A kóró 1. rész

A pofonra nem számítottam. Utána mindkét kezével megragadta a vállamat és nagyujjával a torkomat szorítva, vállaimat lefelé nyomva sziszegte:
– Most pedig le fogsz szopni, te kis kurva!
Hirtelen Apu tanítása jutott eszembe, amikor megmutatta, hogy lehet védekezni, különböző támadások ellen. Két kezemmel ujjaimat ökölbe szorítva szétütöttem a kezeit, majd térddel az ágyékába rúgtam, kicsit balra elhajolva, majd mikor összegörnyedt a fájdalomtól, összefogott két kezemmel a tarkójára csaptam. Eldőlt. Én futni kezdtem. És patakzottak a szememből a könnyek. Nagyon nyomorultnak éreztem magam. , bántottak. Haragudtam az egész világra. Nem messze laktunk, berohantam a házba, a szobámba és elterülve az ágyon, zokogni kezdtem. Hangosan és panaszosan. Úgy éreztem, az egész világ összeesküdött ellenem. Egyedül voltam, magányosan. Mind a 148 centimmel és a 42 kilómmal 23 évesen.
Váratlanul nyílt az ajtóm. Apa jött be. Odajött az ágyamhoz és kicsit tanácstalanul álldogált.
– Babácskám, mi baj van? – kérdezte aggodalmaskodóan.
– Hagyjál békén! – kiáltottam és még keservesebben kezdtem sírni. Arcomat a párnába fúrva rázta testemet a sírás. Az egész világ fájdalma tört elő belőlem.
– Engem nem szeret senki, , bántanak! Még te is! – zokogtam. Legszívesebben ott helyben meghaltam volna. Csúnya vagyok. Senkinek nem kellek. Kicsi vagyok. A melleim is kicsik. Engem csak bántani lehet. És különben is.
Apa ácsorgott tétován, majd leült az ágy szélére és megsimogatta a hátam. Megráztam magam.
– Hagyjál! Te is csak bántani akarsz! – és még hangosabb zokogásban törtem ki. Egész testem rázkódott a , a fájdalomtól, hogy milyen rémes az életem.
Apa felállt, kicsit álldogált tétován, majd kiment a szobámból.



Nyolc éves voltam, mikor édesanyám itt hagyott minket, disszidált külföldre egy hapsival. Rá két évre derült ki, hogy egy balesetben meghalt. Nem messzire laktak anyai nagyszüleim tőlünk. Sokat segítettek nekünk. Vigyáztak rám, nagyanyám tanított főzni, meg takarítani. Nekem, a legfontosabb Apa volt. Mindig alig vártam, mikor ér már haza. Voltam vagy 12 éves, mikor nagyanyámnak megköszönte, hogy milyen szépen rendben tartják a lakásunkat, mire nagymamám meglepetten mondta neki, hogy már régen nem jártak nálunk. Apa rám nézett fürkészőn, de nem szólt semmit.