Josephine Mutzenbacher visszaemlékezései 1-2. rész

1. Fejezet

Azt mondják, a kurvák vén vallásos vénasszonyokként végzik, az esetemben ez nem igaz. Fiatalon kezdtem. Sok mindent megtapasztaltam a hosszú évek során, amit egy nő valaha is megélhet, minden lehetséges helyen, ágyban, asztalon, padon, falnak dőlve, füvön, sötét kapualjban, magán-lakáson, vonat-fülkében, panzióban, vagy börtönben, és csöppet sem bánom. A szex élvezete hamar elmúlt. Gazdag, kiégett, és gyakran nagyon magányos vagyok. Meg sem fordul a fejemben, hogy bármit is megbántam volna.

Kizárólag tökéletes testemnek köszönhettem a nyomorból és a kilátástalanságból való megmenekülésemet. Gyermekkori tapasztalataim és szexuális szenvedélyem korai felébredése nélkül valószerű egy szegényház nyomorultul, vagy cseléd-munkába belerokkanva végeztem volna. Mindkettőt megúsztam. Kurvaként tanulhattam és találkozhattam tetterős, tehetős férfiakkal, és válhattam nyitott gondolkodásúvá. Nem szeretném lekicsinyelni, de megúsztam a minden kitörési lehetőség nélküli, alacsony sorú, tudatlan paraszti létformát is.

Az kedves olvasó által is talán, annyira lebecsült prosti létemnek köszönhettem, hogy más fényben látom ma a világot. Azért írom ezt a visszaemlékezést, hogy igazoljam a kedves olvasó azon elképzeléseit, mely körülmények vezettek ide, és azért, hogy előzzem magányom óráit, hiszen be jó is ezekre a dolgokra visszaemlékezni. Sokkal jobbnak tartom, mintha egy monoton és fárasztó élet-gyónást tennék egy papnak. Persze elképzelem milyen frivol helyzet is lehetne.

Úttörő jellegű ez az életrajz, amelyet most a kedves olvasó a kezében tart. Általában lehetetlen, hogy egy könyv teljes részletességében leírja a tényeket, de jószolgálati tettnek tartom, hogy leleplezzem az úgynevezett kifinomult, gazdag emberek világát, akik nem álltalanak szegény, rosszhelyzetben lévő leányokat mindenfajta, legszégyenteljesebb, és legmocskosabb cselekedetekre kényszeríteni.