Lilith megéhezik 1. rész

A Blumenthal család lányai jólneveltségükről voltak ismertek a hegyek közt megbújó kisvárosban, Waldkirchenben. Bár a kicsiny német helység síparadicsom hírében állott, és a téli szezonban turistákkal telt meg, a helyiek szegről-végről, többnyire vezetéknévről jól ismerték egymást. Frau Blumenthal Kerstin gondosan ügyelt a családja jó hírére. Rendszeresen látogatta a vasárnapi Istentiszteletet, szerény szavú, de bőkezű asszonyság volt. A helyi pap szerette, a hitgyülekezetben köztiszteletnek örvendett.
Lányai a tizennégy éves bakfis Lilith, és a szinte kész nő, tizennyolcat töltő Inge a takaros nappaliban várakozott a verőfényes, májusi vasárnap reggelen. Minden díszpárna a helyén, tökéletes párhuzamban pihent a kanapén, a kockás függönyök gondosan elrendezve, a fodros kis megkötő által rögzítve engedték be a hegyvidéki nap első, szúrós sugarait a ház ablakain. A két lány egyenszoknyát és galléros blúzt viselt, egy halovány színárnyalat jelezte csak az apró különbséget. Meg egy furcsa motívumot ábrázoló ezüst medál, mely Lilith nyakában lógott, fekete, hasított bőrre fűzve.
Kerstin Blumenthal még igazított egy leheletnyit feltűzött, természetes, szalmaszín kontyán, és merev mosollyal üdvözölte lányait.
– Indulhatunk? Peter atya már vár bennünket. Inge, fogd ezt a kosár süteményt... Lilith, rajtad meg hogy áll az a blúz? – durva, kimért mozdulatokkal igazgatni kezdte fiatalabbik lánya gallérját. A fordított pentagramm közepén baphomet fejet ábrázoló szigilen megcsillant a fény. – Mi ez rajtad? – szisszent fel méltatlankodva Kerstin. – Azonnal vedd le!
– Nem – vágta rá a lány, és makacsul rejtette újra ruhája alá szeretett medálját.
– Leveszed, vagy letépem – közölte ridegen anyja. – Miért nem tudsz olyan lenni, mint a nővéred? Miért van rád mindig gondom? – színpadias fájdalommal az arcán fordult Inge felé, aki kicsit még ki is húzta magát büszkeségében. Lilith megszokta az efféle okítást. Folyton Ingéhez hasonlították, ő, a kisebbik lánytestvér számított a család feketebárányának. Ha vendégségbe mentek, Inge tanulmányi eredményéről, érdemeiről, na meg persze az első osztályú, udvarias és tökéletes udvarlójáról zengtek dicshimnuszokat. Úgy tettek, mintha ő ott sem lenne és ez volt a jobbik eshetőség, így legalább békében elfogyasztotta az ételt, és még arra is maradt ideje, hogy titkos rituáléit űzze, a mit sem sejtő jókeresztények tudta nélkül.