Laura unokahúgom, az első szerelmem 1. rész

Laura és én gyakorlatilag testvérek vagyunk. Elméletileg csak unokatestvérek, de rengeteg időt töltöttünk együtt, míg felnőttünk, és nemrégen hozzánk is költözött. Ő 18 éves, csak egy évvel fiatalabb nálam. Mindkettőnknek teljesen semmirekellő szülei vannak. Amikor az apját bekasztlizták, és az anyja túlságosan be volt állva ahhoz, hogy törődjön vele, velünk élt tovább, ami azért jobb volt, bár nem túl sokkal. Az apám évekkel ezelőtt lelépett és édesanyám is máshol volt az idő többségében.

A lakásnak, ahol laktunk csak két hálószobája volt. Aznap, amikor Laura anyja lepasszolta, emlékszem, anyám azt mondta:
– Hát, az fenemód biztos, hogy nem az én szobámban fog aludni. Kettőtöknek kell megoldania.
Az első pár nap borzalmas volt. Hiába voltunk unokatestvérek és jó barátok, voltak, épp túl a pubertáson, és nem nagyon jutott magánéletre hely. Éjszaka adtam neki pár percet, hogy átöltözzön pizsamába, és bebújjon a takaró alá a földön. Amikor kész volt, kikiabált, hogy "Kész! ", és leoltotta a lámpát. Akkor jöttem én, levetkőztem, botladoztam a sötétben, és befeküdtem az ágyba.

Laura az unokahúgom, de attól még nagyon szexinek tartom. Valahogy mindig is bűntudatom volt emiatt. 165 centi, 54 kiló, sötétszőke haj, barna szemek, 32b-s mellek. A mellei nem olyan nagyok, de a bimbói mintha mindig meredeznének, ami megőrjít. Az ajkai teltek és gyönyörűek, és neki van a legaranyosabb orrocskája. Ahogy kitalálhatod, nehéz volt vele egy szobában aludnom. Egyedüllét nélkül még ki sem verhettem többet, kivéve a zuhany alatt.

Késő este órákat beszélgettünk a sötétben. Még közös érdeklődési kört is találtunk a műszaki tudományok terén, és elhatároztuk, hogy ugyanabba az államon kívüli főiskolába megyünk, távol a kiábrándító gyerekkorunktól. Egy téli este, mélyen elmerülve a beszélgetésben, feltűnt a csökkenő hőmérséklet. Tudtam, hogy mi történhetett. Anyám megint nem fizette be a gázszámlát. Szégyenkeztem elmondani Laurának. Ő már odalent a padlón vacogott.

– Laura, miért nem jössz ide fel mellém? – kérdeztem félénken. Ahogy kimondtam a szavakat, legszívesebben elsüllyedtem volna.

– Köszönöm! – visította, beugorva az ágyba mellém.