Léptek a hóban

I.

Kibújt a bundájából, lerúgta a cipőit, aztán bereteszelte az ajtót és rakott a tűzre. A lángok magasra csaptak. Kint ködös, sűrű sötét volt, a szobában pedig száraz forróság. Megoldotta az ingét, lehúzta a szoknyáját, pendelyt, harisnyát. Kibontotta sűrű, sötét varkocsát és szétrázta a haját. A selymes szálak ingerkedve csiklandozták a hátát a nyakát. Halkan kuncogott. A kályha elé állt és végigbámult meztelen testén. Izmos volt és karcsú, bőre alatt feszült a friss hús. Lustán nyújtózott, mint a jóllakott macska. Furcsa, ideges várakozás töltötte el. Már reggel nyugtalan volt, de mostanáig ez csak egyre erősödött. Forró vizet töltött a dézsába, kevés hideget öntött hozzá. Beleugrott szemtelenül, hogy a cseppek magasra csaptak. Kezével lábával lubickolt, pancsolt, mint az önfeledt gyerek, sikálta, dörzsölte, simogatta magát. Nevetett, prüszkölt, rázta a haját, bámulta a cseppek fényes táncát.

II.

Teljes táncházi díszben lépett ki a házból. Kint némán szakadt a hó és elnyelt körös-körül minden hangot. Csak a fülönfüggői csilingeltek és még valami... Léptek a hóban, halk, egyenletes roppanások. „Talán egy állat” – gondolta, de gyanakodott.

III.

Az ajtó kinyílt. Nagy kalapos, bundás ember állt a küszöbön, szétvetett lábakkal, magasan és sötéten. Az arca nem látszott, csak épphogy az álla, éles, de finom metszésű, csupasz álla.

A lány feszülten figyelt, el is vétette a lépést, a legény kapta el.

A zene hangosan, szinte fülsértően szólt, a testekből áradt mindenfelé a meleg, nagy volt a tömeg, mindenhol táncoló párok, iddogáló férfiak, nevető lányok, apró csoportokban, nagyhangú emberek. Egy forgó, megvadult, fölszabadult lüktetés.

Mégsem látott, nem hallott semmit, csak azt a kalapos férfit az ajtóban, ahogy megindult, lassan, kimérten és feltartóztathatatlanul, mint maga a halál. Egyenesen felé. Abbahagyta a táncot. A párja értetlenül, összevont szemöldökkel oldalgott odébb. A férfira meredt, és ahogy az közeledett felé, az arca fokozatosan fényesedett ki a széles karima alatt.

Most megállt, ledobta a bundáját a padra, hosszú volt, inasan izmos karja kilógott, szakadt, fehér ingujjából. Hatalmas barna kézfején az erek úgy domborodtak a bőr alatt, mint vékony kígyók.

Az arcára rebbent a tekintete, mint egy elmosódott álomban és tudta, érezte, hogy őt nézi, bár még csak a száját látta.