A titokzatos lány

Épp a munkahelyemről siettem hazafele a zuhogó esőben. A gondolataimba mélyedve gyalogoltam végig a városon, nagy fekete esernyőm alá rejtőzve.
Mintha nem is ebben a világban járna az elmém.
Néha fel-fel nézek, és látom a rohanó embereket, akik a nedvesség elől menekülnek. Bár az öltöny zakóm alja, ahol már az esernyő nem véd, nekem is vízduzzadt lett... nem zavar.
Az eső mindig olyan nyugodt. Egy ilyen szép és meleg tavaszi estén pedig még üdítően is hat. Az autók zaját is, most szinte elnyeli a vízcseppek kopogása, ahogy földet érnek.
Pár másodpercre behunyom a szemem, és mélyen magamba szívom a tavaszi virágok és a friss eső keveredett illatát.
És akkor... hirtelen neki koccanok valakinek az ernyőm szélével.
Épp egy másfél méterre, az egyik legnagyobb hotel bejáratától.
– Remek – gondoltam magamban.
Mindjárt elkezdődik a kiabálás, hogy mekkora egy faragatlan fráter vagyok, pláne ha egy nagyfejes az, a hotelből.
De szinte végig se gondoltam, reflex szerűen bocsánat kérést kezdtem nyögdösni, míg az ernyőmet feljebb emeltem.
– Elnézést kérek, nagyon sajnálom, figyelmetlen volt... am... – Elcsuklott a hangom.
Egy gyönyörű lány volt. Amíg befejeztem a mondatot, rám figyelt, rezzenéstelen arccal, majd felnézett az égre és csak figyelte.
A kocsiút fele állt mintha át akarna menni, de csak állt a járda szélén és nézett fölfelé.
Derékig érő hosszú sötét haja volt, és gyönyörű barna szemei.
Nem egészen értettem mit nézhet annyira az égen, főleg h esett is.
Viszont nem hagytam szó nélkül, hogy bőrig ázva ácsingózik az úton. Csak egy vékony fehér pántos hosszú ruha volt rajta.
Közelebb léptem.
– Ne haragudjon, felajánlhatom az esernyőm? Szívesen hazakísérem, nem lenne jó ha megfázna. Vagy esetleg vár valakit?
Nyugodt tekintetét rám szegezte, és ugyanolyan hangon is válaszolt.
– Nincs otthonom. Nincs senkim akit várhatnék.
– De akkor se álljon itt az esőben. Jöjjön, itt a zakóm. Az esernyőm alatt pedig ketten is elférünk.
Engedelmesen követte a kérésemet, de nem rebegett hálát és felesleges szót sem ejtett.
Hirtelen ötlettől vezérelve, meginvitáltam a lakásomba, amíg eláll az eső.