Csak egy álom marad 2. rész - A visszatérés

Unottan zuhantam a kanapéra. Az egész napos műszak után eléggé fáradtnak éreztem magam, de nem tudtam aludni. Hirtelen ráeszméltem, hogy milyen régen voltam férfival. Pontosabban egy éve, és akkor is utoljára egy elég irreális személy volt az, Michael Jackson! Legutóbb úgy köszönt el, hogy visszajön. És bevallom, már hiányzott... A mandulavágású sötétbarna szemei, az ébenfekete haja, de a legjobban a közösen átélt szexuális élmények, és az egymás okozta orgazmusok. Mióta elment, nem voltam férfival, és percről-percre egyre jobban hiányzott. Szóval lehuppantam a kanapéra, a TV elé. És amilyen mázlim van, éppen Michael Jackson Thrillerje ment a TV-ben. Átkapcsoltam, mikor borzasztó hírekre lettem figyelmes.
– Ma hajnalban elhunyt Michael Jackson afro-amerikai popénekes. Az egész világ gyászol...

Innentől már nem hallottam semmit, a fejem zúgott, a tarkóm zsibbadt, a könnyeim megállíthatatlanul előtörtek. De ekkor csöngettek. Összeszedtem magam, és ajtót nyitottam. Az ajtóban egy magas, ballonkabátos férfi állt, napszemüvegben. Először úgy nézett ki, mint valami bérgyilkos, de aztán megszólalt.
– Szia. Megígértem, hogy eljövök. Emlékszel még rám? – kérdezte, mintha nekem valaha is dolgom lenne egy bérgyilkossal. A hangja olyan békét sugárzott, és annyira nyugodt volt, hogy elkapott a sírás. Nem bérgyilkos, hanem Michael! Hát tényleg eljött! Michael visszatért! Bementünk a nappaliba, ahol még mindig a haláláról beszéltek. Mármint a TV-ben. Michael levette a ballonkabátot, én felakasztottam, és leültünk a kanapéra, és hol a TV-t, hol egymást néztük. Aztán kikapcsoltam a TV-t, és hozzábújtam. Nagyon kellemes volt a társaságában, csak vele, csöndben, de valami nem hagyott nyugodni.
– És te most megrendezted a halálod?
Kimondtam. Végre. El nem tudtam képzelni, hogy mindent feladott. Láttam rajta, hogy kicsit zavarba jön, de végül gond nélkül, őszintén elmondott mindent.
– Igen. Elég volt. Normális életet szeretnék végre élni.
Hangja egészen elvékonyodott, mire igyekeztem másra terelni a szót. Nem akartam mondani, hogy neki már sosem lesz normális, hétköznapi élete.
– Értem. És most mit fogsz csinálni? Hova fogsz menni?
– Még nem tudom. Valószínűleg elmegyek néhány barátomhoz, amíg kitalálom, mi legyen... – itt kicsit elakadt. – Veled mi volt? Voltál már azóta valakivel?
– Nem. Téged vártalak. Tudtam, hogy eljössz. Hiányoztál.