Sonora 1. rész

A kerti parti jól sikerült, ahhoz képest, hogy nem magamhoz szerveztem, ugyanis nem volt hova. Becca és Phil volt olyan kedves, és megengedték, hogy az ő kertjükbe szervezzem a partit: ők adták a helyet és a kerti bútort, én vittem az innivalót és készítettem a kaját. A kicsiny társaság, a barátaim és kollégáim, jól érezték magukat, az est előre haladtával egyre gyakrabban csattant harsány kacaj az asztal körül. Aztán lassan kezdtek elszivárogni a vendégnek, és este 10 körül már csak az igazi keménymag maradt: Becca és Phil (bár mivel ők voltak tulajdonképpen a házigazdák amúgy sem lett volna választásuk), Pam és a vőlegénye és az öreg Whitley St. John professzor mindannyiunk mentora. Pam kicsit kilógott a társaságból, mivel ő nem tudós hanem a légierő hadnagya, túlélési technikákat oktat, már nem emlékszem hogyan is lett a barátunk. 3 évvel ezelőtt, amikor feleségemmel felbomlott a kapcsolatunk, Pam úgy döntött, hogy kirángat az apátiából, és erre egy fél éves személyes túlélő-kiképzést tartott alkalmasnak. Mivel akkoriban a válási procedúra eredményeként oly mértékű önértékelési zavarokkal küzdöttem, hogy abból bármely pszichológus cikksorozatot jelentethetett volna meg a „The Lancet”-ben, nem vettem észre hogy Pam valójában fel akart szedni. Mivel teljesen elképzelhetetlennek tartottam, hogy a szőke sportos szépség (vagy bármelyik nő) engem akarhat, így nem lett köztünk semmi. El kell ismernem, a vőlegénye jobban illik hozzá. A beszélgetés kezdett komolyabb mederbe terelődni, ami nem nyerte el Becca tetszését, pohara felemelésével kért szót:
– Most pedig igyunk barátunkra, Stephen-re, aki 3 év után ismét régi önmagaként ül köztünk!
A poharak összecsendültek és kiürültek. Becca fején találta a szöget: 3 év alatt kimásztam a gödörből... csaknem teljesen. A barátaim sokat tettek értem.
– És ez javarészt a ti érdemetek! Úgyhogy én viszont rátok, a legnagyszerűbb barátokra iszom! – válaszoltam.
– Te csak utazgatsz, minket meg megesz az aggodalom, hogy mikor hagyod ott a fogad! – replikázott Phil – Stanley-nek nem volt ennyi kalandja!
– Olykor publikálok is ezt-azt. – védekeztem.
– Igen, akkor legalább tudjuk, hogy nem keveredsz bajba. – nyafogott a prof.
– A körülmények áldozata vagyok...
– Ne aggódj, ha bajba kerülsz majd érted megyek és kihúzlak a csávából! – mondta Pam, furcsa csillogással a szemében – Előbb-utóbb úgyis meg kell, hogy mentsem a segged.