Lilith megéhezik 3. rész - Az apácazárda

Oberfrauenwald kolostorának gótikus csipkézett tornyai az alacsonyan szálló fellegekbe vesztek. Torz arcú vízköpők, töredezett testű Mária szobrok meredtek élettelen arccal a semmibe. Odalent, a felszentelt vízzel töltött kristálytiszta medence partján Detlef esperes álldogállt, fekete csuhája a földet súrolta, jobb kezében a Szent Bibliát szorongatta, így várta Lilith érkezését. Gertrude főnővér és három fiatal novícius kísérte színe elé a törékeny, fehérbőrű, szemmel láthatóan nyugodtan lépdelő teremtést.
Lilith egy percig sem ellenkezett, mikor anyja közölte, holnaptól kolostorba kell vonulnia. Különös, elmélkedő arcán a tizennégy évesekre cseppet sem jellemző mindent tudás sötét árnya úszott át egy pillanat erejéig, majd beleegyezőn bólintott.
– Ahogy kívánod, anyám!
Kerstin zsigereiben érezte a vészt, túl szép és túl könnyű lett volna... A kamaszlány megadó beleegyezése baljósan tükröződött annak – most épp egész’ emberi – kék szemeiben. Legalább ez már nem az ő gondja többé, s nem Ingeé, meg a Mutteré. Egyszer, s mindenkorra úgy élhetnek majd, mint egy rendes család. Talán még új férfi is szegődik a házhoz, ha a pokolfajzat végre elkotródik onnét.
Lilith apácák koszorújában érkezett meg Detlef főpaphoz. Várakozón pislogott az ősz szakállú, higgadtságot sugárzó, idős férfire.
– Üdvözlégy a Mi Urunk házában és a Szent Nővérek Menedékében, Oberfrauenwald Kolostorában!
– Jó napot! – köszönt röviden, de udvariasan a lány.
– Mielőtt átlépnéd a Kolostor kapuját, tisztító szertartáson fogsz átesni, . Ez a Mindenható tisztaságával átitatott és az ő romlatlansága által felszentelt víz lemossa rólad e világ bűneit, s megtisztítja lelkedet a gonosz erőktől.
Lilith nem szólt semmit, csak bámulta a kőmedencében szelíden hullámzó vizet, remélve, nem lesz túl hideg. A forró, gőzölgő fürdőket szerette, de jobbnak látta nem kivívni az esperes és a nővérek ellenszenvét ezen a korai órán. Hiszen még csak most érkezett. Hagyta hát, hogy a két fehér fejkötőt viselő, egyenruhás novícius meztelenre vetkőztesse. Detlef főpap rezzenéstelen arccal figyelte őket, s ha nem állott volna önmegtartóztató szent ember hírében, Lilith bizonyos lett volna; kéjes vágy alig észrevehető szikrái pattannak ki amúgy sötét szemeiből. Ott állt pőrén, mezítelenül az apácák és a főpap között, a tisztító merítésre várva. Két novícius a karja alá, a főnővér, s a másik fiatalabb apáca térdhajlataihoz nyúlt.
– Engedd át magad Isten akaratának, bízz leendő nővéreidben! – szólt Detlef, Lilith pedig ernyedten hagyta magát megemelni.
Lassan eresztették le, s merítették a tisztító fürdőbe. Egész testében lúdbőrzött, kicsiny mellein kőkeménnyé meredtek aprócska bimbói, udvara jól kitapinthatóan szemcséssé vált. Ölébe hasított a hideg, hallójáratai tompán zúgtak a víz alatt.
– Végy nagy levegőt! – utasította Detlef. Így tett, s a következő másodpercben már arca is a víz alá bukott, fekete haja súlytalanul lebegve terült szét körülötte.

Ketten tartották, két apáca kezei pedig fel-le siklottak a testén, jelképesen átmosva minden egyes porcikáját.
A hideg vízben különösen hatott érzékeire a megannyi női kéz érintése, érzékeny hasán, fenekének apró félgömbjein. Egy tenyér éle kettéválasztotta farpofáit, hogy a szentséges folyadék mindenhová beszivároghasson. Két ujj széthúzta nagy és kisajkait, csiklója jegesen sajgott, némi víz még hüvelyébe is befolyt. Mielőtt kiemelték volna orcáját, száját és kebleit is alaposan megtisztogatták.
A kinti levegő kellemesen melegnek tűnt a didergő Lilith számára. Detlef esperes gyönyörködő, atyai mosolya sugárzó élettel töltötte meg ezidáig holtnak és sápatagnak tetsző arcát.
– Most már készen állsz, hogy az Oberfrauenwald Zárdába vonulj és kövesd Urunk tanításait – jelentette be ünnepélyesen.
– Így, vagy azért kapok egy törölközőt? – kérdezte Lilith vacogó fogakkal. Próbált önuralmat gyakorolni és palástolni nemtetszése nyomán ébredező dühét.
Detlef főpap rövid zavarodottság után eképp utasította Gertrude főnővért:
– Készítsétek elő a lánynak a novícius egyenruhát és fityulát, majd vezessétek a gyóntatófülkéhez! Florian szerzetesnek majd meggyónhatja bűneit. Várni fog reá.
-
Lilith kelletlenül igazgatta fekete haját takaró, fehér apáca főkötőjét. Fekete, térdig érő egyenruhájának leple alatt szinte elveszett kislányos termetű teste. A fából tákolt gyóntatófülke, mely nem messze a templomi rézorgonától bújt meg egy sötét sarokban, résnyire nyitott ajtóval invitálta belépésre. Bizonyára a célból rakták a hangszer közelébe, hogy az elsuttogott bűnös beismerések elvesszenek a dicshimnuszt zengő egyházi szólamok között.
Lilith belépett, szinte teljes sötétség ereszkedett a fülkére, amint az ajtó nyikorogva zárult be mögötte. Az egyetlen fényforrás a választófal rácsos ablaki közt szűrődött át, éppencsak megvilágítva az ott tartózkodó Florian atya arcélét.
– Dícsértessék a Jézus Krisztus – szólt halkan a fiatal hang odaátról.
– Öhm... – Lilith zavartan köszörülte a torkát. Fogalma sem volt, mit kellene erre mondania.
– Ezt mondod, mikor belépsz – okította türelmes, kedves hangon Florian. – Mindörökké Ámen.
– Úgy – felelte kurtán Lilith.
– Térdelj le a párnára, ami a földön van – mondta a férfi.
Lilith így tett, bár nem igazán értette, mi értelme van ennek az egésznek. A hang mindenesetre sokkalta bizalomgerjesztőbbnek hangzott, mint az öreg Detlefé.
– Most gyónsz először? – kérdezte, s Lilith még a sötéten át is érezte mosolyának melegét.
– Igen. Nem tudom, hogy kell – vallotta be. A térdelés elég kényelmetlennek bizonyult, így amilyen csendben csak tudott, átült a hátsójára és kényelembe helyezte magát a fülkében.
– Segítek neked. Most azt kell mondanod, hogy gyónom a Mindenható Istennek és neked Lelkiatyám, hogy ezeket a bűnöket követtem el...
Lilith kellemesnek, sőt, vonzónak találta Florian atya hangját. Volt benne valami bársonyos, valami élettel teli, ami a többiekből, akikkel itt eddig találkozott, valahogyan hiányzott.
Lassan széttárta a combjait a párnán, de a fülke túl szűk volt, így térde a falának koccant.
– Minden rendben odaát? – kérdezte Florian atya.
– Azt hiszem... – Lilith nyelve hegyével megnyalta a mutatóujját, s észrevétlenül lábai közé nyúlt. Egészen átfázott puncija végre vérrel kezdett telítődni.
– Szóval, te vagy az én Lelkiatyám? – kérdezte búgó hangon. Florian számára ismeretlen hanglejtés volt ez, maga sem értette, de zavart keltett benne a lány beszéde. óta papnak készítették fel, életét Istennek szentelték. Ami a nőket illeti; csak az apácákkal és tulajdon anyjával találkozott, ezidáig.
– Most igen. Miután meggyónod nekem a bűneid és megbánást tanusítasz, feloldozást nyerhetsz.
– Mi az a bűn? – kérdezte Lilith, s már két ujjával hatol a hüvelyébe. Egészen nedves lett, amint Florian atya beszélt hozzá. Ujjai tocsogása átszűrődött a gyóntatófülke rácsain.
– Mondd, hová jártál iskolába? – kérdezte furcsállkodva a pap, elengedve a cuppogást füle mellett, melyet egyébként sem tudott mire vélni. A lány bőre biztosan vizes maradt a tisztító merítés után, és zavarában fészkelődhet odaát.
– Waldkirchenbe, de aztán kivettek az osztályból... – Lilith felnyögött, behajlított ujjai a G pontját bökdösték, mellei megkeményedtek. Florian romlatlansága olyan étvágygerjesztő volt számára, mint másnak egy gőzölgő tál meleg étel az asztalon, egy dolgos, nehéz nap vacsorájánál ülve.
– Miért? Mondd, mit csinálsz te odaát?
– Jöjjön és nézze meg maga, Lelkiatyám – Lilith élvezkedett és alig várta, hogy egészében láthassa a férfit.
Florián atya arcának sziluettje eltűnt a halovány fényű rácsos ablak takarásából. Sietve kerülte meg a gyóntatófülkét. Kinyitotta és döbbenetében szóhoz sem jutott. A lány háttal ült neki, válla felett hátra pillantva, résnyire nyílt ajkakkal, enyhén kidugott nyelvvel lihegett. Szemeiben démontűz vágya égett és a pap nem volt többé ura önmagának. Férfiassága keményen meredt előre a papi csuha alatt, Lilith azonnal megigézte őt.
– Mi van atyám, hosszú volt a cölibátus? – kérdezte nevetve, s feléje fordult, széttárt lábakkal, nedvességtől csillogó öllel kúszott előrébb a férfi felé. Elvette onnan kezeit, saját melleit markolta velük, közben egyenesen Florian vágytól homályos, ködös szemeibe bámult. – Na gyere Flo, mire vársz még? Ugye te sem hiszel a szűz fogantatásban?
Lilith kacagott, Florian meg, mint ki eszét vesztette, letépte magáról öltözetét, vadállati ösztönének engedve vetette magát a lányra. Merev farkát mindenféle előzetes finomkodás nélkül tövig vágta Lilith hüvelyébe. A pokol forrósága ahhoz képest gázlángolás lehetett. Körülölelte, magába szippantotta, egyre mélyebben és mélyebben. Ott hágta meg, a templom rideg kőpadlóján, a gyóntatófülke mellett és Lilith úgy vonaglott alatta, mintha még sosem élvezett volna így. Legalábbis nagyon, nagyon régen. Egészen más volt, mint az a szerencsétlen Hans-Jürgen, vagy a postás, vagy a Waldkircheni Általános Iskola igazgatója... Florian erős, szép, még ereje teljében lévő férfi volt, kihasználatlan erőforrásokkal.
– Keményebben – lihegte a fülébe. Testük ütemre hullámzott, Lilithet cseppet sem érdekelte a hideg föld kényelmetlensége. Tekintete a festett, színes üvegmozaik ablakokra vándorolt, melyeken angyalok fuvoláztak repkedve. – Jézusom, ez nagyon jó – sikoltott, hüvelye rászorult Florian atya farkára, ujja a férfi fenekébe markolt, így diktálva az ütemet. Órákig képes lett volna élvezni ezt a fajta baszást, ilyen intenzitással. Vérkeringése felpezsdült, ajkai parázslottak. Olyan nagyon hideg volt az a tisztító fürdő...
Florian lihegett és nyögött, csak dugta és dugta, mintha az élete múlna rajta. Léptek zaja visszhangzott a templom főtermének falai között. A novíciusok kettesével, szép sorjában készültek a vacsorához, melyet az étkezőben kívántak elfogyasztani. Lilith előbb vette észre őket, mint ők a földön kéjelgő párost, s magában már előre örült, miféle finomságokat tartogathat neki Oberfrauenwald Kolostora.
A sor egyszerre megállt, a döbbenet, undor és félelem kaotikus energiái körbeölelték a zavartalanul tovább élvezkedő Lilithet és Florian atyát. Lilith körültekintett, pillantása megállapodott a szemközti falon, a feszület alatti, jókora, aranyozott szegélyű, fal szélességű tükrön. Viszont látta abban az apácák seregét, Floriant, s belső démonának csavart szarvú, túlvilági képmását. Rekedt hangon így szólt:
– Jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod! Ámen.