Tanulás 5. rész - Strand

Kedden, amikor hazaértem a munkából, egy óra alatt, lopva, Gyöngyi tudta nélkül, bepakoltam pár cuccot a kocsiba. Minden olyasmit, ami a strandon jól jöhet. Mikor elkészültem, csak odaálltam Gyöngyi elé, és csak annyit mondtam neki:
– Gyere. Megyünk.
– Hová? – kérdezte meglepetten.
– Majd megtudod.
– Megint fotózni akarsz?
– Még az sem lehetetlen. Talán zavarna?
– Dehogy – legyintett – Már kezdek hozzá szokni. Hová akarsz menni?
– Majd megtudod.
– Jó, de mit kellene felvennem?
– Jó leszel így, ahogy vagy.
Kicsit duzzogva bár, de végül megadta magát, és beülve a kocsiba rám bízta magát.



Bő fél óra autókázás következett. A távolság nem volt nagyon nagy, viszont a lehetetlen, faluk közti utak, éles, beláthatatlan kanyarjaikkal, kátyúikkal, töredezett burkolatukkal nem tettek lehetővé gyors haladást. Mégis elértük a megfelelő mellékutat a szántóföldek között, és lassan hajtottunk rajta a célunk felé. Egy hosszú, elnyújtott, fákkal körülvett tóhoz igyekeztünk, mentén pecásokkal és fürdőzőkkel. A tó túlsó sarkában, a tavat megkerülő földút egy kisebb hídon vezet keresztül, egy kisebb csatorna felett. Én mégsem a hídhoz vezető útra tértem rá, hanem behajtottam a fák közé, egy letérőre. Ezt az utat nem szokták szórakozásból bejárni, csak azok szoktak erre jönni, akik tudták, hogy hova tartanak. Én tudtam. Az a csatorna a hídnál ugyanis, a másik végén egy sekély, nem túl nagy, de nagyon kellemes tavacskához vezetett. Ez a külön út, amin haladtunk, csak ez vezetett a tavacskához. Tíz perc lassú bukdácsolás, és akadálykerülgetés után kibukkantunk a fák közül.
A fák alatt autók parkoltak, a tó körül pedig fürdőzők pancsoltak, napoztak. Gyöngyi tátott szájjal bámult a tóra. Én csak magamban mosolyogtam rajta. Ugyanis, ahol kiértünk a fák közül, éppen egy fiatal család labdázott egy nagy strandlabdával a tó partján. Egy nagyjából, a kettőnk korosztályába tartozó férfi és nő, és egy három-négy éves kislány. Mindegyikük meztelen volt. Akárcsak mindenki más a tavacska körül.
A kocsival beálltam a többi autó mellé, a fák árnyékába.
– Megérkeztünk! – mondtam vigyorogva, és kiszálltam. Gyöngyi csak nyelt párat, és mozdulni sem tudott. Kiszálltam, de az ajtót nyitva hagytam, és vetkőzni kezdtem, a levetett ruháimat pedig az ülésre dobáltam. Kényszeredetten Gyöngyi is kiszállt, és bámulva kérdezte.
– Hová hoztál?