Az ügyvédnő 1. rész

A történet indulásakor még a huszas évei végét taposó, ifjú titán voltam. Úgy éreztem enyém a világ, de ebben a korban ki nem hiszi ezt. Szerencsés genetikával és meggyőző fellépéssel voltam megáldva, ami húzta magával a többit... biztos állást, jó kocsit és a messziről is kivehető fizetést.
Akkor már hat éve dolgoztam annál az amerikai multi cégnél. Álom munkahely volt. Talán 1997-et írtunk...
Az irodám, vagy találóbb, ha azt mondom: a kis, lekerített sarkom, pont szemben volt az ügyvezetőnk ajtajával. A budai, üvegfalú Business Center általunk bérelt emeletein végig nyitott, jenki stílusú volt a tér. Szerettük ezt, mert karakteresen más – frissebb, modernebb – volt, mint amilyen környezetben szocializálódtunk előtte. És szerettük azért is, mert közel voltunk egymáshoz, tudtunk mindenről, ami körülöttünk zajlik. Mondhatnánk nem voltak titkot, na de azok mindenhol vannak. Azoknak lenniük kell! Ha máshol nem, a fejekben.
Egyedül az amerikai állampolgárságú igazgatónknak volt saját, fallal körülvett és ajtóval zárható szobája, egy kisebb garzon méretében. Persze a reprezentációhoz kellett neki a luxus, a tágas hely, nagy tárgyaló és igényes, hatalmat sugárzó bútorok, mivel állandóan jöttek-mentek a tárgyalópartnerek... köztük a rendszerváltás körüli oligarchák némelyike is, csak akkor még nem tudtuk mi fán teremnek az ilyenek. Egy szó, mint száz, nem pitiáner ügyekről mehetett bent a csevej, biztos nagyon észnél kellett lenni, de 29 évesen engem egész más dolgok mozgattak.
Aznap délelőtt szerencsére sikerült emberi időben, azaz 9 óra körül beérnem. A szokásos reggeli tesz-vesz közben arra kaptam fel a fejem, hogy az irodarészünk állandóan nyitott ajtaján, a lépcsőházból belépett és rögtön az igazgató irodája felé vette az irányt egy rendkívül szemrevaló női alak. Elsőre persze a formás hátsója és izmos lábai ragadták el a tekintetemet, na és az a céltudatos, határozott járás. A ruhája decensen üzletasszonyos, elegáns, de szűk, sötét kosztüm, térd fölött végződő szoknyával, a kellemes nyári idő ellenére természetesen harisnyában csillogó formás lábak és egy szolíd magassarkú. Valahonnan ismerős volt hátulról is, de amíg meg nem állt a titkárnő asztalánál, nem ismertem fel. Épp csak annyit konstatáltam, hogy „te jó ég! micsoda kívánatos mami! ”