B. Ú. É. K.

Engem is meghivattak egy szilveszteri buliba, és mondta a barátnőm, hogy a jó móka kedvéért mindenkinek jelmezben kell megjelenni.
Kicsit hezitáltam, hogy elmenjek-e egyáltalán ilyenkor, amikor nincs hapsim. Egyedül buliba menni, az elég ciki, de otthon maradni ilyenkor szilveszter éjjel, az is ciki. Mondta a barátnőm, hogy ne izgassam magam emiatt, elég sokan leszünk, és nem okvetlen partneres buliról van szó. Ne is gondoljak arra, hogy majd fölszedek valakit, hanem csak egy kis tánc lesz, egy kis laza vidámkodás, , stb.

Elég ügyesen varrok, ám a jelmezemhez nem kellett sok kreativitás. Egy szatén bugyira meg egy hozzá illő melltartóra rávarrtam egy kis csillogó flitteres rongyot, pár méternyi kis tüllt is kerítettem, valamennyi csipkefodor kellett, selyemkendő a fejemre, ennyi elég is nekem. Persze így beöltözve nem lehet keresztülvonulni a városon, télvíz idején, hanem farmerben meg pulcsiban voltam a kabátom alatt, úgy mentem át Újpalotáról Kelenföldre.
A piros 7 – esen a baloldalon ültem, bámultam a forgalmat. Mellettünk párhuzamosan haladt egy kék Ford. Az anyósülésen láttam a combjait egy lánynak, a piros szoknyája jócskán felcsúszva. Ahogy aztán jobban odanéztem, kiderült, hogy az, aki az autót vezette, a jobb kezével ott kalandozott simogatott a két comb között, az a kéz volt, amelyik olyan jócskán föltúrta a szoknyát. Érdekesnek találtam, hogy a lányon régimódi harisnya volt, olyan féle, amihez harisnyatartót kell viselni. Ühüm. Az a kalandor kéz már elhagyta a harisnya végét, s a meztelen combokon simogatott, a harisnyatartó csatján matatott.
A női kéz egyszer – egyszer megpróbálta eltolni a vándort, de az azután ismét visszatért. Én meg bámultam a busz ablakából, hogy mit művelnek ezek ketten az autóban, menet közben, a jelentős forgalomban. A piros lámpánál aztán a hapsi bal keze is a jobbja segítségére sietett. Kiakasztotta a harisnyatartó csatját, és a ballal beszaladt a szoknya alá, egészen hátratolva azt. Így már megláthattam, hogy a nőn piros bugyi van. Még mielőtt zöldet kaptunk volna, a bugyiját lerántották a combja közepéig, így aztán már azt is láthattam, hogy a piros bugyi alatt borotvált szeméremdomb fészkelődik. Izgató volt a látvány, hogy ezek mit művelnek odaát abban az autóban, de sajna a zöldnél elhúzott a kocsi, mi meg a busszal beálltunk a megállóba.
Alig volt felszálló, drukkoltam a sofőrnek, hogy érjük már utol a kék Fordot, hogy láthassam már, hol járnak azóta az üggyel. Úgy tűnik, hogy az autó vezetője nem mert túl nagy tempóval menni, viszonylag hamar beértük őket, és izgatott érdeklődéssel figyeltem a műsort. A pasi a teljes tenyerével fedte a meztelen nyuszit, valamennyire mozgatta is a kezét, elsősorban a középső ujja vett részt a dologban. A piros szoknyásnak meg egészen széjjelvetve a két combja, hogy kellő helyet engedjen. A nő balkezét nem láthattam, hogy vajon ő meg egy nyitott sliccben matat – e, vagy nem, de azt azért láttam, hogy jobb kezével rászorított a férfi keze fejére, hogy pontosan ott tartsa magának (magában) ahogy jó.
Azután a következő megállónkban már sok utas szállt le is, meg föl is, a zöldön nem is fértünk át, így aztán szem elöl vesztettem a kocsit, holott egész eddig le se bírtam venni a tekintetemet az eseményekről, egészen izgató volt a látvány. Ettől a műsortól aztán valamennyi síkos vágyódó érdeklődést megéreztem a bugyimban is, de sajna el kellett hessegetni a gondolatát, hisz nincs jelöltem, akinek bemutathatnám ezt a nedvesedést.

A végállomástól nem kellett messzire mennem. A kis utcában, a ház körül már elég sok autó parkolt (minek jönnek bulizni kocsival? aztán majd piásan vezetnek hazáig? ) – mindjárt a kapu előtt egy ugyanolyan kék Ford állt, mint amilyet a buszból néztem. (Na persze nem csak egy van a világon, nyilván ez egy másik autó lehet, csak ugyanolyan színe van. )

Nem volt bezárva a kapu, csak belibbentem rajta. Az előszobában nem is volt senki, a nagy nappaliból hallatszott ki a hangos zene, meg a nevetgélés. Föltrappoltam az emeleti szobába, amit öltözőnek jelölt ki a házigazda, hogy magamra öltsem a jelmezemet.
Lehet, hogy ebben a kevés ruhámban majd fázni fogok, ha keveset táncolok, de aztán a kis flitterrel fölturbózott bugyi alá mégse vettem harisnyanadrágot.
Csupa meztelen az egész hasam, meg a hátam. Az a kis semmi melltartó nem melegít. A karjaimra fölhúztam számos ezüst karperecemet, ami minden mozdulatomra fémesen csilingelt. Hosszú fekete hajamat teljesen kibontottam, frissen volt mosva, szépen csillogott. Párszor áthúztam rajta a kefét, nézegettem magamat a tükörben, tetszett, hogy egészen jól mutattam. Bár egy kicsit zavarban voltam, mert úgy éreztem, hogy túl kevés ruha van rajtam. Volt nálam még egy hatalmas nagy méretű könnyű selyemkendő (anyám azt mondaná rá, hogy abrosz), azt még a vállamra terítettem, valahogy jót tett a komfortérzetemnek. A kis ezüstös papucscipőmbe beleléptem, és lendültem kifelé az ajtón.

A lépcsőházban csak lampionba burkolt gyönge fényű lámpa volt, várnom kellett, míg a szemem hozzászokik a kevés fényhez. Amint benyitottam a nappaliba, elképedtem, hogy milyen sok ember jött már össze. Ha ismerek is valakit közülük, akkor se ismernék föl senkit, mert félhomály van, meg aztán mindenféle különleges módon elmaszkírozták magukat a vendégek.
Az ajtótól jobbra egy kalóz ácsorgott, a térdnadrágja alól fehér harisnyában végződött a lába, a cipőin meg két hatalmas nagy csat. Ing nem volt rajta, csak egy fekete rövid bőrmellény, a fején pedig egy tarkón kötött kendő. A félszemén fekete kötés. Egészen jól nézett ki. Nem volt egyedül, mert mellette egy apáca álldogált, az egyik kezében egy talpas pohárban , a másikban meg a cigije. A szája vörösre volt festve. Hm. Inkább örömlány, mint apáca.
Az ajtó bal oldalán meg egy balerina álldogált, picike tütüje volt, de nem spicc cipő volt a lábán, csak egy puha táncos – cipő. Ott sugdolózott egy római polgárral, akinek fehér tunikája féloldalasan egészen lazán volt keresztülvetve a meztelen mellén, aranyló öv a derekán, meg valami babérkoszorú billegett a hajában.

Épp megszoktam a félhomályt, s fölfedeztem az átlósan szembe sarokban álló bárpultot, oda voltak készítve az italos poharak, meg egy nagy tálban valami pogácsa. A bárpultnál ott álldogáltak néhányan, egy szakállas tengerész, meg egy szokványos cowboy, a nő meg vagy ápolónő lehetett, vagy szobalány (valami fityulája volt).
Amint keresztülaraszoltam a szobán, elhaladtam egy libériás inas mellett, aki egy szőke hajú áttetsző tüllbe öltözött tündérrel (vagy angyal is lehetett, azokkal a picike szárnyacskákkal a lapockáján) táncolt, rajtuk túl meg egy fehérbe öltözött kuktasapkás testes férfi táncoltatta a barokk dámát.
Elemeltem egy poharat, és megpróbáltam biztonságba húzódni a táncolók elől, nehogy kiverjék a kezemből. Alig jutottam a táv feléig, amikor váratlanul elaludt még az a kevés hangulatlámpa is, de sajnos a zene is elhallgatott, ott álltam a sűrű vak sötétben, kezemben egy pohár , de egyébként minden kapaszkodó nélkül, elveszetten.
Ám azt hiszem, hogy mégse én sikítottam, hanem valaki más lehetett.

A pasik egymást túlkiabálva nyugtatgatták a többieket, meg egymást, hogy bizonyára kiment a bizti, egy pillanat alatt helyrehozható a probléma, hol a villanyóra, hol egy elemlámpa? Ilyenkor sosincs meg.

Egyébként, nappal jól tájékozódom a barátnőmék házában, de most egészen elveszettnek éreztem magam. A bútorok is átrendezve, meg amúgy sincs semmi tájékozódási lehetőségem. Álltam ott dermedten, és kétségbeesetten ismételgettem, hogy:
– Van itt valaki? Fogja meg valaki a kezem! Fogja meg valaki a...
Aztán amikor a sötétből előúszott valaki keze, és kutatón felém nyúlkált, úgy kaptam érte, úgy magamhoz rántottam, hogy kidőlt minden , tüstént megéreztem, hogy a mellkasomra folyt valami hideg nedvesség, és bő patakban csurog lefelé a hasamon, éreztem, ahogy végigfolyik, majd aztán belefolyt a bugyimba is. Ott aztán fölitta az anyag. Hideg és nedves volt a hasam. Kicsit megremegtem, ahogy a folyadék végigcsurgott rajtam. Le se tudtam törölni, az egyik kezemben a pohár, a másikat markolta valaki. Az ismeretlen kézhez pedig ismeretlen férfi is tartozhatott, mert magához húzta a derekamat (nagyon közel) – szóval magához ölelt, és a fülembe suttogta, hogy:
– Nem kell félni a sötéttől.
– Nem is attól remegtem, hanem...
De már folytatta is:
– Mi ez a jelmez? Egy pucér nő? Éva az Édenkertből? Fügefalevéllel? – kérdezte, és lesiklott a másik kezével, végigcirógatta a szeméremdombomat, tán sokkal tovább is, mint amíg meg lehetett volna állapítani, hogy akkor most van-e ott fügelevél, vagy nincs ott ilyesmi.
Aztán meg tovább tippelgetett a saját kérdésére:
– Nincs levél, akkor esetleg sellő is lehet, mert az ujjaimmal a pikkelyeket tapogatok.
És ismét visszatette a kezét, (rémlett, hogy el kéne tolnom onnét, de mindkét kezem csapdában volt) és elég hosszan simogatta az ölemet, a pikkelyek után kutatva, mire aztán kiszabadítottam a csuklómat a másik kezéből, és félrelökhettem a túlzón bizalmaskodó tenyerét.
Habár tulajdonképpen kellemes volt az érintése, tüstént fölidézte bennem az emlékét, amit a buszon ülve láttam a kék Fordban. Az a férfitenyér olyan szakértelemmel simogatta annak a piros szoknyás nőnek a kopasz dombját, hogy feltolult bennem is a vágy, hogy valaki simogathatná már az enyémet is.
– Szóval nem sellő? Akkor meg mi lehet? Szabad a gazda! Egy meztelen nőn csak egy melltartó, egy bugyi, meg valami fátyolszerű szoknyaféle, de mi ez? Valami felhő?
– Nem mondom meg, ki kell találni!
– Na ja, de teljesen sötét van! Na nézzük csak tovább
Aztán tovább kalandozott az öltözékemen. Vagyis hát alig volt rajtam öltözék, szóval a kezével tovább kalandozott rajtam. Simogatta a derekamat, a csípőm ívét, a gerincemen végig, a vállaimat, azután meg előrehozta a kezét, és a nyakamtól indulva végigsimított a mellkasomon, a kebleimen – tán tovább is, mint a jelmez teszteléséhez kellett volna, s jött lefelé a nedves hasamon, a köldökömön, majd ismét megállapodott a bugyimon. És nem is iparkodott visszavenni a kezét.
– Valami nimfa lehet, amelyik elveszi az utazók eszét, már az enyémet el is vette – súgta bele a fülembe – vagy esetleg úszóbajnok? de akkor minek ide ez a tüll uszályszoknya? – nagyon különleges!
– És az én jelmezem? Fölismerhető? – kérdezte, és megfogta a kezemet, a mellkasához húzta.
Nem volt rajta ing, éreztem a bőrét, a mellén a finom szőrszálakat. Azt gondoltam, hogy a bőrmellényes kalóz az, de az arcára téve a kezem, éreztem, hogy nincs átkötve a szeme. Akkor meg azt hittem, hogy a római tógás mellkasát simogatom, de a hajához nyúlva nem éreztem a koszorút. Valami textilszerű volt a vállán, szóval akár talár, akár palást is lehetett, de nem maradt időm tippelgetni, mert máris éreztem, hogy a sötétben már nem csak a derekamat húzta magához, hanem az egész testemet szorosan odaölelte, és máris csókolóztunk.
Finom puha volt az ajka, a nyelvével pedig ugyanolyan kutakodó ismerkedő módon tapogatózott, ahogyan a kezével is tette.
Simogatta a fenekemet, sőt már nem is csak a jelmezem határait, hanem egyenesen beleszaladt a kis bugyim alá, és az ujjait ott táncoltatta, markolgatta ami az útjába került.

Ugyanúgy elöntött a vágy, ahogy a buszon is éreztem attól a látványtól. S ahelyett, hogy eltoltam volna a szoros ölelésből, inkább átfogtam a nyakát, és a tarkóján simogattam a haját, miközben lelkesen visszacsókoltam, s közben kissé elnyitottam a combjaimat is. Az engedékenységet azonnal észrevette, s még inkább rákapcsolt, holott eddig se volt tétova. A nyakamat csókolta meg a mellkasomat. Lesodorta a vállamról a melltartó kantárját, és az előbuggyanó kebleimre vetette magát. Csókolta, nyalogatta, ahol érte, miközben a bugyimban kalandozva simogatta, amit ott talált.
Még jobban terpesztettem, mert nagyon kellemesen érintett a kalandozása.
Megragadta a kezemet, és a hasához húzta. Ha nem tapogattam volna meg a rúdját, akkor is tudtam volna, hogy kíván, mert hallottam a kapkodó zihálásán. Kicsit mozgatta a csípőjét, hogy miközben én markolom a farkát, már beinduljon az a féle tánc, ami az önkívületig vezet.
Jólesőn markolgatta a puncimat, olykor megmerítkezett a nedves völgyben is, egyre jobban magához szorított.

Azt hittem, beéri ezzel a kis pettinggel. De nem úgy volt, hanem egyszer csak megéreztem, hogy a flitteres bugyit lehúzza, és a hasítékba betolja a farkát. Hihetetlenül forró volt, duzzadt és kemény. Azt hittem, hogy így álló helyzetben majd nem talál be az alagútba, hanem csak a kapun kívül szánkázik vele. De mire végiggondolhattam volna, máris becsusszant. Mindkét tenyerét a fenekem dombjára téve magához szorított.
– Csukd össze a lábaidat – lihegte bele a fülembe.
Annyira teli voltam, hogy alig lehetett összecsukni, amikor aztán mégis, akkor meg azt gondoltam, hogy nem tudja majd mozgatni bennem. De nem úgy volt. Abban a síkos közegben olyan finoman szánkáztatta magát, hogy szenzációs volt éreznem. Nem csak a puncim lüktetett tőle, hanem a combjaim is, meg különösen az ánuszom, amikor megéreztem keresgélő ujjait a környékén.

Ismét csókolózni kezdtünk, és ő gyöngéden megnyomta a középsőjével. Egy kicsit kivárt, majd ismét rányomott egyet a gyűrűre, amely máris feltárult neki, befogadta a kopogtató ujját. Egyidejűleg mélyre tolta a nyelvét a számban, s mélyre tolta az ujját is, miközben a dákójával továbbra is siklott előre – hátra. Borzongatón végighullámzott a hátamon a kéj első fuvallata.
Az ujjával ugyanazt a ritmust vette föl, mint ahogy a farkával, én meg csak álltam ott mozdulatlanul, hagytam, hogy élvezzen engem, miközben persze hihetetlenül élveztem, ahogy élvez engem. Éreztem, hogy gyorsit egy kicsit, s minél gyorsabbá vált, annál inkább fölizzott a völgyem, apró hullámokban indult széjjel a kéj, s ahogy fokozta a tempót, egyre fokozódott a .
Nem mondhatnám, hogy apró hullámokban öltött el, hanem mindent elsöprő, gejzír módon fölcsapó hihetetlenül erős gyönyör rázott meg.

Amint érezte rajtam, hogy hol járok, még inkább az ajkamra tapadt, hogy sikoltozással vagy hörgéssel ne keltsem föl a figyelmét a többieknek. A zene nem szólt, beszélgettek, de az ilyenféle hangokat mindenki fölismerte volna.

Én már elgyöngülten roskadtam a vállára, de ő még ugyanolyan feszesen bennem, mint eddig. Kicsit kivárt ugyan a továbbiakkal, de az ajkamat nem eresztette, nyalogatta, szopogatta a nyelvemet, a számat, éreztem, hogy folytatni szeretné. Amint visszacsókoltam, és ismét átöleltem a derekát, máris újra indította a hintát. Előbb csak a hátsó bejáratnál simogatott, ugyanolyan könnyen beszalajtotta az ujját, ahogy az imént is, és máris táncoltatta odabenn. Nyilván érezte, hogy megfeszült a gerincem, hallotta, ahogy kéjesen morgok az élménytől. S akkor még elöl is beindította a lendületet. Járt az egész csípőm előre – hátra, és éreztem ismét, hogy hamarosan elélvezek, hiába próbáltam másodjára megvárni őt is, egyáltalán nem tudtam volna irányítani a dolgokat, hiszen annyira reszkettetett a kéj, hogy nem gondolhattam az ő helyzetére, csakis a magaméra.

Pillanatokon belül elszálltam ismét, és ő még mindig nem. De most nem hagyta abba, amit eddig művelt, hanem ugyanabban a ritmusban bennem zakatolt elől – hátul. Az arcát az enyémhez szorította, éreztem, ahogy kapkodón a fülembe liheg, éreztem, hogy hamarosan elsül.
–

E

alf

sz

alf

mé

alf

le

alf

tlenül

jó vagy drága. Imádom ezt a jó szűk kis puncikádat, ahogy szorítasz vele. Nagyon finom, jó lucskos, és hogy ölel, az isteni... ah... ah...
Imádok ilyesmiket hallani, de már nem tudta folytatni tovább, mert a suttogása egyre kevésbé érthető volt, inkább hörgéssé alakult. Talán egy – két "jaj" – t lehetett fölismerni, majd váratlanul megdermedt az egész teste, amikor újra idesúgta nekem: – Most csókolj!
Amint az ajkára szorítottam a szám, megéreztem, hogy kilövell. Szabályosan éreztem, hogy pulzál odalenn, de még nem húzta ki, csak hagyta benne, s csókolt engem teljes odaadással.

Megborzongott és elernyedt a teste. Elég sokáig öleltük még egymást, aztán csak ellépett mégis.
– Nagyon jó voltál – súgta.
S ahogy hátralépett, hiába nyúlkáltam a sötétben, hogy megfogjam a karját, csak az üresség volt ott. Még egy kicsit tapogatóztam, de nem volt a közvetlen közelemben senki.

Éppen elrendeztem magamon kevés kis ruházatomat, amikor nyávogva visszajött a zene, és ismét világítani kezdett a gyönge fényű hangulatlámpa.

Körülkaptam a szemem, de nem állt a közelemben senki. Se férfi, se nő. De hát nem álmodhattam az előbb, hiszen még érzem azt a kielégültség utáni megkönnyebbült , még érzem az előbbi események nedveit, szóval igenis megtörtént, de vajon kivel?

Ismét végignéztem a vendég férfiakon, kinek lehet meztelen a szőrös mellkasa? A kalózé is szőrös, de most nincs rajta sem a szemkendő, sem a mellény, a római polgárnak a kezében látom a babérkoszorúját, a tógája szabadon hagyja a mellét, aztán ott áll az ablaknál egy indián, akinek a tollas fejdísze most a karjára van dobva, és a meztelen melle szintén szőrös, ám semmi talárszerű nincs rajta. Aztán van itt egy herceg is, egy kis ezüst korona van a feje tetején, szatén térdnadrág van rajta, és a palástja alatt nincs ing, kilátszik a melle.
Hm?
A férfiak közül senki nem vizsgálgatja kutatón a nőket, egyik se nézi, hogy kinek pikkelyes vagy flitteres a gatyája, hogy van-e itt egy sellő, vagy ha az nem, akkor meg én, egy hastáncosnő, tüllbugyogóban.
Vagy csak nem vettem észre a pásztázó tekinteteket?