A fájdalmas szeretet 2-3. rész

2. rész – A bűnhődés nemei

Egy óra sem telt el, a vacsora is majdnem elkészült, mikor Kati beállított a konyhába. Lenge, sárga, nyári ruhában volt, és szvetterben.
– Ő... szeretnék valamit kérdezni.
– Nyugodtan – válaszoltam
– Szóval... lehetne-e esetleg, hogy itthon... mert nagyon fáj a fenekem... hát nem kellene bugyit viselnem?
– Ez természetes – mosolyodott el Éva.
– Semmi esetre sem! – mondtam egyszerre Évával, de én folytattam is – Talán, ha nem szemérmetlenségért kaptál volna ki, akkor talán megengedném, hogy kényelmesebb legyen... de most semmiképp sem! Szemérmetlenséggel tetézzük a szemérmetlenséget?! Talán most sincs rajtad bugyi?!
– Dehogynem – mosolygott Kati, és hogy bebizonyítsa, felhúzta a lenge kis szoknyáját, hogy látható legyen a fehér bugyija. Sőt, még meg is fordult, és megmutatta, ahogy szinte megfelezi lila félgömbjeit a bugyi erősítése. Feneke szinte kitüremkedett a bugyi szélének két oldalán, és még a bugyi alól is kiütött a lila szín.
– Én is pont így gondoltam. A másik az lenne, hogy elkérhetném-e azt a fakanalat, amivel kikaptam?
– Persze – válaszoltam – Vidd csak.
– Köszönöm – rebegte, miközben felvette az asztalról, onnan, ahova Éva tette le a verés után – Odateszem az asztalomra, hogy emlékeztessen... és, hogy bármikor kéznél legyen Éva néni, ha úgy véled, hogy megérdemlem. Ha gondolod... akár a ruhám ledobálásáért is megérdemlek párat...
– Felesleges – válaszolta Éva mosolyogva – az már bele volt számolva abba, amit kaptál.
– Köszönöm. És végül azért jöttem, hogy ne segítsek-e valamit a főzésbe? Vagy bármi másban?
– Na! Mi történt? – nevettem fel – Kaptál párat, és máris kis angyal lettél?
– Hát... tudod apu... úgy gondoltam, hogy az, hogy kikaptam, az egy dolog... de jóvá szeretnék tenni mindent, és emiatt mindent megteszek, és megmutatom, hogy tudok én rendes és jó is lenni... hogy ne szomorítsam meg jobban a szíveteket.
– Hogy ne szomorítsad meg a szívünket... Hmmm... ezt meg honnan vetted? Mert eddig ilyen szavakat még nem hallottam tőled! Ezek nem teljesen a saját gondolataid, igaz?
– Hát, igaz.
– Na mesélj csak!
– Szóval felmentem, és beleültem a kádba, hogy hátha nem fog annyira égni a fenekem.