A második esély 1. rész

Első fejezet

– A kurva életbe – zihál Mark, ahogy odaérünk.
– Felettünk – tátogja Nicky rémülten.
– El az ajtótól – suttogom, de abban a pillanatban kinyílik a csapóajtó, és egy fémes koppanás töri meg mellettünk a csendet. Megáll az idő, kifut minden vér a tagjaimból. Mark csak a másodperc töredékével mozdul gyorsabban, és mielőtt elránthatnám, ellök minket és ráveti magát a gránátra.
– Fussatok! – Ordítja, majd összedől a világ.

*

– Tartsd már normálisan...
– Kussolj és csináld!
– Add ide, majd én tartom.
– Jó lesz ez így!
– Akkor meg tartsd egyenesen, baszki!
– Hé, srácok – szóltam hátra –, megálljak?
– Jó lenne, mert így csak szétszórja ez a szerencsétlen.
– Szerencsétlen a nénikéd, inkább szívd már!
– Szívnám, ha normálisan tartanád...
– Elég! – Dörrentem rájuk. – Várjatok egy percet.
Kitettem az indexet és lehúzódtam, majd kiszálltam a kocsiból.
– Hova mész? – Kérdezte Tom.
– Dolgom van – válaszoltam ügyet sem vetve a hátsó ülésről kiszűrődő szipogásra. Átléptem a vízelvezető árkot és megálltam egy sövény előtt. Nagyot sóhajtva húztam le a sliccem. Megint jól megjártam ezzel a két okostojással, köszönhetően a lágy szívemnek és persze Megannek, aki addig könyörgött, amíg beleegyeztem, hogy hazaviszem őket. Persze ő még valahol egy afterpartin ropja, tehát ismét nekem kell felügyelnem az ikrek ámokfutását. Sokan úgy gondolják, hogy csak egy csicskás vagyok, de csak az irigység beszél belőlük. Nem sok ember mondhatja el magáról, hogy Kalifornia egyik leggazdagabb családjának a barátja és bizalmasa. Ez természetesen – ahogy az előbb már említettem – rengeteg irigykedőt és haragost szül, de az ember idővel megtanulja kezelni az ezzel járó dolgokat.
– Hé Martin, mi van már? – Dugta ki a fejét a hátsó ablakon Alex.
– Épp dolgom van, ha nem látnád – morogtam. A türelem teljes mértékben hiányzott Alexből, a többi rossz tulajdonságáról meg inkább ne is beszéljünk. Notórius volt, szinte mindent magába tömött, de a kedvence a kokain volt. Ennek köszönhetően félistenként viselkedett, és általában mindig a középpontban volt, jó és rossz értelemben egyaránt.
– Itt hagyunk a picsába, ha nem jössz!
– Kétlem – lóbáltam meg a slusszkulcsot, miután felhúztam a sliccem. Mikor beültem a kocsiba, Alex megragadta a vállam.
– Nem láttad azt a DVD-t, amit a múltkor itt hagytam?
– Nem – fordultam hátra.
– Hogyhogy elkerülte a figyelmed? Úgy tudtam, mindent az ellenőrzésed alatt tartasz – vigyorgott. Utálom, amikor ilyen.
– Lássuk csak... talán a hátul szétlocsolt miatt nem volt az eszemben.
– Ugyan, hiszen nem neked kellett feltakarítani... – hirtelen felcsillant a szeme. – A mosó! – Kiáltotta diadalmasan. – Ott nyúlták le! Gyerünk, szerezzük vissza! – Csapott a vállamra szipogva. Tomra néztem, aki méla undorral gyújtott rá egy jointra, majd elővette a telefonját. Nem én vagyok az egyetlen, akinek néha sok Alexből.
– Na, mire vársz, indíts! – Szólt rám újra, mikor két másodperc múlva sem reagáltam.
– Alex, a mosó a város másik felén van.
– Leszarom, menjünk! – Szólt most már türelmetlenül.
– Nekem mindegy – indítottam be a kocsit.
– Előbb kanyarodjunk haza – szólalt meg Tom.
– Lófaszt, előbb a DVD! Nehogy már körbekocsikázzunk a városon!
– Éppen arra készülünk, te hülye.
– Még van másfél mérföld az elágazásig, döntsétek el, mi legyen – pillantottam a belső tükörbe.
– Kibírsz egy negyed órás kitérőt – fújta ki a füstöt Tom. Ő már nyugodt volt, Alex viszont most kezdett felpörögni.
– Először elmegyünk a filmért! – Jelentette ki vicsorogva.
– Mennyi kokót szívtál? – Mérte végig fintorogva öccsét Tom.
– Semmi közöd hozzá! Kellene neked is, mi? Mondtam, hogy oszd be a sajátod!
– Szóval elfogyott?... Baszki Alex, három óra alatt eltüntettél öt grammot!?
– És ha igen? Mi bajod vele? Egyáltalán, mi közöd hozzá?
– Semmi – pöckölte ki a csikket az ablakon Tom. – Az égvilágon semmi. Megállnál, Martin? Inkább előre ülök.
– Úgyis tankolni kell – kanyarodtam be egy benzinkútra. – Jó lenne, ha a kocsiban maradnál – néztem Alexre, mikor megálltunk.
– Oké, apa – gúnyolódott. Kiszálltam, Tom követett.
– Ez egy paraszt – nézett rám.
– Ne foglalkozz vele – vettem le a pisztolyt a kútról.
– Egyre gázabb – meg kellett emelnie a hangját, mert a kocsiban teljes hangerővel megszólalt a zene.
– Már arra is gondoltam, hogy beszélni kéne anyával.
– Ugyan már, szerinted nem tudja? – Néztem rá.
– Micsoda? – Döbbent meg Tom.
– Mit gondolsz, miért vagyok állandóan veletek?
– De... – láthatóan sokkolta a dolog. – De azt mondta, hogy ha megtudja, elvonóra küld minket!
A hirtelen beállt csendben (Alex számot váltott) az utolsó pár szót az egész töltőállomás hallotta. Szombat reggel lévén weekendezni induló családapák feje fordult felénk úgy, mintha vezényszót hallottak volna.
– Ezt ne most beszéljük meg – morogtam. – Szerintem ülj vissza.
Tom megzavarodva ült be az első ülésre, miközben újra feldübörgött a zene. Szinte égettek a rosszalló és megbotránkozott pillantások, mikor beléptem az üzletbe. Magamhoz vettem pár energiaitalt és péksüteményt, majd beálltam a sorba.
– Mindig ez van – morogta előttem egy testes, kopaszodó figura. – Úgy be vannak tépve, hogy nem tudnak magukról, aztán kész a baleset...
– Adhatok még valamit? – Nézett rám mosolyogva a szőke kasszás lány.
– Egy karton Marlborot kérek.
– Martin?
Ismertem a hangot, de nem hirtelen nem tudtam hova tenni. Megfordultam.
– Jenny, szia!
– Mi újság? – Kaptam két puszit és egy ragyogó vigyort.
– Munka – intettem a kint álló Chevy felé.
– Hogyhogy csak a két aranyifjú?
– A gyémántlady még bulizik. Elég jól informált vagy – hunyorogtam rá.
– Ne viccelj, Nora szerintem az egész évfolyamnak kitálalt az osztálytalálkozón.
– Köszönöm – szóltam oda a kis szőkének. – Mi az ördög hozott Los Angelesbe? – Néztem vissza Jennyre.
– Munka, ahogy mindenki mást – nyújtott át egy névjegyet. – Ha bármikor jogi problémád lesz, csak szólj.
„Jennifer Young, ügyvéd” – hirdette a kis kártya.
– Gratulálok.
– Köszi – vált szélessé a vigyora. – Két hete nyitottam meg az irodát; egy barátom, Phil Hayes segített.
– Kicsi a világ – mosolyodtam el.
– Ismered? – Nézett rám csodálkozva.
– Ő Millerék ügyvédje.
– Sok dolga lehet – pillantott a kocsi felé, ahonnan Alex ordított felénk.
– Martin, mi a fasz van már!?
– Menj csak – nézett rám nevetve – sajnálkozva. – Ha van egy kis időd, összefuthatnánk. Ryan is kíváncsi lenne rád.
– Ryannel jársz?
– Már öt éve – feltartotta a kezét, az ujján egy gyémántgyűrű csillant meg.
– Nem győzök gratulálni – nevettem el magam.
– Hétvégén kérte meg a kezem – a szája szinte körbeérte a fejét. – A Grand Canyonnál voltunk, és...
– Ne haragudj – néztem rá bocsánatkérően, mivel Alex rátenyerelt a dudára, és úgy maradt –, tényleg mennem kell. Add át üdvözletem Ryannek!
– Rendben. Aztán halljunk ám felőled! – Megölelt és elindult egy türkizkék Porsche felé. Na igen, akinek egy baseball-sztár a vőlegénye...
Két óra múlva hullafáradtan és zsongó fejjel szálltam ki a kocsiból. Tom a házban, Alex pedig a kertben tűnt el. Még hallottam, ahogy hangos kurjongatással beleugrik a medencébe, aztán én is beléptem a házba. A konyhába mentem, töltöttem magamnak egy kávét, aztán leroskadtam az asztal mellé és csak bámultam ki a fejemből.
– Jó reggelt – szólított meg egy ismerős hang.
– Szia, Michelle – köszöntöttem a házvezetőnőt, aki egy tálcát tett mellém. Azonnal felmarkoltam egy szendvicset.
– Tom keresett.
– Amíg nem végzek ezzel a kávéval, addig el nem mozdulok innen.
Michelle mögém lépett és masszírozni kezdte a nyakam.
– Jézusom – nyögtem, miközben libabőrös lettem –, ugye tudod, hogy ezért bármit kérhetsz?
– Vigyázz, mit kívánsz – duruzsolta a fülembe, mire elmosolyodtam. Michelle-lel szinte tökélyre fejlesztettük a „barátság extrákkal” intézményét. Tudom, mindenki azt mondja, hogy ez lehetetlen, de részemről egy komolyabb kapcsolat kizárva, és mikor ezt elmondtam neki, nem úgy tűnt, mint akinek bármi gondja lenne vele. Beletúrt a hajamba, majd gyengéden az asztalra nyomta a fejem, és a vállaimat vette kezelésbe. Behunyt szemmel éveztem a kényeztetését, míg nem...
– Miért nem megyünk a szobádba, hogy bármit kérhessek? – Suttogta. Letettem a bögrémet, mire megragadta a kezem, és szinte bevonszolt a lakrészembe. Ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, a szája mohón az enyémre tapadt, miközben már a nadrágomban matatott. Gyengéden megmarkolta az addigra már kemény farkam, majd az ágyhoz húzott és leült elém.
– Tudom, hogy nem fair az utolsó pillanat után szólni, de az éjszakám nem úgy sikerült, ahogy elterveztem.
– Ezt sajnálattal hallom. – Felnyögtem, amikor a nyelvével körözni kezdett a makkomon. Kezével a heréimet simogatta, majd gyengéden szopni kezdett. Ajkai halkan cuppogtak, ahogy a feje előre-hátra járt. Összefogtam a vörösesszőke tincseket, szerettem nézni, ahogy csinálja. Szép, telt ajkai voltak, élvezettel figyeltem, ahogy a faszom újra és újra eltűnik közöttük. Behunyt szemmel és megfeszülő testtel nyögött fel, ahogy a másik keze bebújt a combjai közé.
– Ne segítsek? – Mormoltam.
– Hacsak nem akarsz úgy kinézni, mint Drakula a vacsorája után – vigyorgott rám, mire megráztam a fejem. A tenyerébe köpött, és elkezdte verni az addigra már igencsak bizsergő farkam.
– Közel vagyok – suttogtam. Már egy jó ideje nem foglalkoztam magammal, a munka szinte minden időmet lekötötte.
– Én is – lihegte. Lenyúltam, kigomboltam a blúzát, és kiszabadítottam a melleit a melltartóból. Szép nagyok voltak, a bimbók már keményen meredtek sötét udvaruk közepén. Mélyeket lélegezve néztem, ahogy a keze fel-le jár az egyre jobban feszülő farkamon, viszont tényleg közeledett, ugyanis egyre kevésbé tudott odafigyelni.
– Hadd segítsek – nyúltam le, hogy megmarkoljam a farkam, mire hálás pillantással vette el a kezét.
– Úristen – nyögött fel, mikor az ujjai közé csippentette a mellbimbóját. Ritmust váltottam, mert nem akartam lemaradni a közös katarzisról. Michelle tágra nyitott szemmel, centikről bámulta, ahogy a makkom elő-előtűnik a fitymám alól, miközben a bal keze szélsebesen járt a combja között.
– Jö-jövök... – zihálta, majd hátra vetette a fejét, összezárta a combjait és felnyüszített. Halk nyögése engem is átlökött a határon, összerándulva lőttem ki az első adagot, ami a nyakán landolt. A többi már a melleire érkezett, amit kuncogva fogadott. Lihegve facsartam ki az utolsó cseppeket is, aztán csak álltam előtte, és néztem, ahogy gyengéden szétkeni magán szeánszunk gyümölcsét.
– Azt hiszem, rekordot döntöttünk – mosolygott behunyt szemekkel.
– Legalább valami jó is történt ma. – Morogtam. A pillanat varázsa elszállt, a valóság újra kézzel foghatóvá vált. A fürdőbe mentem, elővettem két törölközőt és odaálltam a mosdóhoz.
– Ennyire gáz volt? – Lépett oda ő is.
– Alex elhagyott egy pornófilmet, és tíz percig cirkuszolt az autómosóban, mert azt hitte, hogy ott lopták el. Már ránk akarták hívni a rendőröket.
– És mi történt?
– A sármommal megoldottam – kacsintottam, mire felnevetett.
– Na igen, a sármod veszélyes tud lenni.
– Gondolod? – Vigyorogtam rá, mire elpirult. Szólásra nyitotta a száját, de dörömböltek az ajtón.
– Martin, Hillermanéknél van egy afterparty – hallottam Alex hangját. – Megkérdezem Tomot, hogy jön-e.
– Csodás – sóhajtottam, majd a szekrényhez léptem.
Pár perccel később már a konyhában tömtem magamba a reggelim maradékát, míg Michelle a fejét csóválva nyitotta ki az ablakokat, hogy a fűszag kiszellőzzön.
– Sosem nőnek fel.
– Ha így folytatják, belehalnak, mielőtt felnőnének.
– Martin? – Jött Alex hangja feltehetően már a garázsból.
– Vigyázz magadra – mosolygott Michelle.
– Rájuk kell vigyáznom – letettem az üres kávésbögrét és elindultam a garázs felé.
– Tom kidőlt – fogadott a kocsiban Alex egy összetekert százdollárossal a kezében. – Hiába, öregszik már – vigyorgott, majd egy hatalmas csík fehér port tüntetett el a bal orrlyukában.
– Ahhh – rázta meg a fejét –, így mindjárt más. ? – Nyújtotta felém a kis pakkot.
– Tartsd meg magadnak – fordultam el dühösen.
– Azért ne harapd le a fejem, apa – szipogott gúnyosan. – Mellesleg nem lennél ennyire besavanyodva egy jó kis csík után.
– Mondtam már, hogy nem élek vele.
– Pedig a szex is kurva jó így. Tényleg, erről jut eszembe... – előkapta a telefonját és élénk beszélgetésbe merült egy Tina nevű lánnyal. Mire odaértünk, már eltüntette a kis csomag tartalmát. Kiugrott a kocsiból és pillanatok alatt kámforrá vált.
– Elemében van – lépett oda Daryl, a Hillerman – örökség tékozlója. – Szia Martin.
– Szia – fogtam vele kezet, majd tagadóan megráztam a fejem, mikor egy jointtal .
– Bocs, rossz szokás – húzta vissza a kezét.
– Semmi gond. Szóval mára a tiéd a ház? – Néztem körbe.
– Apám segít egy ismerősének, akire rászállt a hatóság, egyhamar nem jön haza.
– Értem – bólintottam.
– Kiváncsi vagyok, hogy Alex mit szól majd a nővéréhez – vigyorodott el hirtelen.
– Megan itt van? – Könnyebbültem meg. Már épp hívni akartam.
– Átjött meglátogatni a pasiját – lett szélesebb a vigyora.
– Nocsak – néztem rá felhúzott szemöldökkel. – Mióta?
– Három napja – csengett büszkén a hangja. Na igen. Aki Megan Millerrel jár, az nem minden ok nélkül lehet büszke.
– Figyelj – hajolt közelebb zavartan –, izé... nem tudnál esetleg valamilyen tanácsot adni, hogy... tudod...
– Könnyebben összeszokjatok?
– Igen – feszengett.
– Legyél vele őszinte és ne kezeld úgy, mint egy elkényeztetett libát – vágtam rá kapásból azt a két dolgot, ami miatt Megan rendszeresen szapulja az expasijait. Ha jobban belegondolok, lassan többet tudok Meganről, mint a szülei.
– Martin – szólalt meg tétován Daryl. – Kérdezhetek valamit?
– Már megtetted – mosolyodtam el, de a zavarát látva megkönyörültem rajta. – Mondd.
– Honnan tudsz ilyen sokat róla?
– Arra célzol amire gondolok?
– Nem tudom, mire gondolsz – nézett rám, majd leesett neki. – Öh, hát... igen.
– És szeretnél kérdezni még valamit, ugye? – Vigyorodtam el. Van valami kellemesen abszurd abban, ha Kalifornia egyik top ügyészének a fia zavarba jön előtted.
– Nem volt köztünk semmi – előztem meg a kérdést. „Bár nem álltunk messze tőle” – gondoltam arra az éjszakára Balin. Hogy is felejthetném el...
– Egyébként pedig – folytattam – már tíz éve ismerem, úgyhogy...
– Megvagy! – Fogta be a szemeimet két puha kéz.
– Három-kettő neked – vigyorodtam el. Megan a legváratlanabb pillanatokban tudott meglepni.
– Ennyit arról, hogy sokat tudok róla – néztem Darylre, aki még jobban zavarba jött.
– Ahogy megláttam Alexet, tudtam, hogy itt vagy – ölelt át Megan. – Milyen volt a hazaút?
– Túl hosszú – sóhajtottam, mire nevetésben tört ki. Végigmértem: nyúzott volt, ami nem is csoda, hisz lassan már a harmadik napját tölti ébren.
– Király – vette ki Daryl kezéből a jointot. – , ha nem lennél szolgálatban – öltötte rám a nyelvét, majd mélyet szippantott. Becsukta a szemét és halványan elmosolyodott.
– Huhhhh, ez jó – nézett Darylre. – Jason hozta?
– Nem, apám dugi készletéből van.
– Micsoda? – Robbant ki belőlem a kérdés, belőlük pedig a vihogás. Kellett pár pillanat, mire összeszedték magukat.
– Ha láttad volna az arcod – nyögte a könnyeit törölgetve Megan. – Régóta ismerlek, de ilyet még nem láttam.
– Amúgy meg nehogy azt gondold, hogy apámék szentek. Maximum álszentek – vigyorgott Daryl.
– Figyelj csak, szépfiú – karolta át incselkedve Megan. – Bármit kérhetsz, ha megmutatod azt a dugi készletet.
– Hát ööö... – lett rákvörös Daryl. Szegény srác, Megan megeszi reggelire. Mosolyogva hagytam ott őket.
A ház felé menet megálltam a medencénél és körülnéztem. Los Angeles krémjének következő generációja bulizott teljes gőzzel: színészek, pénzemberek, gengszterek gyerekei. Legalább ötvenen vannak, így lehetetlen lesz Alexet megtalálni, hacsak – szokása szerint – nem ő van a középpontban.
– És itt van Martin! – üvöltött a hangszórókból a nevem. Tekintetemmel megkerestem a DJ pultot és arrafelé vettem az irányt, miközben Alex egy komplett szakmai önéletrajzot adott rólam a partizóknak hangoskönyv formájában.
– ... és miután visszatért a harctérről, a mai napig védi a seggünket a köcsög rosszakaróinktól!
Sikerült kiragadnom a mikrofont a kezéből, mielőtt újabb fejezetet tálalt volna az egyébként rendkívül hálás közönségnek. Már csak azt nem tudom, hogy a taps és az ováció neki szólt, avagy nekem. Mivel nem is akartam megtudni, ezért inkább a konyha felé vettem az irányt. Nem győztem kitérni a nevető, ujjongó partizók elől, akik szemmel láthatóan mind meg akartak érinteni egy „háborús hős”-t. Legalább már tudom, kinek szólt a taps. A konyhába érve kerestem egy poharat és engedtem magamnak egy kis vizet – ki tudja, mit találok az üdítőben.
– Te vagy az a katona – karolt belém hirtelen egy fekete hajú, kreol bőrű, megdöbbentően zöld szemű lány.
– Én voltam – próbáltam elhúzódni, de nem hagyta. Gyönyörű ajkai mosolyra húzódtak.
– Biztos nagyon izgalmas lehetett.
– Voltak izgalmas pillanatok is – a gyomrom görcsbe rándult, ahogy az emlékek a felszínre bukkantak. Vettem egy mély lélegzetet és hátraléptem. A mosolya még szélesebb lett, elővillantak hófehér, hibátlan fogai.
– Szóval incselkedsz velem – lépett utánam. – Tudod, általában nem szeretek küzdeni semmiért, inkább egyszerűen csak elveszem. De lehet, hogy veled kivételt teszek és mégis játszom egy kicsit. – Az ajkába harapva mért végig, majd végig simított a mellein, amiket egy annyira vékony felső takart, mintha nem is viselt volna semmit. A cicik hetykén meredtek előre, csúcsukon pedig ott trónoltak a gyönyörű, szinte fekete, húsos bimbók. Káprázatos látványt nyújtottak.
– Rossz helyen keresgélsz – szólalt meg Megan az ajtóban, megelőzve válaszomat, ami cseppet sem lett volna határozott: ennél szebb és érzékibb lányt még nem láttam. A gond csak az, hogy ránézésre sem volt több tizenhatnál. Most hátrapillantott, és a csábító mosoly fintorrá változott.
– Úgy látom, már más vagy – mért végig fanyarul. Az előbbi közvetlenségének nyoma sem maradt.
– Talán nézz körül egy menhelyen, Farrah – Megan hangja annyira jeges volt, hogy a víz szinte lehűlt a poharamban, és a tekintete...
– Nyugi, Megan – lépett mellé a lány –, kispályások nem érdekelnek. – Azzal megfordult és kiment.
– Pff, ribanc! – Szakadt ki Meganból.
– ? – Érdeklődtem óvatosan. Ilyennek még nem láttam Megant.
– Farrah Echolls egy nagyon gazdag, nagyon elkényeztetett és nagyon beteg agyú lány – fintorodott el.
– ? – Kérdeztem meg újra, mire elvigyorodott.
– Szereti pórázra fogni a pasijait, a szó minden értelmében. A többit szerintem magadtól is kitalálod.
– Jézusom – emeltem a számhoz a poharam. Ha elég gazdag vagy, bármit megtehetsz.
– Nem láttad Darylt? – Toppant be Alex, szavait nővérének címezve.
– Hogy nézel ki? – Vonta össze a szemöldökét Megan és odalépett Alex elé. A kezei közé fogta az arcát, majd aggódva rám pillantott.
– Tűzforró vagy – fordult vissza öccséhez, aki hátralépett.
– Semmi bajom, ne parázz. Martin, Daryl? – Nézett rám, miután Megantől nem kapott választ. Tényleg rémesen festett.
– Nem láttam.
– Hol a faszban lehet... – fordult meg Alex és azzal a lendülettel nekiesett az ajtófélfának.
– Semmi gáz, csak megbotlottam – egyenesedett ki, majd tovább ment. Megan aggódva nézett utána.
– Egyszer még baja lesz – csóválta meg a fejét.
– Ha így folytatja, biztos.
– Hogy érted? – Kapta felém a fejét.
– Becca fontolgat... bizonyos lépéseket. – Rám meredt és rémület ült ki az arcára.
– Úgy tudtam – sóhajtott fel és lerogyott az egyik székre. Kerestem egy másik poharat.
– Köszönöm – kortyolt bele a vízbe, mikor leültem mellé.
– Megkért, hogy még neked se mondjam el – néztem rá –, de szerintem már eléggé benőtt a fejed lágya.
– Úgy gondolod? – Egy vigyor suhant át az arcán, de rögtön el is tűnt. – Tudtam, hogy én sem maradok ki belőle, de most, hogy valósággá vált, sokkal rémisztőbbnek tűnik.
A tenyerére támasztotta az állát és a semmibe bámult. Most látszott csak igazán, mennyire fáradt.
– Miért?
– Ezt hogy érted? – Pillantott rám.
– Miért tűnik rémisztőnek?
– Hát mert... – elakadt a szava és segélykérően körbenézett. – Nem tudom – nézett rám végül. – Szeretem ezt az életet. Bulik, jókedv, pörgés, jó társaság...
– Nem úgy tűnt, hogy élveznéd a társaságot – szóltam közbe halkan. Zavart a mentegetőzése, túlságosan gyerekes volt.
– Jó, ez annyira nem jó buli, de a tegnapi például az volt – vigyorodott el megint.
– Mikor volt az utolsó tiszta napod? – Szegeztem neki hirtelen a kérdést. Meghökkenve pislogott.
– Tessék?
– Egyszer azt kérted tőlem, hogy szóljak, amikor úgy gondolom, hogy túl messzire mész. – Nagyot sóhajtottam és megdörzsöltem az arcom. Nem akartam ezt, de nem láttam más megoldást. – Arra is emlékszem, hogy magabiztos mosollyal állítottad, hogy soha nem jön el ez a nap.
– De...
– Vasárnap van, Megan. Péntek reggel keltél. Kikészítitek magatokat – hajoltam előre, és egyenesen a szemébe néztem. – Már csak Tom az, aki valamennyire tartja magát a szüleitekkel való egyezségetekhez. Úgy gondolod, nincs igaza anyádnak?
– Nem fair sarokba szorítani – pattant fel.
– Nem az volt a célom – emeltem fel a kezeimet. – Féltelek titeket, és nagyon rossz nézni, ahogy egyre jobban belemerültök ebbe a közegbe. Ha valami bajod esne... – hirtelen elhallgattam, mert rájöttem, hogy majdnem olyat mondtam, amit nem gondoltam át.
Elpirult és rám nézett. Kinyitotta a száját, majd becsukta és még jobban elpirult.
– Tudod... – kezdte el mégis, de ekkor Daryl esett be az ajtón. Mikor az arcára néztem, felugrottam.
– Mi a baj?
– Alex... – intett a kezével, majd megfordult és elrohant.
– Várjatok! – Jött Megan kiáltása a hátam mögül, mivel már Daryl sarkában futottam. Berobbantunk a nappaliba, ahol Alex feküdt az asztal mellett. Odaugrottam hozzá: halkan zihált, a szeme felakadva, a pulzusa az egekben, a teste tűzforró. A francba.
– Martin, többen is... – kezdte Daryl.
– A fürdőszoba? – Vágtam a szavába. A többieknek várniuk kell. Remélem nem lesz túl késő...
– A... – nyelt egyet. – A második ajtó balra – mutatott remegő kézzel a folyosóra.
– Gyere – szóltam oda Darylnek, majd felkaptam Alexet és néhány ugrással elértem a fürdőszobáig. az ajtót.
– Ember, nem zavar, hogy nem vagy egyedül? – Szólt ki a hatalmas kádból egy fiú, miközben Farrah egy sikkantással mögé bújt.
– Hívjátok a mentőket! – Vetettem oda nekik, mire rémülten felugrottak.
– A mentőket! – Ordítottam rájuk, miközben Alexet betettem a zuhanytálcába. A pár közben pánikszerűen kirohant a fürdőből.
– Remek – morogtam. – Tarts ki – szóltam rá Alexre, miközben megnyitottam a hideg vizet és ráirányítottam a sugarat. A másik kezemmel már tárcsáztam. Ahogy a fülemhez emeltem a telefont, egy ismerős, kétségbeesett hang szólított a folyosóról.
– A fürdőben! – Kiabáltam ki a nyitott ajtón. – Igen, itt vagyok – szóltam bele, mert a központ már bejelentkezett. Megadtam a nevem, majd a címet, és épp megerősítést kért a diszpécser, mikor megjelent a halálra vált Megan.
– Úristen! – Sikoltott fel, mikor meglátta Alexet a zuhany alatt. A szája elé kapta a kezét és felzokogott.
– Igen, ismeretlen szert fogyasztottak. Körülbelül ötven fiatalt láttam, de egyelőre nem tudom, mi a helyzet velük. Ennél a fiúnál túlhevülés, szapora légzés és gyors pulzus. Megpróbálom megnézni a többieket is, kérem, siessenek! – Letettem a telefont és a szoborként álló Darylhez fordultam.
– Daryl! – A srác csak állt tátott szájjal és kimeredt szemekkel, ezért egy pillanatra az arcára irányítottam a vízsugarat. Felkiáltott és rám nézett.
– Daryl, hallod amit mondok?
– I-igen... – nyögte falfehéren.
– Szeretném, ha nagyon figyelnél rám. A szemed tartsd az órádon. Ha öt perc múlva nem jövök vissza, zárd el a vizet, megértettél?
– Meg, igen.
– Tudod, hogy kell valakinek megnézni a pulzusát? Gondolom voltál elsősegély-tanfolyamon a jogsi miatt.
– Igen, tudom, de...
– Jó. Akkor szeretném, ha folyamatosan figyelnéd Alexét. És ne feledd, öt perc múlva zárd el a vizet. Megan! – Fordultam a zokogó lányhoz. – Kérem a telefonod.
– Mit?
– A telefonod! – Nyújtottam a kezem.
– Te-tessék.
– Ha bármi gond van, hívj – nyomtam Daryl kezébe a mobilt. Csak tárcsázz, az utoljára hívott szám az enyém. Daryl – fogtam meg a vállát –, menni fog?
– Igen – fújt egy nagyot. – Öt perc múlva elzárom a vizet. Ha bármi gond van, hívlak.
– Rendben – indultam el.
– Hová mész? – Rémült meg Megan.
– Megnézem a többieket. Maradj Daryllel, ő tudja, mit kell csinálni.
– De...
– Bízz bennem, Hercegnő – léptem mellé a régi becenevén szólítva. A pszichológia működött: Megan bólintott.
– Hívjatok, ha bármi van – szóltam vissza az ajtóból.
Az udvaron döbbenetes látvány fogadott. Hét gyerek feküdt szanaszét a kertben, a zene még mindig szólt, a többiek sehol.
– Szép kis barátok – morogtam, miközben odarohantam az első gyerekhez. A teraszra vittem őket; mire végeztem, már ömlött rólam a víz. Szerencsére mindegyikük lélegzett, de a pulzusuk és a testhőmérsékletük az egekben. Le kell őket hűteni... Visszarohantam a fürdőbe, ahol a falfehér Daryl a zokogó Megan mellett guggolt és Alex csuklóját fogta.
– Mi van a többiekkel? – Nézett rám idegesen.
– Mindenki lelépett, heten elájultak. Hol vannak a törölközők?
– A mosdó alatt.
– Megan, segítened kell.
– Nem hagyom itt Alexet!
– Figyelj – guggoltam újra mellé és mélyen a szemébe néztem. – Nem lesz semmi baja, Daryl vigyáz rá. Nekem viszont elkelne egy kis segítség, mert hét ember életéről van szó. – Megan elsápadt, majd behunyta a szemét. Mikor kinyitotta, már tudtam, hogy segít.
– Vegyük ki Alexet, gyere – fogtam meg az ájult fiú karjait. Kihúztam a kőre és egy összetekert törölközőt tettem a feje alá.
– A többi törölközőt dobd a zuhany alá – szóltam oda Megannek. Felkaptam a fejem: szirénázást hallottam.
– Hol tudom a házból kinyitni a kaput? – Fordultam Darylhez.
– A bejárati ajtó mellett van a konzol.
– Rendben. Gyere – húztam magammal Megant, miután felnyaláboltam a törölközőket. Kifelé menet kinyitottam a kaput, majd mindegyik gyerekről félig-meddig lehúztam a felsőt.
– Mindenkinek a mellkasára és a fejére egy-egy törölközőt – adtam ki az utasítást Megannek, aki remegő lábakkal guggolt le az első fiú mellé.
– Ez az, ügyes vagy – bíztattam, miközben gyerekről gyerekre ugrálva ellenőriztem az életfunkciókat.
– A francba – tört ki belőlem. Megan rémülten kapta oda a fejét.
– Mi az?
– Nem lélegzik – térdeltem le egy vörös hajú lány mellé. – Koncentrálj, Megan! – Szóltam rá, mert már épp készült újra pánikba esni.
– Ké-kész vagyok – szólt, mikor az utolsó fiúra is ráterítette a vizes törölközőt. A szirénák már a kertben szóltak.
– Gyerünk, kislány – morogtam, és újabb adag levegőt fújtam a tüdejébe. Közben a mentőautók csikorogva fékeztek.
– Gyerünk már, a kurva életbe – könyörögtem a lánynak, miközben a mellkasát nyomkodtam. Ahogy a mentősök odaértek, Megan felpattant.
– Erre, kérem! Az öcsém bent van!
– Jövök – futott utána egy ember.
– Mi a helyzet? – Térdelt le mellém egy szőke nő.
– Nem lélegzik – húzódtam azonnal hátra, hogy ne akadályozzam őket.
– Úristen – szörnyedt el az egyik orvos, mikor végignézett a gyerekeken. – Mi történt itt? Mennyi ideje ?
– Úgy tíz perce – néztem rá. – Nagyon jó tempót jöttek.
– Szép munkát végzett – nézett fel a szőke nő a vörös hajú lány mellől. – Ha maga nincs, már lehet, hogy késő lenne.
– Hála az égnek – tört fel belőlem egy sóhaj. Megdörzsöltem az arcom és elindultam a fürdőszobába. Megan felhangzó sírására megnyújtottam a lépteimet. Futva estem be a fürdőbe, ahol az orvos épp szívmasszázst adott Alexnek. Villámgyorsan odaugrottam és félretoltam Darylt a lélegeztető ballon mellől. Megan most már hisztérikusan zokogott.
– Egy, kettő, három, négy, öt, most – összenyomtam a ballont.
– Egy, kettő, három, négy, öt, most – hangzott el újra. Aztán újra, majd megint... Örökkévalóságnak tűnő idő után az orvos felkiáltott.
– Van pulzus!
Két másik mentős lépett a fürdőbe egy hordággyal. A ballont átadtam az orvosnak és odaléptem Meganhoz, aki a karjaimba vetette magát.
– Nagy voltál – néztem a falfehér Darylre, aki remegő szájjal biccentett. Megan úgy szorított, mintha az élete múlna rajta. A mentősök elindultak Alexszel, így mi is kivonultunk. Még legalább két mentő érkezett, valamint két rendőrjárőr is feltűnt.
– Martin? – Lépett hozzánk egy rendőr.
– Jack! – Kimondhatatlanul megkönnyebbültem.
– Mi a fészkes fene történt itt?
– Valamit beszedtek... – kezdtem bele.
– Tényleg? – Mordult fel gúnyosan a társa. A fejembe szökött a vér.
– Phil, miért nem nézel körül és segítesz a mentősöknek? – Fordult meg Jack.
– Igen, őrmester. – Mikor Phil elfordult, egy utálkozó fintor futott át az arcán.
– Szóval fogalmam sincs – néztem Jackre hálásan. Nem lett volna jó sittre kerülni, márpedig ha az a pojáca itt marad, biztos megütöm.
– Én is körbenézek, menj csak – intett a fejével Meganék felé. – Ha végeztem, megkereslek.
– Köszönöm.
Megan és Daryl a terasz egyik sarkában ültek összebújva. Először Meganhez fordultam.
– Jól vagy?
– Azt hiszem – suttogta reszketve.
– Figyelj – fogtam az arcát a kezeimbe. Lehunyta a szemét, és egy nagy, reszkető sóhaj szakadt ki belőle. – Nagyon bátor voltál, köszönöm a segítséged. Felhívom Michelle-t, ő fog eljönni érted Tommal, hogy bevigyenek Alexhez.
– És te? – Kérdezte rémülten.
– Utánatok megyek, ahogy tudok, de beszélnem kell a rendőrökkel. Daryl sem maradhat egyedül.
– Jössz? – Nézett a fiúra Megan, aki habozás nélkül bólintott. Megan halványan rámosolygott, majd újra felém fordult.
– Mindenképpen számolni kell azzal is, hogy a rendőrség titeket is megkeres, ezért ne mondj nekik semmit, amíg én be nem érek, rendben? Várjatok meg a kórházban, mindegy, mi történik.
– Rendben, de siess – ölelt át. Végigsimítottam a hátát, mire nagyot sóhajtott. Végül Darylhez fordultam – Megan nem engedte el a kezem – és végignéztem rajta is.
– Neked is köszönöm, nagy voltál. Itt a mobilod? – Kihúzta a zsebéből és a kezembe nyomta. – Ezen a számon bármikor elérsz – írtam bele a telefonba. – Arra kérlek, hogy senkinek, még a szüleidnek se add meg ezt a számot. Ha bármiben tudok segíteni, csak szólj, rendben?
– Igen – nyögte rekedten. – Martin, én... – elhallgatott és nagyot nyelt.
– Majd később – tettem a vállára a kezem. – Te se mondj semmit a rendőröknek. A szüleiddel is én fogok beszélni, elérem őket Milleréken keresztül.
Szótlanul ültek és csak bámultak rám. „A nehezebb része még hátravan” – gondoltam.
– Még egy dolog, amiről jó, ha tudtok. Innentől kezdve bármit is csináltok, a média ízekre szed, jó alaposan megrág, majd odaköp titeket az emberek elé. Nagyon fontos, hogy a ma történtekről senkinek ne mondjatok egy szót sem. Akinek tudnia kell róla, az tőlem fogja megtudni. Megegyeztünk?
– Igen – szólaltak meg egyszerre szinte suttogva. Kihúztam a kezem Megan kezéből, megsimogattam az arcát, majd meglapogattam Daryl vállát és ott hagytam őket.