A Tigris istennő

Az éjszaka kellős közepén jönnek értem. A fekete indiai éjszakából kinyúló sötétbőrű kezek a számra tapadnak, nehogy hangosan felkiáltsak. Legalább fél tucatnyian vannak és mind egyszerre ragadnak meg. Még csak esélyem sincs, hogy felvegyem velük a küzdelmet, pedig először megpróbáltam. Az egyetlen hang, amit hallok, nem más, mint hevesen kalapáló szívem. A csuklómat szorosan megkötözték durva kenderkötéllel, akárcsak a bokámat. A számba egy halom rongyot tömtek, aztán még ezt is átkötötték durva kötéllel, ami keményen vágott a szám sarkába.

Az éjszaka csöndjében a falusiak, akikkel az előző este még együtt vacsoráztam és cseverésztem, most a fejük fölött cipelik megkötözött, mezítelen testem a távoli indiai faluból valahová a környező dzsungel sötét mélyébe.

És miközben egyre mélyebbre hurcolnak a dzsungel homályába az éjszakai teremtmények hangjai és a gazdagon termő talaj illata közepette, a pániktól sebesen kalapáló szívem lassan kezd megnyugodni. Már tudom, hogy szinte bizonyosan meghalok ma éjjel, és ez ellen semmit sem tehetek, teljesen vagyok. A csöndes belenyugvás úgy ölel körül, mint maga a sűrű sötétség, melyhez lassan hozzászokik a szemem. Azért jöttem a világnak ebbe az elrejtett, távoli zugába, hogy új élményekre tegyek szert, új kalandokat éljek át. Hát most nagyon úgy néz ki, hogy meg is kapom, amiért jöttem.

Sorsom beteljesedésének helyszíne egy két méter hosszú, egy méter széles tömör kőlap. Leginkább egy asztalhoz vagy egy ágyhoz hasonlít, maga a kő pedig simára kopott a sok-sok éves vagy talán több évszázados használat során. Az asztal két végénél fatörzs vastagságú oszlopok álltak.

A falulakók a kőlapra fektetnek, összekötözött csuklómat és bokámat az oszlopokhoz rögzítik, aztán egy kivételével mind elvonulnak. Kissé meglepődöm, mikor a holdfényben felismerem annak a kedves, idősebb férfinek az arcát, akinek a házában megszálltam. A férfi kezében egy éles késsel úgy hajol fölém, hogy jól látom arcán a tigriskarmoktól származó régi sebhelyeket, melyek kétségtelenné teszik személyazonosságát.

Ahogy az arcom felé közelít azzal az éles késsel, hirtelen ismét pánikba esem, pedig a késsel csak a szájpeckemet rögzítő kötelet vágta el.

Mikor végre újból meg tudtam szólalni, azt kérdezem tőle:

– Miért teszik ezt velem?