A dohányboltos lány

Aznap, vasárnap is pont ugyanolyan szürke volt a város. Mintha csak Angliában élne, vaskos vakolat fedte el a kék égboltot, a nap azon a télen csak elvétve sütött ki. Kapucniját a fejébe húzva, zsebébe mélyesztett kezekkel csoszogott végig a Szív utca járdáján fekete fehér sávos melegítőjében. Egykedvűen nyomta le a Nemzeti dohánybolt barna keretes ajtaját és állt be a sor végére a szűkös helyiségben. Az óra vánszorgott, a sor gyorsan haladt. A pocakos, baseball sapkás Zsolti elharapott egy hellót, a kasszánál matatva fel sem nézve szólt oda neki:
– A szokásosat?
– Aha.
– Még valamit?
– Kösz, nem – rázta meg a fejét alig észrevehetően, s a doboz arany Marlboro máris helyet cserélt a zsebe mélyén lapuló jóelőre kiszámolt összeggel.

Az anyja tizenöt éve csak ezt szívta. Marlboro és rosé fröccs. Ez volt az esti programja, míg el nem szunyókált Edith elnyújtott, kesernyés hangjára a kanapén. A házat alig hagyta el, a bevásárlásokat kivétel nélkül szinte mindig ő, Aurél intézte. A fiú lassan befejezte a gimnáziumot, egyetemre készült, és minél közelebb volt a felvételik dátuma, annál többször jutott eszébe, mi lesz majd az anyjával, ha őt felveszik Bambergbe. Éppenséggel egy pesti főiskola is tökéletes lenne és talán egyszerűbb is, morfondírozott újra, mikor gondolataiba mélyedve tette meg a mindennapos útvonalat.
Az anyja a változatosság kedvéért mélyen aludt, mikor hazaért. Csendben letette a cigarettásdobozt a kiürült üvegpohár mellé a dohányzóasztalra és visszavonult elfüggönyzött barlangjába.
Aurél magának való, csendes, kissé különc fiú volt. Socially awkward – mondták róla a többiek. Nem tartozott a stréberekhez, bár meglehetősen eszes volt, ami azt illeti, jóval okosabb és érettebb a kortársainál. Nem csapódott a züllött, hátsó udvarban spanglizó bagázshoz sem. Egy-két lány érdeklődve kért néha segítséget tőle a kémia beadandónál, olyankor kénytelen kelletlen segített nekik, de amint lehetősége nyílt rá, már el is vonult. Azt is tartották róla, hogy talán a fiúkhoz vonzódik. Egyesek meg azt rebesgették, autista, azért nem beszél soha senkivel.
Nem szeretett beszélgetni, nem tudta, hogyan kellene kezdenie és egyáltalán, mit is mondhatna nekik. Mit is mondhatna ő akárkinek?