Egy velencei kalmár lánya 1. rész

Pio atya hozzátartozott a villánkhoz, mint a kaspókban a rózsák a bejáratnál. Apám neves velencei kalmárként élvezte az egyház kegyeit, édesanyám pedig egy személyes lelki támaszt Pio atyában. Hosszú, végiggombos reverendájával, szigorú, sötét tekintetével, és meglepően világi, majdhogynem hivalkodó hullámos fekete hajával.
Gyerekként nem értettem anyám kettősségét. Esténként bálakba járt, estélyeket tartott, botrányos hírű színészekkel, zenészekkel mulatott, másrészről pedig vallásos buzgalommal fogadta péntekenként Pio atyát, és órákig gyónt neki lakosztálya magányában. Aztán vacsoránál mindig kisimult arccal, megújulva ült le közénk, arcáról szent tisztaság sugárzott, mintha Szűz Máriára tekintettem volna.
Mi, gyerekek, vagyis a nővérem és én, együtt gyóntuk meg apró bűneinket, és imádkoztuk le a kiszabott büntetést. Sosem tapasztaltam magamon azt a fajta megújulást, amit anyámon láttam. Biztos voltam benne, hogy valamit rosszul csinálok.
Ezt tovább rontotta, mikor Clarissa és én többé nem gyónhattunk együtt. Akkor töltötte be a tizenhatot, én tizennégy voltam. Az első külön gyónásunk után a nővérem fényes szemmel ült le vacsorázni, arcáról ugyanaz a földöntúli valami sugárzott. Haragomban alig tudtam letuszkolni a torkomon néhány falat ételt. Különben is mardosott a féltékenység, mert ő már részt vehetett az esti mulatságokon, lehetettek udvarlói, szerelmes leveleket kapott, és mikor kocsikáztunk, idegen fiatalemberek követték utunk. Láthatatlan voltam számukra, csak egy vakarék csinos selyembe és brokátba csomagolva.
Hetekig próbálkoztam őszintébben venni a gyónást, szívből imádkoztam minden szót, vágytam a kegyes szentséget, amit mások kaptak általa. Mikor elpanaszoltam Pio atyának a kétségeim, ő gyengéden nyugtatgatott. Nem ért meg.
Elkeseredésemben olyasmit tettem, amit azóta is szégyellek, mert talán egy testvérnek nem kéne ilyen helyzetben látnia a másikat, de ezt már nem tudom megmásítani. Különben sem sejthettem, minek leszek a tanúja.
Beosontam Clarissa szobájába, míg Pio atya anyámat gyóntatta, és elbújtam a nehéz arany sötétítőfüggöny mögött. Biztos voltam benne, hogy van valami titok, amit elhallgatnak előlem, és tudni akartam, mi az. Nem voltam felkészülve arra, ami következett.