem segíteni. Nem vagyok benne biztos, hogy ezek a megfelelő méretűek. – Néhány melltartót és bugyit tartott felém. Még sosem láttam ennyi semmilyen anyagból álló ruhadarabot. Nagy része áttetsző csipke. Istenem, de szívesen megnézném, hogy viseljen egy ilyet.

Láttam, hogy egy igazi eladó sétál mögötte, aki egy rövid ujjú, színes, az üzlet logójával díszített inget viselt, egy névtáblával. Azonnal láttam még 2 másikat is, akik pontosan ugyanígy voltak felöltözve. Az a tény, hogy azt hitte ott dolgozom, arra engedett következtetni, nem valami ész-lény. Talán tényleg rávehetném, modellkedjen nekem.

– Nos – dadogtam –, miért nem próbálod fel, aztán elmondom a szakmai véleményemet. A gondolatra, hogy ezt a bögyös istennőt szexi fehérneműben láthatom, kicsit összefutott a nyál a számban. Tudtam, hogy amint meglátja a többi alkalmazottat, vége a jelenésnek, de úgy gondoltam, egy próbát megér.

Izgatottan csacsogta: – Az nagyszerű lenne! – be kellett csuknom a számat, ne nézzek olyan megdöbbenten. El sem hiszem, hogy egy ilyen gyönyörűség ennyire homályos lehet.

Körülnéztem, és megláttam az öltözőket. – Természetesen, asszonyom. Örülök, hogy szolgálatára lehetek. Ha belép az öltöző részlegbe, máris kezdhetünk. – Megbabonázva követtem az öltözőbe, az előttem ringatózó tökéletes feneket. Elképesztő, ahogy a telt, kerek csípője remegett járás közben... Egy nő, épp most hagyta el az öltözőt néhány ruhával a kezében, és itt hátul nem volt több vásárló.

Kinyitottam az egyik fülke ajtaját a szépségnek, amit úgy tűnt, értékel. – Parancsoljon! – Szédületes, ahogy becsukta maga mögött az ajtót. Az öltöző előterében egy padra rogytam és vártam. Hallottam, susog és vetkőzik, nem törődtem a bennem kavargó bűntudattal. Nézd, nem semmire, nem hibáztathatnak érte? Éltem csupán a lehetőséggel, hogy egy hihetetlenül dögös nőt láthassak fehérneműben, mi bajom lehet belőle, nem igaz? Jó alaposan megnézem, és ennyi. Van barátnőm, de nem, mintha házas lennék vagy ilyesmi.

1-2 perc múlva hallottam, hogy azt mondja: – Oké, kész vagyok.

– Tökéletes, jöjjön ki, és nézzük meg, hogy áll. – Várakozással dörzsöltem a kezemet.

De csend következett. Nem tudom, hány másodperc lehetett, de az biztos, soknak tűnt, mire végül azt megszólalt: – Odakint? Nyilvánosan?

– Ez csak egy öltöző, asszonyom. És amúgy sincs itt senki.

Újabb csend, majd: – Kérem, be... bejönne ide?

Ha az öltöző előtere helyett a fölkében akar peepshow-t tartani, az nekem jó, nem érdekel, hol történik. Csak látni akarom. – Természetesen, asszonyom. – Kinyitottam az ajtót, és beléptem.

A fülke elég kicsi, de elég nagy ahhoz, hogy ketten kényelmesen elférjünk benn anélkül, hogy közvetlenül egymás hegyén-hátán lennénk. Nem mintha nem bántam volna, hogy rajta lennék, érted, csak azt mondom, hogy elég tágas volt, ennyi az egész. A lényeg az, belépek, és látom, ott áll. Ó szent szar, ahogy ott állt.

Még mindig szemüvegben, és engem bámult, gondolom, próbált olvasni az arcomból. Remélem, nagyon rosszul sikerült neki, mert abban a pillanatban minden gondolat, ami az agyamban cikázott, arról szólt, hogy mindenfajta szexuális aktusokat hajtok végre azon a csodálatos testén, amiről most már láttam, hogy milyen szép, lapos hassal és karcsú alakkal, széles csípővel. A piros melltartó, amit viselt, mélyen kivágott, többnyire átlátszó hálóból állt, amelyet paisley örvényes mintával, és fehér csipke szegéllyel díszitettek. – Mit gondol? – kérdezte.

Viselete, egy melltartóra emlékeztetett, amit a barátnőmön láttam, és hirtelen szörnyen éreztem magamat, tettemért. Átfutott az agyamon, hogy elhagyom a fülkét, mielőtt bármi történhetne, de valójában, hogy ne tudtam levenni tekintetem melléről. Szűk melltartója tetején hatalmas mellei kidomborodtak, és lenyűgöző mellbimbóinak aureolái kikukucskáltak a melltartó mögül. Várj, feltett egy kérdést. Most arra kell figyelnem.

– Nem vagyok benne biztos – Eddig még fogalma sem volt róla, hogy nem ott dolgozom, és hogy hagyja, hogy egy vadidegen bámulja majdnem meztelen testét. Ha még mindig nem jött rá, akkor gondoltam, megkockáztatom. – Nem bánja, ha... megtapogatom az anyagot? – Böktem ki a javaslatot, tudván, hogy soha nem egyezne bele. Mármint, fantasztikus lenne, ha a csodálatos mellei közelébe engedne, de ugyan már, ez soha nem fog megtörténni.

– Tegye csak! Ezért vagyok itt! Szükségem van a szakvéleményére! – Annyira komolyan hálálkodott, hogy kezdtem szörnyen érezni magamat emiatt. De elmúlt, ahogy kinyújtottam a kezem, és a mellkasára tettem. Úgy tettem, mintha a melltartó anyagát tapogatnám, de közben a hihetetlen melleit szorongattam.

Végigsimítottam ujjaimmal hatalmas melleinek minden centijét, úgy tettem, mintha a melltartó illeszkedését vizsgálnám. Még belülre is bedugtam néhány ujjamat, mintha azt tesztelném, mennyire szorítja a melltartó a csodálatos kebleit. Ő pedig végig, elismerő mosollyal és hálával végig celebrálta, hogy ilyen aprólékosan vizsgálódom. Legszívesebben megcsíptem volna magam, hogy megbizonyosodjak róla, nem álmodom-e, de a kezem már tele volt hatalmas húsdombokkal.

Néhány perc után végül azt mondtam neki: – Nem vagyok benne biztos, hogy ez a megfelelő méret Önnek. Milyen méretű melltartót szokott hordani?

– Azt hiszem, F-eset hordok, de már évek óta nem mértek meg, úgyhogy nem is tudom. – félszegen, önbizalmatlanul mosolygott, amiért nem tudja a méretét.

– Ööö... –, dadogtam, megéreztem a lehetőséget, – Talán, ha..., ööö... megmérném?

Azt mondta: – Az nagyon jó lenne, köszönöm! – Azt hittem, valami mást fog mondani, de túlságosan lefoglalt, hogy megragadjam az ajtógombot, és kipattanjak a fülkéből.

Megbűvölve léptem ki, és kerestem meg a legközelebbi üres pultot. Kerestem egy mérőszalagot a pénztárgép mögött, hogy meg ne lássák, a dolgozók cuccai közt turkálok. Szerencsére azonnal a kezembe került, amire szükségem volt. Felkaptam a mérőszalagot, és visszasiettem az öltözőbe.

Ahogy becsuktam magam mögött a fülke ajtaját, majd egy mély lélegzet után: – Kérem, tegye a kezét a feje fölé, és mérjük meg a méretét. – Levette a szemüvegét, és elmosolyodott, de nem engedelmeskedett azonnal, így folytattam: – Semmi gond, asszonyom. Ne feledje, profi vagyok. Több éves melltartó tapasztalatom van, nem sok mindennel tud meglepni.

Úgy tűnt, megkönnyebbült, ennek hallatán, ezért a kezét a feje fölé tette, ahogy kértem. Körül húztam a mérőszalagot, és összefontam a kezemet a lenyűgöző dekoltázsa előtt, hogy leolvassam a mérési értéket, de természetesen közben a kezemet a melleihez nyomtam.

Ó Szent szar, azok az isteni mellek! 122 centit mértem. Elképzeltem, milyen lenne, ha az arcomat azokba a gigantikus mellekbe fúrnám, és a nyelvemmel fedezném fel a mellek m inden négyzetcentijét. Már a gondolat is, hogy szoríthatom és megérinthetem... A francba, a farkam máris merevedik. Ne merülj el a gondolataidban. Maradj a pillanatban. Megpróbáltam pókerarccal, érzelemmentesen viselkedni. Azt hiszem, még egyetértően mormogtam is, mintha valahogy megerősítettem volna azt, amit tapasztalt melltartó-szakiként már sejtettem.

– Meg tudja mérni? – kérdezte aggódó arckifejezéssel – Vegyem le esetleg a melltartót?

Te most szórakozol velem, baszd meg? Nem hiszem el, hogy tényleg önként vetkőzöl előttem. De, ki vagyok, hogy megakadályozzam, nem igaz? – Tudja, szerintem hasznos lenne, ha levenné a melltartóját. Csak hogy biztosak legyünk benne, hogy a leolvasásunk pontos.

Nagy küzdelem volt visszatartani, hogy az állkapcsom ne pottyanjon le az arcomról a padlóra, miközben néztem, ahogy lassan a hátához nyúl, kikapcsolja a melltartóját. Gondoltam, önként jelentkezem, hogy segítsek neki, de túlságosan lefoglalt, hogy a mellét bámuljam, amely remegett, miközben a kapcsokkal küzdött.

Az idő mintha lelassult volna. Csodáltam, ahogy a legcsodálatosabb mellek kiszabadulnak csipkés burkából. Azt hiszem, még zenét is hallottam a távolból, mintha angyalok kórusa énekelt volna az égből. Oké, valószínűleg csak valami muzsika jött a hangszórókon keresztül. Azok a hatalmas keblek most meztelenek és szabadok voltak, és a felálló mellbimbóit bámultam, miközben néztem, ahogy azok a kolosszális mellek megszabadulásuk eredményeként ugrálnak. Azt hiszem, mégis zenét hallottam.

– Kész vagyok, ha ön is. – Mondta elismerően. Rendben, még mindig van egy mérésem. Próbáltam lazán megigazítani a nadrágomat, hogy kőkemény farkamnak legyen helye. Körül nyúltam, és a mérőszalagot a mellkasa köré és a megkeményedett mellbimbói fölé húztam. Persze a leolvasás pontosan ugyanaz volt, de bólintottam, mintha ez a mérés sokkal pontosabbnak tűnt volna, mint korábban.

Reménykedve a hangjában: – Mit gondol, milyen kosárméretre van szükségem?

– Hrmm – mondtam. – Nem is tudom. – Nyilvánvalóan nem okozott neki gondot, hogy a mellkasára tegyem a kezem, így úgy gondoltam, folytatom. – Meg kell tapintanom a melleid formáját, hogy meghatározhassam a megfelelő kosárméretet. – Ó, istenem, ez volt az egyik leghülyébb dolog, amit valaha mondtam. Ez nem semmi.

Beleeggyezően bólintott: – Tegyen bármit, amire szüksége van! – A francba, amit tennem kell, az az, hogy szétbaszom a nagymellű agyadat. De persze nem ezt mondtam. El sem hiszem, hogy bármit is jó ötletnek tartott, de kizárt volt, hogy ne markoljam meg azokat a zsenge ciciket. Így hát a kezembe fogtam a melleit.

Nincsenek szavak arra az örömre, ami abban a pillanatban éreztem. Nem is a szívem, a kezem volt az, ami tele volt boldogsággal. A bőre a mellei alján olyan bársonyosan puhák és kibaszottul simák.

Egyáltalán nem csodálkozott, mintha így mérné mindenki a kosárméretet. – Mit gondol? – Annyira boldog volt, és hagyta, hogy simogassam a melleit. Hogy lehet valaki ilyen hatalmas mellekkel ilyen naiv, hogy fogdossák őket? Ne érts félre, nem panaszkodom.

Gyengéden szorongattam a melleit, és kezemmel körbe fogtam, hogy a szemem előtt rezegjenek. – Nem is tudom..., meg tudna fordulni, és a feje fölé tenni a karjait?

– Bármit amire szüksége van, nagyon hálás vagyok, hogy megteszi! – mondta hálásan, miközben a karját a feje fölött tartotta. Most, hogy háttal állt nekem, köré nyúltam, és elkezdtem simogatni a melleit. Hihetetlen, hagyja, hogy mélyen beletemessem az ujjaimat azokba a gigantikus húsgombócokba, de úgy tűnt, teljesen nyugodt, ahogy gyúrtam a csodálatos melleit. Istenem, mekkora egy seggfej vagyok.

– Azt mondta, F-est hord? – Úgy gondoltam, hogy amíg elég kíváncsinak tűnök, addig elhúzhatom a beszélgetést, és hagyja, hogy tovább szorongassam a melleit. A francba, remélem, nem érzi a hatalmas merevedésemet, ami alig egy centire van a káprázatos seggétől.

– Így van. – láttam a tükörben, ahogy markolom a hatalmas melleit. Mondta ezzel az édes, együgyű mosollyal, ami az útjába állt, hogy élvezem, kihasználom.

– Mióta visel F-est? – Szörnyű, szörnyű ember vagyok.

– A középiskolában DD-t hordtam. De a melleim megnőttek, és éve elkezdtem F-et hordani. – mondta büszkén. Abbahagynád a mosolygást? Nem vagyok kedves ember. A saját beteges örömömre szorongatom az ártatlan, naiv testedet. A farkam lüktet a nadrágomban a vágytól, hogy bedugjam a meztelen testedbe. Szóval, ne mosolyogj.

Hrmm, érdekes – mondtam elgondolkodva. Istenem, mi a bajom? Haza kell mennem a barátnőmhöz. De aztán felmentem magamat, hogy ez rendkívüli dolog, nem kellene megbánással élni az életet. Mintha valami kibaszott zen mester lennék. – Megfordulna még egyszer, de ezúttal tegye hátra a kezét, amennyire csak tudja. – Tényleg, seggfej vagyok.

– Természetesen – Így is tett, és most már a dús melleivel felém fordult. Végigsimítottam hihetetlen melleit. Próbáltam profinak tűnni, miközben bámultam azokat a dús melleket, és szorongattam őket.

– Hrmm – tűnődtem. – Azt hiszem, tényleg szükséged van egy FF-re. – Tényleg szüksége van egy FF-re? Honnan a faszból tudnám? Természetesen fogalmam sem volt róla, de úgy kellett tennem, hogy ez az egész idő úgy tűnjön, mintha valami fontosat fedeztem volna fel.

– Hát ezt jó tudni! Nagyon köszönöm! – Annyira izgatott volt, hogy egy kicsit felszökkent, épp csak annyira, hogy hatalmas mellei megingjanak és megremegjenek.

– Örülök, hogy segíthettem. – monumentálisan nevetséges gondolat merült fel bennem. Nyilvánvaló nem túl okos, ezért megkockáztattam. – Most pedig beszéljünk a bugyiról.

– A bugyiról? Mi van vele? – Mondta meglepve.

– Milyent szokott venni? Milyen viselni? – Lenéztem a viselt piros csipkés tangájára. Az áttetsző csipke láttatni engedte szeméremszőrzetét. Farkam megfeszült a nadrágomban. Kizárt, hogy ez működjön.

– Általában M-est szoktam viselni – mondta némi magabiztossággal –, egy kicsit szűkek, most, hogy mondja. De hát ilyeneknek kell lenniük, vagy nem?

– Néha. De nem mindig. Néha nem. Attól függ. – Ó, bassza meg, mi bajom? Elborzadok, egy bögyös nő punciját méregetem. Nézz a szemébe, úgy hangozzék, mintha tudnád, mi a faszról beszélsz. – Fontos, megfelelő méretű legyen. Mikor mérette legutóbb a punciját?

Szemei riadtan tágra nyíltak: – A puncim? Soha nem mérettem meg! Tényleg? Nem mondja?

Meglepetten néztem rá. – Soha nem volt mérve? Azta! – Szörnyű vagyok. Utálom magam, vagy legalábbis utálnom kellene. Nehéz gyűlölni bárkit is, amikor egy majdnem meztelen nőt bámulsz hatalmas kopogtatókkal.

– Nem! – mondta döbbenten – Nem is tudtam, hogy méretni kell. Azt is meg tudná mérni? – Megtehetem? Hölgyem, elment az esze? Nem hiszem el, hogy belemegy ebbe.

– Természetesen, asszonyom. Örömmel állok rendelkezésére. – Istenre, lenyúltam, a kezemet az ágyékába túrtam, és elkezdtem tapogatni a punciját. Mennyei, nem tévedek, kissé nedves. Ahogy a kezemmel előre-hátra simogattam a tangáját, arcomon fagyos szakértő tekintettel, vagyis amit annak gondoltam... Mintha tudnám.

– Mit gondol? – kérdezte tőlem. Szerintem a kibaszott mennyországban vagyok, ezt gondolom. De nem így értette, tudom, tudom. Ennek borzalmas vége lesz, rájön, mi folyik itt, és börtön végzem. Hosszú, hosszú időre.

– Azt hiszem –, Jesszus, nem hiszem el, hogy ezt mondom. Milyen hülye vagyok? Senki, de senki nem ilyen ostoba: – Azt hiszem, le kell vennie az alsóját. – Ennek nem fog bedőlni. Akár 20 évvel is megnőnek börtönéveim. De csak aztán hogy pofoz és a szart is kiveri belőlem.

Azonnal levette a tangát, és hagyta, hogy a padlóra hulljon. Most már teljesen meztelenül állt előttem. – Mit kíván, mit tegyek?

– Csak maradj. – mondtam nyugodtan. Szent szar, ezért a pokolra jutok. Hosszú ideig fogok sülni a pokol legforróbb katlanjában, amiért megkértem egy bögyöst idegent, vegye le a bugyiját, és engedje, megtapogassam a punciját.

De ahogy a kezemet az ágyékába dugtam, és elkezdtem dörzsölni a csiklója külső oldalát, elmosolyodott az elégedettségtől, hogy végre szakszerűen megmérik a punciját, annak rendje és módja szerint. Néhányszor megsimiztem, majd két ujjamat a puncijába dugtam.

Kicsit feszültem, de még mindig mosolygott. – Asszonyom, szét tenné a lábait? És próbáljon meg ellazulni. – Én pedig a lehető legnagyobb, legmegnyugtatóbb mosolyomat küldtem felé, és bólintott. – Csak vegyen egy mély lélegzetet, ne feledje, profi vagyok. – Behunyta a szemét, és mélyeket lélegzett – A melleit bámultam, ahogy hatalmas mellei emelkedtek és süllyedtek.

Egyfajta béke szállt meg. Apró, sötét szívem mélyén biztosra vettem, 100%-ban megéri most már minden perc, amit a börtönben vagy a pokolban töltök.

Folyamatosan mozgattam ujjaimat a picsájában. Éreztem, nedvesedik. Az arca kipirult a zavarodottságtól: – Elnézést. – mondta, mintha valamit hibázott volna.

– Semmi baj, ez rendszeres így történik. Csak maradjon nyugton. – Most már kicsit gyorsabban toltam ki-be az ujjaimat, és éreztem, hogy a hüvelye belseje megduzzad az ingerléstől. Kezdett gyorsabban lélegezni, a szája kinyílt, levegőért kapkodott, amitől hatalmas mellei megremegtek.

Ahogy tovább toltam az ujjaimat belé, még több ihletet kaptam, hogy még tovább menjek. – Nem elégé pontos lesz-e a mérés. Nem bánja, ha kipróbálok valami mást? – Kibaszottul kizárt, hogy ebbe beleegyezzen.

Még mindig levegő után kapkodott: – Természetesen, bármit, ami csak szükséges.

Vettem egy nagy levegőt, amit remélem, hogy nem hallott meg. – Akkor kérlek, hajoljon előre, hogy megállapíthassam, milyen mély. – Ez az. Azt hittem, biztosan rájön, mennyire nevetséges ez az egész vállalkozás. És ez az egész egy átverés.

Amikor engedelmesen lehajolt, és felém pucsította csöpögő, nedves pináját, hálát adtam minden kibaszott kívánságteljesítő csillagnak az égen. Belenéztem a tükörbe, és néztem, ahogy a mellei lelógnak. A székre támaszkodott átszellemült mosollyal az arcán. Azt hiszem, én is így állok vele.

Kigomboltam a sliccem, kiszabadítottam duzzadt farkamat. Egy kézzel farkamat a pinájába illesztettem, míg a másikat fenekén tartottam. Helyeslően felnyögött, én pedig betoltam. A kezemmel puha csípőjébe kapaszkodtam, magamra húzva a medencéjét, ismételten dugva duzzadt farkamat.

Egyre hevesebben, egyre erősebben és erősebben döftem magam belé, olyan erővel, hogy a feneke minden alkalommal megremegett, amikor a medencém húsa a fenekének csapódott. Már összeszorított ujjakkal a falnak támaszkodott. A száját eltátotta, mintha kétségbeesetten próbálna levegőt venni. Hatalmas mellei véletlenszerűen csapkodtak és remegtek minden egyes ütközésnél, valahányszor testemmel nekicsapódtam.

Éreztem elélvezek, és szorosan megragadva a fenekét, és rárántottam a farkamra. Erősen tartottam a csípőjét, hogy ne tudjon megmozdulni, miközben farkam patakokban ontotta magomat csurom puncijába. Felnyögött, ahogy a teste megremegett, saját orgazmusától.

Szuszogtunk párat, mielőtt kihúztam volna az ondótól csöpögő farkamat. Hirtelen pánikba estem, talán túl messzire mentem. Próbáltam kigondolni, hogyan magyarázhatnám meg, tettemet, mint valami nevetséges módszer részét, amivel a punciját méreteztem. A börtönbüntetésről szóló összes gondolatom visszatért, szexmániás elmém kitisztulásával. Mi a faszt csináljak most?

Pánikkal a szemében nézett rám. – Uram, nagyon, nagyon sajnálom ezt az egészet!... Nem tudom, mi ütött belém, én... Nem akartam... tudja... orgazmust. – Az utolsó szót úgy suttogta, mintha valami rejtélyes titok lenne. Most már csak könyörgött: – Annyira szégyellem magam! Kérem, bocsásson meg! Kérem!

Hihetetlen, rávettem, hogy lehajoljon és hagyja, hogy megdugjam, és még ő kér bocsánatot! Megigazítottam zilált hajamat izzadt fejbőrömön, és a lehető legegyüttérzőbb arcot öltöttem magamra. – Asszonyom, nem kell bocsánatot kérnie. Régóta csinálom ezt, és nem ez az első alkalom, hogy... tudja... elévezett valaki mérés közben.

Olyan hálás volt az arca, talán ördögök néznek rám a túlvilágról, akik kommentálják, milyen szörnyű fasz vagyok. De aztán átkarolta a nyakamat, és megölelt. Átkaroltam izzadt, meztelen testét, és élveztem, ahogy a mellkasomhoz nyomja azokat a lehetetlenül nagy melleket.

Lazított az ölelésén, de még mindig átkarolt. A szemébe néztem: – És tudja, Ön M-es.

Nevetett, és még egyszer lelkesen megölelt. – Köszönök mindent! Te vagy a legjobb melltartó-szaki, akivel valaha is dolgom volt! – visszamosolyogtam. Én vagyok az egyetlen kibaszott melltartó-szaki, aki valaha is volt. Lehet, mégis én vagyok a legrosszabb ember a világon, de én vagyok az egyetlen melltartó-szaki, akivel valaha is találkoztál.

Gyorsan visszavette a tangáját, majd begombolta a rövidnadrágját, és izgatottan nézett rám: – Most azonnal megyek, és elmondom a főnöknek, milyen csodálatos is Ön!

– Ó – nevettem idegesen –, neee, nincs szükség rá! Ez csak a munkám része! Örültem, hogy kiszolgálhattam!

– Nem, ragaszkodom hozzá! – nyomatékosította, miközben felvette a melltartóját és a blúzát. – Nagyon alapos volt, és szeretném, ha a főnöke tudná, milyen csodálatos alkalmazottja van.

Megpróbáltam megragadni a karját: – Kérem, asszonyom, ne...!

A számra tette az ujját: – Ne-ne-ne, ne szabadkozzon! Köszönöm, hogy Ön ilyen csodálatos! – És sarkán megpördülve kirohant a fülkéből.

Ott akartam állni, és bámulni a gyönyörű fenekét, ahogy elsétál, de tudtam, hogy ki kell mennem a picsába. Így hát ruhássorok fedezékében, elsurrantam a kijáratig. Kilépve az ajtón a parkoló felé, és vállam fölött hátra tekintve, még láttam, ahogy rátalál az üzletvezetőre és megpróbálnak rám találni.

Elértem a kocsimhoz és kihajtottam a parkolóból, eszembe ötlött, nem vettem ajándékot a barátnőmnek. Ki kellett találnom egy másik boltot, ahová bemehetnék, és vehetnék valamit neki, bocsánat kérésül. Csakhogy másképp alakultak a dolgok. Nem bántam. Már nem érdekelt, helyrehozom-e a dolgokat vele. Egy rohadék vagyok, akinek semmi keresnivalója senkivel. Ma este beszélnem kell vele.

De előtte talán rá tudom venni, hogy utoljára még viselje azt a piros csipkés fehérneműt.

*** Vége.
*** De feledd, ha tetszett, még van ott, ahol ez volt, még 12 másik rész.