Oh, West! Oh, Jack! 4. rész

– Garison és bandája egy pár napja rabolták ki a bankot. De mielőtt elmenekültek volna rajtuk ütöttünk. Garison az egyetlen személy, aki tudja, hogy hová rejthették el a pénzt. A többiek már a föld alatt vannak. Napok óta... – nem mintha nem érdekelt volna Derek mondanivalója, viszont felmérve egy nálam sokkal idősebb férfi testét sokkalta izgalmasabbnak tűnt.
Öregebb volt, habár a mozgása és a testét fedő ruha alatt megbújó testre gondolva lehet, hogy bármely vele egyidős ember elbújhatna mellette. Kék szemek, nőcsábító mosoly, egy pár ősz tincs a még mindig aranyszőke hajában.
Napbarnított bőr és a feszes segge sok mindent mutatott számomra, de azt nem, hogy ez a férfi ne lenne képes szólásra bírni egy másikat. De talán éppen ez volt a probléma.
– Itt is vagyunk. – a seriff irodája nem állt másból mint egy asztalból mögötte egy szék és egy szekrény.
A sarokban pedig három rácsos cella foglalta a helyett, melyek közül a középsőben ott ült egy fekete férfi az ágyon. Jelenlétünkre felénk fordult, majd mosolyogva a rácshoz ment keresztbe font karral.
– Na mi van seriff? Egyedül már nem bírsz velem? – nevetett hangosan. – Mit érsz azzal, hogy ő itt van jó ember? Akkor sem fogom elárulni, hová rejtettük el, ha ennek az illetőnek valamiféle indián hatalma is lenne.
A fejét a rácshoz nyomta.
– Sosem fogod megtudni. – aztán a cellája falának dőlve figyelt minket.
– Látja mivel van dolgom. Makacs gazember. – az asztalának dőlt és köpött egyet az elítélt felé, aki erre beintett neki egyet.
Ezen mindkettő gúnyosan elmosolyodott, majd Derek felém fordult.
– Na van valami ötleted Jack, hogy hogyan is szedjem ki belőle az igazságot? – ránéztem Garisonra, aztán a seriffre és azt hiszem támadt egy ötletem.
– Nehéz ügynek nézni ki.
– Nekem mondod.
– De talán most még nem kell elmondania az igazságot. – a seriff felült az asztalról és már a kérdését formálta volna az ajka, amikor az ingét megrántva felém húztam. – Előbb még játszunk egy kicsit.
Az ajka eleinte nem engedett és szinte harapta a számat, de ahogy a kezem a nadrágja elejére tévedt ott aztán volt bizonyíték bőven arra, hogy nem bánja.
– Én ez nem értem mi... – újból megcsókoltam és irányítva a cella felé fordítottam a fejét, amire én már az elsőnél felfigyeltem.
Garison a nadrágja elejét markolászta, miközben minket figyelt. A seriffnek egyből leesett.