A gondolat ereje 2. rész

V.
Látogató
Másnap reggel a szolgálatos nővér közölte, hogy Zsuzsa pár napig nem jön be mivel hirtelen el kellett utaznia családi okokból. És üzeni, nagyon sajnálja, hogy el kell halasztania a megígért dolgokat. Ahogy ezt közölte a szemében láttam, hogy tudja mit ígért nekem Zsuzsa. Amikor ezt elmondta ismét egy belső hangot hallottam a fejemben: – Ha akarná, én szívesen helyettesíteném Zsuzsát, de most nap közben ez nem lehetséges. Viszont éjjel, hú, a csajok kész csodákat meséltek róla. Kár majd legközelebb..
Belerezegtem, észre is vette. Mi van megbolondultam?
– Valami baj van? – kérdezte félénken.
– Nem-nem. Csak mintha valamit hallottam volna. Talán még nem működik rendesen az agyam.
– Ja de a farkad az működik rendesen... – megint ez a hang a fejemben. Kezdtem sejteni miről is van szó. Csak nem akartam elhinni, hogy ez megtörténik! Talán a baleset és az ütés a fejemre? Ez lehetetlen, az agyam halja mások gondolatait!
A nővér még a szobában volt, nagy levegőt vettem és megpróbáltam a dolgot. Arra gondoltam meg kellene igazítani a vánkost a fejem alatt és a paplant is kicsit kirázni.
– Nem szeretné, hogy megigazítsam a vánkosát és egy kicsit kirázzam a paplant? – kérdezte a nővér.
Ilyen nem létezik, működik a dolog!
– Ha lenne szíves...
Megemeltem a fejem, ő fölém hajolt és megigazította a vánkost. Közben a mellét az arcomba nyomta és megint ez a hang: – Szeretnéd szopogatni őket, ugye?
Csak elmosolyodtam és az arcom a kivágásba nyomtam.
– Nagyon jó az illata Klári. – A nevét a ruháján lévő kártyáról olvastam le.
Kiegyenesedett és egy mosoly kíséretében válaszolt: – Van még más testrészem is ahol még jobb az illatom.
– Látom a kolleginák már meséltek magának, igaz?
– Bizony, igaz – és elpirult.
– És most azon töpreng, hogy igazat e meséltek?
– Honnan tudja ezt, de teljesen mindegy tényleg ezen gondolkodok, – most már olyan volt az arca, mint a főtt rák.
Sajnos itt félbe szakadt a mi kis beszélgetésünk, ugyan is észrevettem, hogy nyílik az ajtó és a feleségem lép be rajta.
Klári gyorsan megigazította a paplant majd egy közömbös, ha valamire szüksége volna, szóljon, mondattal kiment a szobából.
– Szia, betegem, – szólalt meg Éva. – Látom már jobban vagy. Biztos ez a sok fiatal nővér az oka. Milyen malacságot mondtál szegény leányzónak, hogy így elszaladt, olyan vörös arccal?