Reggeli tűz

Szól a kakas. Halkan, tompán hallom jellegzetes hangját, de a hajnal csak békésen támad. Alig pirkad még, szívem azonban erősen, türelmetlenül dobban, mert tudom, mi fog következni.
– Szeretkezzünk reggel – mondtad édesen, éjfél után, mikor ágyba bújtunk. Én néztem álmosan lecsukódó pilláidat, és nem ellenkeztem, összebújva veled, vártam az álom hatalmát. De vártam csókjaidat, tested izgalmát, puha érintésedet is, és sokáig nem csukódott le a szemem.
A Nap még álmos. Lágyan sugározza melegét, nem is érzem a szobában, helyette kellemesen borzongató hűs száll a levegőben, még te is a takaró alá bújtál előle. Egyhangú szuszogásod remegteti ébredő érzékeim, és én nem zavarlak. Korán van még. Pedig alig aludtam, nem keltelek még fel. Szorosan hozzád simulok, csak éppen érintve pizsamádon keresztül.
Alszol békésen, mikor a fénybe nézve becsukom a szemem. Gyere már, időfaló álom! Fogj össze a Nappal, és égess el egy-két órát, hogy belemerülhessek a tüzes szerelembe! Foszlasd el egy pillanat alatt a hosszú perceket, amelyek elválasztanak a gyönyörtől!
A kakas is elhallgat, de az álom nem jön. Csak forgolódok melletted, amikor kezed a hasamra csusszan. Véletlen talán? Igen. Szuszogásod egyenletes, az álom jótékonyan takar, rettentő szerencsés vagy, mert neked rövid a várakozás. Domborodó fenekedet keresem, de nem szántanak bele éhes ujjaim, megint csak érintelek. Lágyan simítok rajtad, hátha becsempészhetek valamit álmod fátyla mögé és tested nemsokára megfeszül, majd hirtelen megrándul. Hol jársz vajon? Velem, vagy mással? Nem tudom, de kezed ágyékomon pihenteted, feneked tenyerembe simul. Így fekszünk sokáig. Te álmodsz, én próbálok elszenderedni, aztán észrevétlenül jön az, akire várok: az álom belopózik pilláim mögé.
Arra eszmélek, hogy a farkam ágaskodik. Feszít a vér, robog benne. Nem emlékszem, mit álmodtam, de te talán igen. Lucskosat, forrót vagy simogatót. Talán már érzed a szerelem illatát.
Mikor a Nap erősebben támad, szuszogásod abbamarad. Melegen simogat a fény, itt az idő, hogy vágyam széttörje az álmosság utolsó falát. Látom, hogy szemed csukva, mégis tudom, hogy arra a forróságra vársz, amire én.
Izgatottan mászok ki mellőled, kell.