Lilith megéhezik 4. rész - Apácashow

A fali tükör portálként nyílt meg Darkmoon Lilith előtt, átengedve a succubust a fizikai létsíkra, és ő boldogan, ereje teljében vette át az uralmat Oberfrauenwald apácái felett. Florian után néhány szűz apáca igazán nem jelentett gondot számára. Fiatal és idős egyaránt finom és bőséges táplálékot jelentett neki, hiszen az öregek már oly’ régóta elfojtották és gyarapították szexuális vágyaikat, míg a fiatalok zsengék, butuskák, ezáltal különösen fenségesnek bizonyultak a nagyétkű démon ízlésének.
Nagyjából huszonöt nővér – beleértve a rangidős, magasabb tisztségű Gertrude-ot – állt ott, lassanként megadva magát a megszállottságnak, s a vele ébredő, ismeretlen erejű és eredetű, elemi ösztönnek. A vágy dallamként zendült egy-egy hirtelen felszakadó sóhajban és Lilith volt a karmester.
Elegáns színpadiassággal tolta el magától a megilletődött Florian atyát, kecsesen állt fel, hüvelynedvei még ott csillogtak a pap meredező, vértől lüktető farkán. Lilith intett Gertrude nővérnek, meg még egy, húszéves forma novíciusnak, aki Katharina névre hallgatott. Azok ketten átszellemült engedelmességgel térdeltek Florian elé, résnyire nyílt szájjal, kiöltött nyelvvel, Lilith parancsára várva.
– Tisztogassátok le szépen! – érkezett az ukáz és a két nővér szorgalmasan, két oldalról kezdte lenyalogatni Lilith ragacsos, jellegzetes aromájú nedveit Florian hímtagjáról. Az atya szőke feje hátrahanyatlott, nagyon élvezte a történéseket, hagyta, hogy a nővérek Lilith irányítása alatt olyan földöntúli gyönyörben részesítsék, amiről eddig, a keresztény egyház hű szolgájaként nem is álmodozhatott volna...
– Most pedig szopjatok felváltva, míg Florian atya el nem élvez! Gertrude, te kezded, anyukám... – mormogta Lilith, tövig nyomva az idősebb apáca fejét a jókora faszon, annak torkát súrolta a makk, öklendező reflexeket kiváltva belőle. Lilith hagyta, hogy Gertrure magától, a saját tempójában, de Florian farkát megfelelő mélységben benyelve folytassa az orális kényeztetést. Majd mikor Gertrude könnyei a nyálával folytak egybe és a főnővér alig jutott levegőhöz, Katharina vehesse át a helyét, jóval gyorsabb ütemű, fiatalos lendületű, kiforratlan technikájú, de meglehetősen lelkes szájtechnikáját alkalmazva. – Jó, csak így tovább – Lilith elégedetten simogatta meg a fejüket, közben a többiekhez fordult.
Azok kíváncsiskodva nézték a négyest, némelyikük már türelmetlenül matatva saját ruháján keresztül, vagy éppen az alatt.
– Szabadítsátok fel tudatotokat és lelketeket a belétek vert értelmetlen erkölcsi gátak béklyói alól! – szónokolt Lilith szenvedélyesen – Basszatok úgy, ahogyan egy hétköznapi ember, aki nem féli egy rothadó isten falsch szabályrendszerének megsértését!
Az apácáknak több sem kellett. Vadállatként vetették magukat egymásra, fityulák csúsztak félre, hófehér alsóneműk áztak csatakosra, fekete egyenruhák és gátlások szakadtak fel, gyönyörűséges, bűnös szinkronban. Az egyik novícius az ima padnak döntötte a másikat, felrántva annak alsó szoknyáját, lehúzva fodros bugyiját, arcát hátsó felébe fúrva nyalta, mintha elmúlt évei elvesztegetett idejét akarta volna most azonnal bepótolni. A másik hangos nyögéseket hallatva élvezkedett, míg egy harmadik, már meztelen nővér elébe került, termetes, szabaddá vált kebleit kérdés nélkül nyomva a padnak döntött nővér szájába. Mellei között morzsolódó gyöngyös rózsafüzér lógott. A többiek a földön, az oltáron, a padokon, s a terem egyéb pontjain estek egymásnak.
Lilith elégedetten szemlélte a kialakult káoszt, melyben mégis ott volt a rend, de ezúttal már nem az egyházi.
Az ima padon egymást izgató apácák felé vette az irányt, kicsi ujjaival észrevétlen akasztotta le a rózsafűzért Stefanie nővér nyakából. Ajkai közé fogva húzta végig, nagy mennyiségű nyállal síkosítva az egyházi szimbólumot jelentő csecsebecsét. Határozottan tolta félre a terpeszben térdeplő apáca ánuszrózsáját nyalogató novíciust, először ujját dugta be az alaposan előkészített, fényesre nyalt végbélnyílás rózsaszín ráncolódó gyűrűjébe. Finoman, de fokozatosan növelve a nyomást ujjazta az apáca ezidáig szűz seggét, közben duruzsoló hangon becézgetve a nyöszörgő lányt.
– Jól esik, igaz? – kérdezte, másik kezében a rózsafűzér gyöngyeivel játszott.
– Igen – felelte az elfúló hangon.
Lilith szemenként kezdte feltolni az apáca végbelébe a rózsafüzért, annak teljes hosszában, végén az ezüst kis kereszttel, amit szándékosan lógni hagyott fenekének két félgömbje közt. Stefanie nővér közben gyengéden simogatta a csiklóját, megkönnyítve és élvezetesebbé téve a hosszú tárgy befogadását a szűz apácának.
– Önként jelentkezőt kérek, aki a szájával húzza ki! – Lilith csillogó szemekkel kereste a jelöltet. Fürkésző tekintete átsiklott egy apácácskán, de mélyen tudatába véste a talán vele egykorú, szőke lányka félénk alakját. A lány próbált meglapulni a többiek között, láthatóan nem hatott rá Lilith mindent elsöprő hipnotikus energiája. Majd később még foglalkozik vele, de most, most kellett valaki, aki zokszó nélkül véghez viszi akaratát...
– Gertrude nővér! – vigyorodott el Lilith – Jöjjön csak ide egy pillanatra, új feladatom van a számára... Stefanie, te menj és intézd el Florian atyát! Ülj rá, és lovagolj rajta élvezésig! – közölte nemes egyszerűséggel a spontán tervet, mintha csak bármelyik középkategóriás pornófilm forgatókönyvét lapozta volna fel véletlenszerűen.
Stefanie és Gertrude zombiként cseréltek helyet. Eddig is engedelmesen vetették alá magukat egy felsőbb hatalomnak, nem volt nehéz a másik oldal ereje alá hajtani gyengécske elméjüket, s haloványan pislákoló akaraterejüket. Gertrude nővér négykézláb mászott oda és vette szájába a keresztet, ami nővére fenekéből lógott ki. Rückverzben hátrálva, fokozatosan húzta ki a rózsafűzért a nővér ánuszából, aki mindezt egyre erősödő nyögdécseléssel kísérte. Stefanie gondolkodás nélkül ült rá Florian robbanásra kész, kőkeményen ágaskodó falloszára, felnyársalva ezzel szűz hüvelyét. Vér és kéjnedvek vízesése zúdult le a papi faszon, amint szűzhártyája fájdalmasan szakadt át, és ő önkívületben csúszkált fel-le a pap farkán. Stefanie nővér sikoltozott és élvezkedett a fájdalmas gyönyörűségtől, Florian atya pedig életében először élvezett bele egy nőbe.
Lilith ereje lassan a tetőfokára hágott, az oltár lángra lobbant, az ablakok és tarka szentképeket ábrázoló üveg freskók robbanásszerűen törtek szilánkokra.

Az élvezet mézédes hangjai, éles orgazmussikolyok, a lángoló oltár megadó recsegése és fa pörkölődése közt alig hallhatóan csuszogtak Detlef esperes léptei. Lilith füle akár egy éjjeli lényé, olyan kifinomultan érzékelte még a magas frekvenciákat, talán a denevérekkel is kiválóan szót értett volna. Irritálóan zajosnak hatott számára a főpap minden egyes lépése, mintha az a dobhártyáján sétált volna. Egymásba olvadt orgiázó apácatömeg saját delíriumában fürödve, józanságát és gátlásait rég levedlette, mit sem érzékelt mindebből. Ők csak lógó nyelvvel nyalakodtak magukon és egymáson, mint megannyi fekete-fehér bagzó macska. Lilith és Detlef perspektívájából nem is lehetett megállapítani hol végződik az egyik, s hol kezdődik a másik nővér. Az arcok kéjnedvekkel folytak egybe, a nevek nyöszörgések közt identitásukat, míg a testrészek résekbe hatolva primer funkciójukat vesztették el.
Detlef főatya két tenyerét hosszú csuhájának átellenes ujjaiba dugta, merev, hamuszürke arccal állt meg Lilith előtt. Egészen úgy festett, akár egy jókora, fekete imátkozó sáska, Lilith ezzel szemben valósággal ragyogott az őt övező, örvénylő, még földi halandó számára is szinte tapintható szexuális energiaáramlat mértani középpontjában. Töltődött. Vörös, démoni energiahálózat pulzált frekventikusan testének minden apró négyzetcentiméterén, fekete aurája pedig mindent, mindent éhesen nyelt magába.
Detlef nem állott azon a szinten, hogy harmadik szemével jól láthassa ezen jelenség földi manifesztációját, de zsigereiben érezte; az Ördög leánya tette ma tiszteletét Oberfrauenwald szent kolostorában.
– Állítsd le! – mennydörögte a lány arcába, annak sötét szemei mintha megmozdultak volna, egyenesen rá fókuszálva.
– Miért is tenném? – kérdezte egyszerűen a nagyon is eleven Lilith, emberfeletti, rekedt vágytól eltelt hangján.
– Még megmenthetem a lelked, még várhat reád üdvösség...! – Detlef kétségbeesve próbálta állni Lilith mindent elsöprő erejét. Szél támadt, mely nem odakintről fújt, s még magasabbra szította az oltárt lassanként felemésztő, már a falon lévő kereszt horizontális egyenesét nyaldosó lángokat.
– Sem nekem, sem a világnak nincs szüksége a te egyházad hazug, nevetséges dogmáin alapuló üdvösségére! A te semmirekellő Istened buta birkanyáját balra terelem, házát purgatórium tüzével égetem porig és neked van még egy utolsó lehetőséged a megadásra és megtisztulásra! – Lilith széttárta karjait, az ördög szónokolt belőle és Detlef tudta; az ő ideje leáldozott.
Szomorú lemondással szemeiben nézett körül a magukból és ruháikból kivetkőzött apácák veszettül vonagló hadán. A templomi helyiségben szürke füst gomolygott, a szénfeketévé égett, egykor aranyozott kereszt megfordult a falon.
Detlef megpillantotta a lány mögötti falon függő festményt, mely Probst nővér portréját őrizte egy dekád óta. Az olajfestmény mintha ki akart volna emelkedni a kétdimenziós festmény síkjáról, emberi elme számára felfoghatatlan módon elevenedett meg, valósággal életre kelt.
Lilith ajka mosolyra húzódott, élvezettel figyelte a Detlef félelemtől óriásra tágult fekete pupilláiban Probst nővér képében tükröződő halált.
Nina Probst árva kislányként került a kolostor gondozásába, szülei odavesztek egy, a falujukat sújtó szörnyű tűzvészben. A kis Nina rejtélyes körülmények között élte túl a tűz tomboló haragját. Egyesek Isteni csodának tulajdonították a jelenséget, mások azt pletykálták, Nina Probst gyújtotta a tüzet. Mindenesetre a a kolostor, Detlef esperes és Gertrude nővér gyámságára bízták, ahol szépen növekedett tovább. A novíciusok szerették, jó hallgatóság volt, minek után soha nem beszélt; simulékony természeténél fogva bármilyen munkát ráoszthattak, amihez kevésbé fűlött a foguk. Probst nővér nem panaszkodott.
Történt egyszer, hogy Probst nővért tették felelőssé az ostya és persze az elmaradhatatlan misebor beszerzéséért, Michael Baum első – s egyben sajnos utolsó – áldozása előtt. Az ifjú Michael nem érte meg elsőáldozásának végét, s mivel halálának rejtélyes beállta előtti percében pont a miseborba talált kortyolni, a gyanú Ninára terelődött. A fiatal nővér mindhiába bizonygatta ártatlanságát Isten és az egyház szent színe előtt, tökéletes bűnbak vált belőle és még aznap száműzték Oberfrauenwaldból.
Bűnös volt-e valójában a szőke, kék szemű, angyal-arcú Probst nővér? Örök homályba veszett a titok, Nina Probst hollétével egyetemben. Emlékét – és talán szellemét – a kolostor főtermében függő olajportré hátborzongatóan élethű képmása őrizte tovább.
Mire Detlef esperes annyit mondhatott volna "Istenem, segíts", Probst nővér kitört a keretből, nem tartott három egész másodpercig, míg kétdimenziós mása kiemelkedett a képből, molekuláira bomlott, majd egy szemvillanás alatt újra – immár tapintható – hús-vér női alakot öltött. Lilith ereje és Nina Probst sötét energiái egyesültek ott, abban a kerek, egyszerre holt, mégis oly' élő nővér testében, kit fekete mágiával foglaltak keretbe ezen és a másvilág, valahol e föld és a pokol első kapuja között.
Nina Probst méretes keblei súrolták Detlef reszketeg mellkasát, a száműzött nővér visszatért és vörös, telt ajkain egy hatalmas tomporú bestia éhező-várakozó mosolya ragyogott.
– Hallo, Detlef, emlékszel még rám? – kérdezte a nyilvánvalót. Bár lett volna elég ideje elfeledni! De most itt állt előtte, teljes fenyegető valójában.
– Emlékszem – rebegte a főpap holtra váltan.
– Legalább az utolsó szavaid őszinték voltak – szólt Probst nővér azon a negédes, mély és kissé kesernyés utóízű hangján.
Két kezébe fogta Detlef arcát, húsos, duzzadt száját az öreg papéra tapasztotta, úgy szívta ki belőle az összes maradék életet – mert lélek az már egyébként sem sok lappangott benne. Főleg az apáca növendékekkel folytatott fajtalankodás, s minden elhangzó hazug tagadás után. Az öreg test porhüvellyé lett, majd Lilith akarata szerint további részecskékké bomlott. Mint szélfútta, fekete hamufelhő lebegett, végül sorokba rendeződött, másvilági angolnaként a levegőben úszott egészen a keretig, mi eddig Nina Probst börtönéül szolgált. Detlef esperes arca fekete és emberbőr színéből álló mozaikokban rajzolódott ki, egyre élesebben kontúrozódva. Lilith lehunyta szemeit, Detlef vizenyős, rémült szemei vele párhuzamosan pattantak ki a képen, szája az utolsó kilehelt lehelletet és rettegését formálta meg az örökkévalóságig ottrekedt érzelmek energiáiba foglalva az éterben. E világi képét a keret tartotta Oberfrauenwald kolostorának ódon falai között.
– Jó újra itthon – nyújtózott ki Probst nővér.
– Meghiszem azt – hagyta rá Lilith. A két fúria cinkosan mosolygott össze. Jól tudták;hamarosan egy egész világ hever majd lábaik előtt.