Néha kémia nélkül is megy

Nagy nehezen véget ért a tanév. A diákoknál csak én örültem jobban ennek. Kezdődtek az érettségik, párszor be kellett mennem járkálni a padok között. Szóval sok dolgom nem volt, de kb. egy hónapig minden nap meg kellett mutatnom magamat a suliban. Egyik nap délelőtt ülök a szokott helyemen, kis birodalmam közepén, lábam az íróasztalomon és szokás szerint mélyen szántó gondolataimba merülök. Katával a nüezonom már több mint két hónapja történt, azóta lényegében semmi. Mondjuk sokat nem is tettem a siker érdekében. Bettike végül kapott tőlem egy hármast. Persze nem érdemelte meg, de amikor írtam a naplóba a jegyeket, anyukája formás segge és telt mellei jutottak eszembe és talán a hármas szám volt formában legközelebb azokhoz a csodás idomokhoz. Miután Bettike megtudta az osztályzatát, bejött hozzám... mit jött, beviharzott, mint a forgószél, mire feleszméltem lenyomott két csattanós puszit és egy elhaló köszi közben ellibegett. Nem szaporázta nagyon, viszont rendesen megringatta azt a két feszes, kerek popóját. Néztem, ameddig tudtam, ahogy abban a valószínűtlenül rövid szoknyájában, valószínűtlenül hosszú lábain kivitte a valószínűtlenül szűk ruhába csomagolt testét. Kata jutott eszembe és tanári pályafutásom eddigi legjobb pillanatai. Miután Bettike elment, fél óráig nem tudtam mit kezdeni magammal. Mire idáig jutottam gondolataimban, azt vettem észre, hogy keményen állok, majd szétrepedek. Halk motozás térített vissza a valóságba. Felnéztem és ott állt előttem Magolda (ahogy a diákok hívják), azaz Magdi a magyar tanárnő. Vele egyszer volt egy rövid francia kurzusom, de nem nagyon dicsekedtem erről senkinek. Utána azt kérte, szólítsam Mókuskának. Azóta nagy ívben kerültem. Magdi az én ízlésemnek kicsit túl sok. Minden tekintetben. Megítélhetetlen, hogy néz ki valójában, mert nem túl ízlésesen öltözködik, csak a ruhája miatt legalább tíz évvel többnek látszik a koránál. Bármennyi is az. Amikor ránéztem, egy térd alá érő szürke, nagy kockás, félig feszes szoknya volt rajta meg egy jó bő, kékesszürke pulcsi magas nyakkal. A felsője olyan volt, mint amikor valaki XL-es testre 3XL-es ruhát vesz fel. Még csak sejteni sem lehetett, hogy van-e melle és ha igen, mekkora. Ami vállalható dolog volt rajta, az a vádlija, a bokája és a cipője. Meglepően formás alsó lábszára volt.

– Szia, mizújs? – próbáltam a lehető leglazábbnak tűnni, miközben altájékon éppen ennek ellenkezője voltam.
– Miért kerülsz Te engem? – vágott a közepébe.