Idegenek 1. rész

– Mit szeretnél a születésnapodra? – kérdeztem.

Az étterem csöndes sarkában ültünk, épp a főfogás közepén tartottunk. Gyakran eljártunk a Bikába, ez volt a kedvenc helyünk. Az étel itt mindig csodás, a borválaszték is kifogástalan. De ennél többről volt szó. A Bika egy régi udvarház, csupasz gerendákkal, vastag falakkal és darabos . Az ablakok keskenyek és ólomkeretesek, és az egész helyből több évszázadnyi történelem árad. A személyzet diszkréten szolgált ki, és az étterem belsejének elosztása miatt mindig megkaptuk a privát szférát, amire vágytunk. Mintha egy kis csodavilág lett volna. Imádtuk itt megvitatni életünk legintimebb részeit, úgyhogy őszinte örömmel gyakran sort is kerítettünk rá.

Szeretőm aznap este tésztát választott. A villára csavart, majd a szájába emelt egy falatot – valahogy sikerült neki ezt is vonzóan megoldani –, majd a szalvétával végigsimította ajkait. Szeme csillogott a gyertyafényben. Egész teste izgatottságot sugárzott. Kiéhezettnek tűnt.

Most is lenyűgözött, mint már megannyiszor. Gyönyörű nő. Akkor éppen 36 éves volt, de még most, néhány évvel később is, sötét haja és csokoládébarna szeme csendes magabiztosságot, rejtett élettapasztalatot sugároz. A szemöldöke ívesen elegáns, és hűen kifejezi a kedélyállapotát. De leginkább talán az ajka a meghatározó. Mosolya csintalanul sugallja a méltósága mögé rejtett mocskos étvágyát.

Az ajkától álmodozni kezd az ember. Álmodozni, de nem virágokról, romantikáról és holdfényes sétákról; nem zenéről, szerelemről és szelíd beszélgetésekről. Ajka alantas ösztönöket indít be. Állati kéjvágyat gerjeszt. Mocskos kefélést juttat az ember eszébe és gecivel teli szájat, nedves, kitágult puncit és elnáspángolt feneket, amit a legintimebb mélységig széttárunk.

Az ajka maga a költészet.

Aznap este, ott velem szemben ülve fekete ruhája tökéletesen simult testére, kiemelve dús kebleinek és tökéletes vonalainak érzéki szépségét. Ő volt számomra minden. Nő, anya, feleség és ribanc. A múzsám és a szeretőm.

Kérdésemtől félénken elmosolyodott, sejtelmes tekintete villant egyet, majd finom huncutsággal szikrázott:
– Lehet mocskos dolgot is kérni? – kérdezte a borospohara pereme fölött rám nézve.
– Hát persze!
– Hát... – sütötte le tekintetét az asztalra, és ajkain bizonytalan mosoly jelent meg.
Azok az ajkak!
– Halljuk! – sürgettem. A szívem hevesen vert.